DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA
DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte már közhelynek hat, ha azt mondom, hogy a hazai filmgyártás nehéz helyzetben van. Ha végignézzük akár a fővárosi, akár a vidéki mozik filmkínálatait, azt kell tapasztalnunk, hogy zömmel amerikai vagy más külföldi filmeket játszanak a filmszínházak, míg a magyar filmek csak igen kis hányadban vannak jelen. Az igaz ugyan, hogy számos magyar film a külföldi megmérettetések során szép sikerrel szerepelt, és értékes díjat hozott el; tehetséges filmszakemberekben sem volna hiány, hiszen nekik köszönhetőek a magyar film külföldön elért sikerei. Ennek ellenére azt tapasztalhatjuk, hogy a külföldi, főleg amerikai filmek uralkodtak el a hazai filmforgalmazásban, és ez a folyamat bénítólag hat az amúgy is sok gonddal küszködő filmgyártásunkra.
Rettentően nagy szükség volna arra, hogy az Országgyűlés filmtörvényt alkosson, amely megvédené hazai filmgyártásunkat oly módon, hogy megszabná a Magyarországon forgalmazásra kerülő magyar, illetőleg külföldi filmek arányát, és ezzel támogatná a magyar filmgyártást. Ilyen törvény létezett már Magyarországon az 1930-as években, amikor az Országgyűlés a mozgófényképek előadásában a magyar nyelv érvényesülésének biztosításáról szóló 1935. évi XIV. törvénycikket alkotta meg a magyar film védelmében. Ez a törvény akkor a magyar filmgyártás jelentős megerősödését eredményezte, mivel megállapította, hogy az előadásra kerülő magyar nyelvű hangos mozgóképeknek milyen hányada legyen Magyarországon készült.
Kérdezem tehát: mit tesz annak érdekében, hogy a magyar filmgyártás kikerüljön a jelenleg nehéz helyzetéből? Látja-e lehetőségét annak, hogy a közeljövőben a magyar filmgyártást segítő filmtörvény megalkotásra kerüljön? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť