AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Az adófizetők ebben az országban körülbelül 400 milliárd forintot költöttek idáig arra, hogy a bankrendszert konszolidáljuk. Nagyon érdekes, hogy ebből a 400 milliárdból egyetlenegy tétel érdekli a tisztelt frakcióvezető urat, nevezetesen egy tranzakció a Budapest Bankkal kapcsolatban. Ráadásul amiről most beszélünk - még egyszer aláhúzom -, annak a végkifejlete végső soron nem az adófizetők pénzének költését, hanem az adófizetők vagyonának gyarapodását jelenti.
(14.20)
Nem áll meg egyszerűen a lábán az, amit ön mond.
Arra is szeretném felhívni a figyelmét, hogy tulajdonképpen az egész bankkonszolidáció azt jelentette, hogy államosították a bankokat. Eleve olyan volt a konstrukciója, hogy az állam tulajdonosként megjelent.
Arra is felhívnám a figyelmét, hogy talán a nemzetközi összehasonlításokat is tanulmányozza: más országok, tőkés országok, fejlett tőkés országok GDP-arányosan sokkal többet kellett hogy elköltsenek a bankrendszerük rendbetételéhez. Ez nem jó, de sajnos az átmenettel velejáró folyamat volt.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť