HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkezdődött Magyarországon a rendszerváltozás, akkor mindannyiunk számára nyilvánvaló volt, hogy a rendszerváltozás többek között szabadságot is jelent az ország lakói számára. Sokan azonban úgy reméltük és úgy gondoltuk, hogy a szabadság rendet is jelent, törvényes, kiszámítható és méltányos rendet. Gondolom, legtöbben, a törvénytisztelő állampolgárok a demokráciától azt várják, hogy ellenőrizhető és számon kérhető módon rendet és biztonságot jelentsen polgárai számára.
Sokan vannak, akik még az anyagi viszonyok romlását is könnyebben megértenék, ha azt tapasztalnák, hogy a közbiztonság terén előrelépés történne, ha azt éreznék, hogy kiszámítható rend érvényesül Magyarországon. Azt is mindenképpen érdemes meggondolni, hogy az emberi jogoknak, az adatvédelemnek, általában a társadalmi kontrollnak nemcsak a normasértő, hanem a törvénytisztelő többség érdekeit is szolgálnia kell.
Jó példája ennek a témának az úgynevezett lakónyilvántartás, amelyet a rendszerváltozás táján töröltek el, és amelynek a hiányát azóta a gyakorlati életben egyre többen érzik. Mintegy négymillió ember él társasházban, szövetkezeti házban, olyan házban, amelyben több lakás van együtt és ahol égető szükség lenne arra, hogy a lakók legalább azt tudják, ki lakik a szomszédjukban, egyáltalán kiknek a mozgására lehet számolni ebben az épületben.
A közbiztonság mindenképpen meg kívánná a lakónyilvántartás helyreállítását, de ugyanezt lehet mondani arról is, hogy nagyon sok közös költséget a lakók aránya alapján fizetnek, és amennyiben nincs egy rendes lakónyilvántartás, akkor megint csak a törvénytisztelő, a normákat megtartó többségnek kell fizetni azok helyett is, akik kibújnak minden kötelezettség alól.
Ezért tehát jó lenne olyan módon helyreállítani a lakónyilvántartást, hogy a közös képviselő vagy más, azzal megbízott személy naprakészen vezesse a házban életszerűen lakók névsorát. Ugyanígy kötelező tájékoztatást kapjon arról, hogy ha valaki eladta a házát, hiszen előfordul az, hogy a régi tulajdonosoknak fogalmuk sincs arról, hogy ki a tulajdonosa valamelyik lakásnak, amely a szomszédságukban van.
Néhány héttel ezelőtt az adatvédelmi biztos úrnak felvetettem ebben a Házban ezt a problémát, ő azt válaszolta, hogy hivatalosan az adatvédelmi biztos nem ellenzi ezt a gondolatot, nem foglalkozott egyáltalán a nyilvántartás kérdésével, így tehát nem lenne helyes arra hivatkozni, hogy adatvédelmi szempontok miatt nem lehet helyreállítani a lakónyilvántartást.
Azt kérdezem tehát a minisztériumtól és rajta keresztül az államtitkár úrtól, hogy lehetséges-e a lakónyilvántartás helyreállítása, és hogyan állnak ennek az előkészületei. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť