BERREGI ISTVÁN
BERREGI ISTVÁN
BERREGI ISTVÁN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jogkeresők számára az adókra, a társadalombiztosításra vonatkozó jogszabályokon túl a vámjog rendelkezéseinek megismerése, áttekintése jelent sok esetben leküzdhetetlen akadályt. A szabályok gyakran túlságosan részletezőek, más esetben hiányosak és ellentmondásosak. Erre hívta fel a figyelmet vezérszónokunk, dr. Torgyán József elnök úr is, amikor hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium ismét törvénybeosztásba kezdett ahelyett, hogy végre egyszerűen és közérthetően szabályozta volna a vámjog kérdéseit.
Amikor csatlakozunk ehhez a megállapításhoz, arra is felhívjuk a jogalkotók figyelmét, hogy a vámról szóló törvényt az Országgyűlés csak az elmúlt évben fogadta el, alig volt ideje tehát a jogalkalmazóknak arra, hogy a szabályozást részleteiben megismerjék, és megfelelően alkalmazzák, máris nagy terjedelmű módosításra kerül sor. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen tervszerűtlen jogalkotással szükségszerűen együtt járó hátrányokat sajnos nemcsak nekünk, magyar állampolgároknak, gazdálkodó szervezeteknek kell elviselnünk, hanem külföldi gazdasági partnereinket elriasztja a kaotikus szabályozás, és az Európában példátlan gyorsasággal egymást követő módosítások sorozata. Nem szükséges külön indokolni, hogy országunkat mindezek következtében milyen súlyos gazdasági károk érték és érhetik a jövőben is.
A javaslat - az utóbbi időben követett joggyakorlatnak megfelelően - elsőként az alapfogalmakat határozta meg. Ezek között szerepel a lízing mint fogalommeghatározás is. A javaslat szerint a lízing a vámáru átadása olyan szerződés alapján, amely az áru meghatározott időre szóló, de legalább 365 napot meghaladó bérletéről rendelkezik azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a tulajdonjogot legkésőbb az utolsó bérleti díj kiegyenlítésével, illetve a szerződés lejártával megszerzi, vagy számára a bérbeadó vételi jogot biztosít. Ismeretes, hogy a lízingszerződés egységes hazai szabályozására ez idáig nem került sor annak ellenére, hogy hazánk 1995-ben csatlakozott az ezzel kapcsolatos nemzetközi egyezményhez. A lízingre vonatkozó szabályok különböző helyeken lelhetők fel, de sehol nem írják elő azt, hogy a lízing fogalmi eleméhez tartozik a 360 napos időtartam. Ez a rendelkezés, illetőleg fogalommeghatározás tehát érthetetlen, és ellenkezik a lízingre vonatkozó hazai és nemzetközi szabályokkal. Ellenkezik különösen a már említett 1988-as ottawai egyezménnyel.
Hasonlóképpen problematikus az úgynevezett vámszempontból való megbízhatóság forgalmának (Sic!) meghatározása, főként a gazdálkodó szervek megítélése tekintetében.
A javaslat 4. §-a a következő javaslatot tartalmazza: érvényesíteni kell továbbá a hamisított, illetve a bitorlással előállított áruk szabad forgalomba kerülésének megakadályozása tárgyában külön jogszabályban meghatározott előírásokat is. A hamisított, illetve a szerzői vagy a találmányi jog bitorlásával előállított és a vámhivatalok által elkobzott áruk szabad forgalomba kerülését a javaslat a fenti szövegezés szerint tovább kívánja szigorítani. Megjegyzem, hogy a szigorításra való törekvés nemcsak itt, hanem a javaslat több, egyéb rendelkezésében is fellelhető.
Visszatérve a vámhivatalok által elkobzott áruk sorsára, ismeretes, hogy a jelenlegi szabályok szerint meg kell semmisíteni azokat. E szabályok következtében tehát a hamisított zárjeggyel ellátott szeszt ki kell önteni, vagy például az Adidas védjeggyel ellátott hamisított szabadidőruhákat el kell égetni, vagy más módon meg kell semmisíteni azokat.
Tisztelt Országgyűlés! Feltehetően sokan elfogadják azon véleményemet, hogy a vámhivatalok által jogosan elkobzott, de hasznosítható vámáruk megsemmisítésével nem lehet minden esetben egyetérteni. Ennek következtében célszerű lenne felülvizsgálni azokat a szabályokat, amelyek ezt kötelezően előírják. Azzal azonban természetesen egyetértünk, hogy az ilyen árukat mindenképpen el kell kobozni, mert tulajdonképpen ezzel is büntetik a vámszabályok megsértésének elkövetőit. De büntetik az elkövetőket azzal is, hogy a tőlük elkobzott árukat megsemmisítik, még akkor is, ha az egyébként használható vagy hasznosítható lenne. Véleményem szerint nem, és nem azért nem, mert az elkövetők számára tulajdonképpen közömbös, hogy mi lesz a tőlük elkobzott áruk sorsa. Számukra tehát mindegy az, hogy megsemmisítik, vagy valamilyen módon hasznosítják.
Az áruk az elkobzással az állam tulajdonába kerülnek. Kérdés ezek után az, hogy az államnak mint tulajdonosnak miért kell ezeket az áruféleségeket megsemmisíteni, miért nem kerülhet sor valamilyen hasznosításra. Azzal természetesen egyetértünk, hogy a hamisított árukat ne hozzuk kereskedelmi forgalomba, az egészségre ártalmas árukat semmisítsük meg, de vajon miért nem lehet az arra alkalmas áruféleségeket valamilyen módon hasznosítani.
(19.30)
Tisztelt Országgyűlés! Sajnálatos tény az, hogy Magyarország szegény ország, egy szegény ország pedig nem engedheti meg magának azt, hogy az ilyen terméket elpocsékolja. Lehetővé kell tenni azok hasznosítását, használatát országunk szociális gondjainak enyhítése céljából. A használható árukat oda kell adni azoknak, akik szociális helyzetük miatt nem képesek családjukat cipővel, ruhaneművel ellátni, vagy át kell adni különböző szociális, egészségügyi intézményeknek. Természetes azonban, hogy más szabályokat kellene megalkotni az elkobzott élvezeti cikkek hasznosítására.
Amennyiben az illetékesek felfigyeltek e javaslatomra, és elfogadják azt, úgy joggal várhatják mindazok köszönetét, akiknek gondjai megoldásához ezzel átmenetileg segítséget nyújtottak.
Tudatában vagyunk annak, hogy javaslatomat csak a jogszabályok jelentős módosításával valósíthatjuk meg. Úgy vélem azonban, hogy a módosítás ezúttal valóban indokolt lenne, mert jelentős társadalmi érdeket szolgálna.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
