LENNART MERI
LENNART MERI
LENNART MERI, az Észt Köztársaság elnökének felszólalása a Magyar Országgyűlésben: *Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. által hitelesített észt nyelvű szöveg hiteles magyar fordítása.*
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Tisztelt Országgyűlési Alelnök Úr, Tisztelt Képviselők, Kedves magyar Testvéreim!
Nem ez az első alkalom, amikor magyarokkal beszélek. A magyar Parlamentben sem először vagyok. Első alkalommal 1991 szeptember 2-án tartózkodtam önök között, és mély nyomot hagyott bennem a Magyarország és az Észtország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele. Ha nem csal az emlékezetem, 11.37 órakor a magyar Országgyűlés teljes egyetértésben és egyhangúlag szavazott emellett. A totalitárius bábparlamentek kézfelemeléses gyakorlatai után első ízben tapasztaltam azt, hogy az egyhangú határozat lehet becsületes, ha érzelem és értelem támasztja alá.
Ma az Észt Köztársaság elnökeként lépek önök elé, hogy folytassuk párbeszédünket, amely a történelem homályában kezdődött el és a vasfüggöny fölött és a vasfüggönyön át folytatódott a mai napig.
Életem előző szakaszában könyveket írtam és filmeket készítettem. Néhány könyvem magyar nyelven is megjelent, néhány filmemet a magyar nézők is láthatták. Filmjeim közül a "Tejút szelei" című - azokban az időkben még teljesen szokatlan módon - magyar-finn-észt koprodukcióban készült. A filmet a Kremlben ugyanazon a napon tiltották be, amelyiken Helsinkiben a premierje volt. Ne kérdezzék, hogy milyen módon sikerült ez nekünk. Az a függöny sosem volt rozsdamentes acélból. A könyveket és a filmeket két oknál fogva említettem.
Az első ok: ezek tanúskodnak arról, hogy a dialógus még a legnehezebb években is folytatódott. A politikusok némaságra voltak ítélve. Annál nagyobb feladat hárult az írókra, a filmesekre és a zeneszerzőkre. Felfedeztük magunk számára Petőfit. Az Ellen Niit észt költőnő fordításában megjelent verseket iskolatársam és padszomszédom, Eino Tamberg fedezte fel magának. A tartui egyetemen úgy énekeltük a Petőfi verseire írt dalokat, mint saját egyetemista nótáinkat. A tragikus 1956-os évben a hallgatóság felállt a teremben, amikor a híres énekes, Tiit Kuusik a hallgatóság szemébe mondta a költő esküjét, hogy a magyarok rabok tovább nem lesznek. A pesszimisták ebben csak a szűk értelmiségi réteg meddő játékát látják. A pesszimisták tévednek. A brezsnyevi időben megjelent Edgar Rajandi könyve, a "Statisztika az észt utónevek előfordulásának gyakoriságáról" arról tanúskodik, hogy 1956 végén, valamint az 1957-es évben a magyar eredetű utónevek népszerűségét mutató görbék meredeken emelkedtek felfelé. Mi lehet szebb, mint az észt nép spontán szavazása Magyarország mellett, melyet újszülött fiainak és lányainak révén valósított meg? Többet nem tudtunk tenni, de kevesebbet sem lehetett.
A második ok, amely miatt a kultúrát szóba hoztam: az írók korszaka a politikában lejárt. A szép metaforák és a sokatmondó szimbólumok ideje véget ért. Most a rutinmunka következik. Most a párbeszédet egyszerű és becsületes nyelven kell folytatni a világgal, Európával és mindenekelőtt saját népünkkel, és meg kell magyarázni, miért lépnek országaink az Európai Unióba és a NATO-ba. Közös tapasztalataink vannak a totalitárius múltról és ebből adódik közös jövőképünk is. A brüsszeli hivatalnokok fülében beszédeink bizonyára közel egyformán hangzanak. Ahogy Göncz elnök úr tavaly Észtországban mondta, és ma reggeli tanácskozásunk folyamán megismételte: Magyarország és Észtország politikai partnerek, stratégiai céljaink közösek, szeretnénk biztosítani országaink biztonságát, a békét egész Európában, az Európai Unió és a NATO teljes jogú tagjaként. Sajnos, még mindig bizonyítanunk kell Brüsszelben a második világháború következményei teljes felszámolásának a szükségességét. Sokaknak ez az ici-pici kisállam furcsa anakronizmusának tűnhet. Pedig ez nem anakronizmus.
Évszázadunk két világháború tanúja volt. Mind a kettő Európában tört ki, mind a kettő ugyanazon a tengely mentén. A második világháború számos oka közül egyre hívom fel a figyelmüket, amely Európát arra figyelmezteti, hogy a történelem tanulságait komolyabban venni, éspedig: apáink nemzedékének és részben a mi nemzedékünknek a nagy háborúja azért tört ki, mert az előző háború következményeit nem számolták fel. Ez látszólag egy ördögi kör; minden háború új háborút szül, amiatt, hogy az előző háború következményeit nem számolták fel. Észtország és Magyarország elegendő morális erővel rendelkezett ahhoz, hogy ebből az ördögi körből kitörjön. Alkalmazkodtunk az új országhatárokból adódó új helyzetekhez. Országaink a szomszédaikhoz fűződő viszony és a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód területén jó szándékukat nyilvánították ki.
Örülök annak, hogy Magyarország és Észtország egyaránt morális erőt mutatott fel ahhoz, hogy a múlt árnyékaitól megszabaduljon. Magyarország az elmúlt év szeptemberében kötött szerződést Romániával, ez a kolozsvári magyaroknak és a Békés-megyei románoknak biztonságérzetet ad és példát mutat egész Európának. Észtországban még nem ismerik az Oroszországgal való határszerződés megkötésének időpontját, de részünkről ez akár a holnapi nap is lehetne, mert a szerződés készen áll, a határon az észt és orosz határőrök kifogástalanul együttműködnek és a jószomszédi viszony alapját leraktuk. Tulajdonképpen a jószomszédi viszony alapjait már 1925-ben lerakták, amikor Észtország elfogadta az első kulturális autonómia-törvényt Európában. Ha valakinek voltak még kételyei Észtország jelenét illetően, ezek eloszlottak akkor, amikor 1997. január 30-án az Európa Tanács Parlamentjének Közgyűlése határozatot hozott, hogy be kell fejezni Észtországban az emberi jogok betartásának megfigyelését. Erre az időre az Észtországban tartózkodó tizenhat független megfigyelő jelentései elkészültek. A megfigyelők kivétel nélkül azt bizonyították, hogy Észtországban az emberi jogok megsértése nem fordul elő, hogy Észtország példát mutathat Európának.
A legjobb motiváció az integrálódáshoz kétségtelenül az, amikor egy ország nemcsak az emberi jogokat biztosítja, hanem gazdasági és biztonsági értelemben is emberhez méltó életkörülményeket teremt. Magyarország és Észtország nem csupán azért törekszik az Európai Unióba és a NATO-ba, hogy a "hibákat kijavítsa". Szeretnénk ugyanazokból a célokból kifolyólag csatlakozni ezekhez a szervezetekhez, amelyek miatt annak idején hat európai ország eldöntötte, hogy szövetségre lépnek egymással a gazdaságot fejlesztő közös piac és a konfliktusok már csirájában történő elfojtása céljából. Sem Magyarországnak, sem Észtországnak nem volt lehetősége arra, hogy az Európai Uniót megalapító országok közé kerüljön. De ez még nem jelenti azt, hogy most valamilyen különleges státuszt igényelnénk magunknak. Röviden: Európa egyesülése az én szememben nem valamilyen házassági technika. Az egyesülés az én szememben Európa elfogadását jelenti az észtek politikai és kulturális identitásának részeként. Ezt az identitást Észtország polgárai készek megőrizni és tovább mélyíteni a mi egyre színesebbé váló világunkban. Nincs szükségünk olyan engedményekre, amelyek felhígítanák az Európai Unió lényegét, és azt a sok erőtlen világszervezethez hasonlóvá alakítanák. Nem követelünk a szenvedéseinkért előjogokat és nem akarunk ingyenélőkként csatlakozni. Nyugat- és Kelet-Európa érdeke egyaránt az, hogy az Európai Unió és a NATO bővítése ezeknek a szervezeteknek megerősödéséve, nem pedig a meggyengülésével jár együtt. Az Európai Unió az új csatlakozó tagok részére kemény követelményrendszert állított fel. Nincs fontosabb annál, hogy a kihirdetett objektív kritériumoknak egyenként megfeleljünk, és nemcsak absztrakt módon. Az észt nép és az észt állam hősies munkát végzett gazdasági reformjaival. Gazdaságpolitikai prioritásként nyitott és stabil gazdasági környezetet biztosítottunk, hogy egyformán biztonságos és jövedelmező legyen a hazai és külföldi cégek működése. Az áru- és a tőkemozgás korlátozásának teljes felszámolása hozzásegítette Észtországot ahhoz, hogy újra egyesülni tudjon a világgazdasággal.
Megtörtént a teljes fordulat a keleti piacokról az Európai Unió felé, amelynek tagországaival jelenleg az észt kereskedelem több mint 50 százaléka bonyolódik le. Az öt évvel ezelőtt megvalósított pénzreform az észt nemzeti valutát - az észt koronát - 1:8 arányba összekapcsolta a német márkával és ez mind a mai napig fennáll. Az állami vállalatok gyors és határozott privatizálása a német Treuhand privatizációs modellje szerint megalapozta az életerős magánszektort, amely a jelenlegi termelés több mint kétharmadát adja.
A gazdasági reformok értékelésénél sajátos mutatónak számít a külföldi tőkebefektetések aránya, és örömmel közölhetem, hogy Észtország, ugyanúgy mint Magyarország, ezen a téren sikeresnek bizonyult. Az utóbbi öt év alatt Észtországban befektetett külföldi tőkének, amelynek volumene több éven át az össztermelés mintegy tíz százalékát adta, lényeges szerepe volt az észt gazdaság rekonstrukciójában.
Az EBRD közelmúltbeli elemzése szerint Észtország szilárdan tartja helyét a reformországok első sorában. Mi már most teljesítjük az Európai Unió több törvényhozási és gazdasági feltételét. Az EBRD értékelése szerint Észtország az egyik a leggyorsabb és legsikeresebb a reformországok között. Németország és Franciaország Észtországban most potenciális partnert talál az EMU (European Monetarian Union Európai Monetári Unió) keretében is, mivel a négy kritérium közül Észtország jelenleg hármat teljesít. Észtország gazdasági döntéseit úgy hozta meg, ahogy meghozta a határszerződésre, valamint más nemzetiségűek integrálására vonatkozó politikai döntéseket is.
Most az Európa Unión van a sor, hogy határozottságot mutasson. A belépésre pályázó országok felkészültségére vonatkozó értékelések készen állnak és - minek titkolni - a folyosókon már az első körben bejutó országok nevei is elhangzanak. Elérkezett a választás ideje. De minek az alapján válasszunk? Az objektív kritériumokhoz a politikai döntés is párosul, és kiderül, hogy a nagyrabecsült választási szabadság súlyos teherként nehezedik a döntéshozók vállára.
Emberileg ezt meg lehet érteni. A választási szabadság a döntéshozás után ránk ruházza a kötelességet is: a határozatok végrehajtásának kötelességét, és ami a legnehezebb, a döntésünkért való felelősség vállalásának kötelességét is. És a felelősség, ahogy minden állampolgár és minden politikus tudja, nagyon nehéz és kockázatos kötelesség. Tehát nem csoda, hogy Brüsszelben kísértés keletkezhet olyan döntés meghozatalára, amely politikailag a legkevesebb fejfájást okozza.
Csak remélhetjük, hogy Európa elégséges történelmi memóriával rendelkezik ahhoz, hogy előre lássa a geopolitikai döntések következményeit. Ha az államokat csupán földrajzi elhelyezkedésük alapján kezdik az Unióba felvenni és nem a reformok sikerességét számításba véve, akkor ezzel Közép- és Kelet-Európa országainak, de egész Európának is olyan jelzést közvetítenek, amelynél veszélyesebb és visszahúzóbb nem is létezik. Mert ki mutatna készséget, hogy erőfeszítéseket tegyen a reformokért, ha ez az európai struktúrákhoz való csatlakozást egy hajszálnyira sem hozza közelebb. Az a vonzóerő, amellyel az Európai Unió és a NATO jelenleg rendelkezik, stabilizáló és konszolidáló hatással van az egész európai kontinensre, de tettek nélkül örökké nem fog tartani ez a hatás. És amikor ez a hatás megszűnik, amikor a motiváció eltűnik, akkor nemcsak a perifériákon, hanem Európa szívében is nehézzé válik az élet.
A háború a Balkán-félszigeten, Európa szívében, sokkoló hatást gyakorolt Európa országaira. Az elején mindenki jobbnak látta becsukni a szemét a konfliktussal szemben és végig a primitív tabu-szokások szerint viselkedett, a végül mégis a helyszínre irányított hadsereget eufemisztikusan békefenntartó erőnek titulálva. Jól tudjuk, hogy ez a tettrekészség csak a NATO beavatkozása után volt tapasztalható az európai országokban. De a NATO is milyen gyámoltalannak bizonyult volna, ha például Magyarország nem döntött volna úgy, hogy a békepartnerség keretében megnyitja a bázisait a NATO haderők előtt a balkáni hadműveletek végrehajtásának elősegítésére. A volt Varsói Szerződés országainak nagyon lényeges szerepük volt és van a balkáni konfliktus szabályozásában.
De még mindig nem elég, ha csak az egyes országok vesznek részt az európai biztonsági rendszer tökéletesítésében. Ugyanúgy, mint Magyarország, Észtország is a biztonság megteremtője kíván lenni, nem csupán a biztonság haszonélvezője. Nem szabad, hogy Európában magasabb és alacsonyabb fokú biztonsággal rendelkező régiók legyenek. Egyetlen célunk kell hogy legyen, hogy létrejöjjön a stabil demokratikus országoknak a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terjedő övezete. Nem lehet egy hideg szobának csupán egy sarkát befűteni. Ha fokozódik a balti országok biztonsága ennek a folyamatnak nem lesznek vesztesei.
Örülök, hogy a balti országok biztonságának problémája már nem lóg a levegőben, hanem különböző országokban komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel. De mégis látnunk kell, milyen kevés országnak van bátorsága nyíltan bevallani, hogy éppen a balti országok képezik azt a próbakövet, amelynek alapján a történelem értékelni fogja Európa azon képességét, hogy az Egyesült Államokkal és Oroszországgal együttműködve elkerülje a múltbéli hibák megismétlődését. A biztonság és a stabilitás elérése itt létszükségletet jelent, hogy meg lehessen alkotni élő és tartós pax Europaena-t, amely az új évezredbe vezet át bennünket.
A biztonság növekedésének folyamata a Balti-tenger régiójában éppen ez a folyamat, különböző irányzatokkal és fázisokkal. Ez olyan, mint egy folyó, amelynek van meghatározott forrása és deltája, de amellett sok mellékága is. De sajnos itt nem érvényesek a természeti törvények, amelyek szerint végeredményben az összes vízcsepp magától a tenger felé folyik. Biztonságunkat nem bízhatjuk a természeti törvényekre. Még akkor sem, ha filozófikusan előre látjuk a demokrácia elkerülhetetlenségét, a világ jövőjét mint a demokratikus jövőt. Ez kétségtelenül így is van. Mégsem jelent ez fatalisztikus kívülállást. Erre nincs jogunk.
Igen, a Balti-tenger melletti országokban a biztonság megteremtésére irányuló utak időnként különbözőek voltak. Norvégia a NATO tagja, de nem tagja az Európai Uniónak, Dánia mindkét szervezetben tagságot vállalt, ez dupla biztonsági garancia. Finnország és Svédország beléptek az Európai Unióba és aktívan vesznek részt a PFP-ben (Partnerség a békéért mozgalomban), de nem mondtak le saját hagyományos, semleges politikájukról. Észtország tiszteletben tartja partnerei választását, és mi a NATO-val folytatott párbeszédben figyelembe vesszük ezen országok érdekét. Ugyanakkor szilárdan megmaradunk végcélunknál, a teljes jogú NATO-tagságnál.
Nem várunk erre ölbe tett kézzel. Észtország ott volt az első országok között, akik csatlakoztak a NATO békepartneri programjához, és egyike volt a legaktívabb résztvevőknek. Elindultunk a szovjet birodalom romjain, saját hadsereg nélkül. Dán egységek keretében elküldtük fiainkat Horvátországba, jelenleg részt veszünk békefenntartó műveletekben Libanonban és Boszniában. Az Észak-Európa és Lengyelország közös csapatában végzett munka során szerzett tapasztalatok segítettek Észtországnak abban, hogy felhívja a figyelmet a bonyolult problémákra, a NATO-tagországok és a nem NATO-tagországok vezérkari tisztjeinek együttműködésére. Ezeket a problémákat közösen oldottuk meg.
A mindennapi partnerség keretében - amely az európai biztonság rendszerének tulajdonképpeni célja és tartalma, nem csak várakozóan kell tekinteni Brüsszel vagy például Madrid irányába. Idén nyáron Észtország nagyszabású nemzetközi hadgyakorlatot fog rendezni, amelyben 2500 fő vesz részt 8 NATO partnerországból. A katonai együttműködés bizonyítékot nyújtott az európai országoknak az észtek mint partnerek mebízhatóságát illetően, az észteknek viszont a jövőre vonatkozóan nyújtott biztonságérzetet.
Az előbb mondtam, hogy már nem akarok metaforákban beszélni. Éppen ezt várja Észtország Madridtól is, hogy ennek a szép városnak a neve ne váljon egy új metaforává. Meg vagyok győződve, hogy sem "München", sem "Jalta" már nem időszerű fogalmak. A történelem nem ismétli önmagát ilyen primitív módon. De még így is abszolút bizonyosságra van szükségünk, hogy Madridból nem lesz az új elválasztó vonalak meghúzásának udvarias formája. Ezt el lehet kerülni, ha Madridba szilárd, Európa egységes biztonsági architektúrájára vonatkozó elképzeléssel indulunk, amelynek alapkövei a nyíltság, az átláthatóság. Mi már most szilárd szabályokat fogalmazunk az intenzív dialógus Madrid utáni folytatásához, figyelembe véve az országok önazonosságának elveit. Mert egy szabad népnek joga és kötelessége a holnapi napról nemcsak álmodozni, nemcsak beszélni, hanem ezt meg is tervezni, és annak nevében cselekedni.
Ahogyan az élet Madrid után folytatódik, ugyanúgy az észt és a magyar népnek már most kellene gondolni a jövőjére az Európai Unión belül. És ahogy a békepartnerség keretében folytatott együttműködéssel nem lehet a NATO tagjaként a következő évezredig várni, ugyanúgy nem lehet a gazdasági együttműködést elodázni az Európai Unióba való belépésig. Göncz elnök úr és az őt kisérő üzletemberek tavalyi észtországi látogatása után Magyarország Észtországba irányuló exportja 15 százalékkal emelkedett. Legalább ugyanilyen jó munkát várok a mi üzletembereinktől, akik velem tartottak a mostani hivatalos látogatásomon Magyarországon.
A szabadkereskedelmi szerződések megkötéséhez nincs szükség az Európai Unió engedélyére vagy parancsára. Az Európai Unió "vizsgabizottsága" a felvételre pályázóktól leginkább csapatmunkát és tapasztalatcserét vár és nem azt, hogy papírjainkat könyökkel eltakarjuk egymás elől. Ez annál inkább így van, mivel Európa kisállamait az Európai Unió keretében ugyanazok a kérdések fogják összekötni, amelyekkel jelenleg kormányközi konferencia foglalkozik: hogyan kell megőrizni az egyensúlyt a szuverenitás és a centralizáció között, hogyan kell megbízottakat delegálni a bizottságokba, hogy a kis országok hangja is hallható legyen, az abszolút szavazattöbbséget vagy a minősített többséget kell-e előnyben részesíteni, hogyan kell megőrizni a nemzeti kultúra folyamatosságát, és ami a legfontosabb - hogyan kell mindezt a saját népünknek elmagyarázni.
Úgy érezhetjük, hogy ezek mind a holnap kérdései.
Hölgyeim és uraim, a holnapból a mai éjszaka után már a mai nap lesz.
Ezért kívánok a magyar népnek erőt a munkához, mert a munkából még sokáig ki fog jutni nekünk. A munkából az összes finnugor népnek sokáig kijut még.
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Országgyűlési Alelnök Úr, Tisztelt Képviselők, Kedves magyar Testvéreim! Köszönöm a figyelmet!
