DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt hiszem, önnek teljesen igaza van, már ami a pedagógusok munkája esetében az azonos munkáért azonos bér elvét illeti. Az ominózus tízezer forint ügyében a minisztérium, sajnos, tehetetlen volt, tekintettel arra, hogy a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsa utasította el azt, hogy a nem önkormányzati iskolák pedagógusai ugyanebben részesüljenek. Ugyanakkor a kormány lépéseket tett arra nézve, hogy ez a kormányzati tartalékalapból utólag kerüljön kifizetésre. Jelen pillanatban ez az ügy a kormány előtt van.
Ami a pedagógusok ez évi fizetésemelését, illetőleg a Kjt. szerinti bérbesorolását illeti, erre nézve egyetlen iskolafenntartó sem kapott külön összeget. A kormány álláspontja szerint az évi normatívaemelésben ez messzemenően benne foglaltatik. A tavalyi közoktatási törvény értelmében az egyházi iskolafenntartók ugyanarra a normatívára jogosultak, mint az állami iskolák, pontosabban az önkormányzati iskolafenntartók. Ezt a normatívát a költségvetés átutalta.
(14.40)
Ezen túlmenően az egyházak az általuk fenntartott, és a kormánnyal megkötött közoktatási megállapodás alapján működtetett 152 intézményben tanuló 42 279 gyermek után jogosultak kiegészítő támogatásra. Ennek az ez évi költségvetésben a tisztelt Ház által jóváhagyott összege 1,8 milliárd forint, amely egy főre vetítve 42 600 forint kiegészítő támogatást jelent. A kormány számításai szerint ezzel az átlagos költség tekintetében az egyházi és az önkormányzati iskolák azonos helyzetben vannak. Az egyházak ezt a kijelentést vitatják, jelen pillanatban a szakértők egyeztetése folyik a tekintetben, hogy mi mennyi, hogy csakugyan mennyi az az összeg, amire az egyházak jogosultak lennének a megkötött közoktatási megállapodások függvényében. Ha valóban elmarad ez az összeg, akkor a kormány lehetőséget fog találni ennek kipótlására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť