HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Köszönöm szépen, elnök asszony. Az embernek mindig van olyan érzése, hogy hajlamosak vagyunk a ló egyik oldaláról a másikra átesni, ahelyett hogy a közepét próbálnánk eltalálni; a túlszabályozásból néha mintha norma nélküli létezésbe jutnánk. Azt gondolom, alapelvként minden lakóközösségnek elemi joga pontos képet kapni arról, hogy kikkel kell együtt laknia. Ehhez képest természetesen külön kell választaniuk a lakók nyilvántartását - amire remélhetőleg valamilyen módon lehetőséget kapnak a közös képviselők -, és a tulajdonosok nyilvántartását, tehát egyszer egy katasztert arról, hogy melyik lakás kinek a tulajdonában van, ami, gondolom, elemi érdek, és nehezen tudom elképzelni, hogy jogbiztonság e nélkül létezik. A következő pont pedig az, hogy legalább a lakóközösség tagjai - ha nem is egy központi hatóság - áttekintést kaphassanak arról, hogy kik azok, akik velük egy házban, egy ingatlanon élnek, részint a közbiztonság miatt, részint pedig azon egyszerű oknál fogva is, mert ha a közös költségeket a lakók létszáma alapján fizetik, akkor elemi érdeke a közös költséget tisztességgel fizetőknek, hogy tájékozódjanak arról, mások ott vannak vagy nincsenek ott.
Tekintve, hogy a társasházi törvény most készül, őszintén remélem, hogy mód és lehetőség nyílik e tulajdoni nyilvántartással kapcsolatos probléma legalább egy részének a rendezésére. Úgyhogy államtitkár úr válaszát azzal fogadom el, hogy engedje meg, hogy árgus szemekkel figyeljem, mi sikerül ebből és mi nem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť