DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Asszony! A kérdése úgy szól, hogy "Mit kíván tenni a milliárdos borhamisítók hamisítási kedve csökkentése érdekében?"
Engedje meg, hogy miután párhuzamosan folyik munka az FM-ben pillanatnyilag a bortörvény előkészítése ügyében - melynek téziseit a kormány a 2040. számú határozatában már elfogadta -, másrészt pedig valószínűsíthető, hogy a büntető törvénykönyv módosítása is nyilván ezzel a kérdéssel foglalkozik, tisztázzam és erről tájékoztassam önt, hogy a mezőgazdasági főosztály vajon a bortörvényhez vagy pedig a büntető törvénykönyv módosításához készítette el ezt az anyagát.
(16.00)
Szeretném azonban kihangsúlyozni, minekutána többedszer szóba kerül ez a kérdés - jogosan, mert az egyik legnagyobb probléma ma Magyarországon a borhamisítás, és valóban veszélyezteti a tisztességes bortermelőket -, hogy egyrészt nagyon komolyan kell foglalkozni ennek a kérdésnek a törvényi hátterével, másrészt a megfelelő és igen kemény hatósági fellépés kívántatik, harmadrészt pedig egy komoly társadalmi összefogás. Azt hiszem, ezzel már többször foglalkoztam, e nélkül a három terület nélkül, ezeknek az összefogása és harmóniája nélkül nyilvánvalóan nem készülhet egy tisztességes bortörvény, nem módosulhat megfelelőképpen a büntető törvénykönyv sem. Ennek szellemében tisztázni fogom, hogy esetleg a minisztériumon belül lévő diszharmónia minek a következménye, és erről önt tájékoztatni fogom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť