HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Meg tetszik engedni? (Az elnök bólogat.) Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr.
Azzal szeretném kezdeni - ami itt elhangzott -, hogy a társadalombiztosítási önkormányzattal szembeni várakozások és a jelenlegi társadalom általi megítélése hogyan alakult. Tudom, hogy ez egy nehéz kérdés, tisztelt képviselőtársaim, de ha meggondoljuk például azt, hogy a Fővárosi Önkormányzattal kapcsolatban hány ember érzi úgy, hogy a Fővárosi Önkormányzat sokkal jobban működik, mint az előző Fővárosi Tanács, és hányan hívják ma is tanácsnak az önkormányzatokat - természetesen teljesen helytelenül, de a nép nyelvén még ezek a kifejezések élnek -, akkor azt kell mondanom, hogy általában véve sajnos azoknak a demokratikus intézményeknek, amelyeket létrehoztunk, a fejlődéséhez nagyon sok idő kell, és még ennek az időnek az elején járunk. Akik voltak kormányzati és ellenzéki helyzetben egyaránt, azok tudják, hogy a demokratikus intézmények megszilárdulásához hosszabb idő szükségeltetik; az önkormányzatokéhoz, a társadalombiztosítási önkormányzatokéhoz és az Országgyűléséhez is, valljuk be, tisztelt képviselőtársaim.
A másik az a kérdés, hogy a szociális választásnak van-e értelme. Ha úgy fogalmaztam, hogy hosszabb távon tartanám helyesnek a szociális választások bevezetését, természetesen ez abból is következik, hogy én hiszek például a szociális jogállam létében, amit itt, ebben a parlamentben olyan pártok vitattak, amelyek most a tb-önkormányzatokkal szemben is részletesebb, komolyabb vagy másféle észrevételeket tesznek.
A szociális partnerség egy fogalom, tisztelt képviselőtársaim, amely Európában a munkavállalókra, a munkaadókra és az állam képviselőjére épül. Ebből épülnek föl az érdekegyeztető tanácsok, ezt nevezik tripartit érdekegyeztető rendszernek. Őszintének tartom ezt a vitát, nagyon jónak, és örülök, hogy elnök úr nem szakította meg, mert a módosító indítványok, amelyeket a részletes vitában tárgyalunk, erről a koncepcióról szólnak, így hát érthetően mindenki módosító indítványokról szólt, amikor például az érdekegyeztetés jelenlegi mechanizmusát jónak tartja vagy szeretné megkerülni. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha valaki az érdekegyeztetés parlamenten kívüli mechanizmusát nem fogadja el, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha valaki a szociális partnerség fogalmát visszautasítja, azonban ha elfogadjuk, hogy tb-önkormányzatok vannak, és azok a szociális partnerség elve alapján működnek, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy alapvetően és döntően a munkaadók és a munkavállalók képviselőire épüljenek. Ezért gondolom tehát azt, hogy a tb-önkormányzatoknak, ha van létük és értelmük, akkor az az értelmük, hogy a járulékfizető munkavállalók és munkaadók képviselőiből állnak össze. Ehhez képest az, hogy szociális választás vagy delegálás, milyen delegálás, egy másodlagos kérdés, és e tekintetben, azt hiszem, valóban a kényszert kell követnünk, amikor elfogadjuk ezt a javaslatot.
Ami a helyi önkormányzatok megjelenítését illeti, érvként elhangzott, hogy ők munkaadók. Ha munkaadók, akkor természetesen más munkaadók is vannak, mármint az egészségügyben, ilyen értelemben tehát elég, ha munkaadóként jelennek meg. Másrészt pedig azt hiszem, a tb-önkormányzatokban, amennyiben a járulékfizetőket és a felhasználókat képviselők, a kórházakat fizetők, a betegeket képviselők összekeverednek, vagy pedig egy olyan önkormányzat alakul ki, amelyben fele részben a járulékfizetők jelennek meg, fele részben pedig a felhasználók, akkor még sokkal nagyobb ellentétek alakulnak ki, mint a jelenlegi rendszerben, amire itt már többen is utaltak.
Arról nem beszélve, hogy ad absurdum, ha az egyik önkormányzatban megjelennek a másik önkormányzat, a területi önkormányzat képviselői, akkor azt is föl lehetne tenni, hogy a helyi önkormányzatokban a szakszervezetek blokként miért nem képviseltethetik magukat. El is hangzott itt egyébként olyan vélemény, hogy a második kamarában a szakszervezeteknek blokkba be lehetne küldeni embereket, természetesen nem a liberális pártok képviselőit. Jómagam ezt egyébként nem tartom helyesnek. Azt gondolom, az a helyes, ha különválasztjuk a különböző önkormányzatiság elvét, és egyik önkormányzat nem delegál a másik önkormányzatba képviselőket sem egyik irányban, sem másik irányban.
Ami a magán-nyugdíjpénztárak működését illeti, természetesen ez a vita nem erről szól, és ez már valóban túlmegy a részletes vita határain. Én csak és kizárólag arra hívtam föl a figyelmet, amit végül is senki nem vitatott, legföljebb kommentált, hogy jelenleg, ha a nyugdíjbiztosító pénztár által fizetett összeget összehasonlítjuk a nyugdíjbiztosítási pénztár működésével, akkor egy olyan kedvező arányt kapunk, amit kétlek, hogy bármilyen magánintézmény rövid távon, gyorsan meg tudna ismételni, reprodukálni tudna. Ezért egyébként persze bennem az egész nyugdíjreformmal kapcsolatban élnek magánjellegű kételyek, ezek azonban nem a frakció kételyei, hanem szerény személyem kételyei.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeket szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť