MÁDAI PÉTER

Full text search

MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tulajdonképpen mind Surján úr, mind Csapody úr elismerte, hogy jó időben, jókor kötöttünk alapszerződést - még ha ez talán a szavaikból nem is derült ki. Mi vagy a magyar parlament nem Iliescuval kötött alapszerződést, hanem az akkori román kormánnyal. Ma már senki előtt nem kétséges, hogy ez az alapszerződés segített ahhoz, hogy Romániában végül is elinduljon egy demokratizálódási folyamat. Hitem szerint az alapszerződés nélkül Iliescu ma nem Románia első embere, az RMDSZ nem lenne a kormány tagja. (Rockenbauer Zoltán: Iliescu nem az!) Jó, jó, jó, jó, jó, jó. Bocsánat! Én végighallgattalak!
Azt gondolom tehát, hogy az az aggály, hogy úgy kötünk alapszerződést - kinyilvánítva a mi nyitottságunkat, készségünket -, hogy európai módon oldjuk meg a gondjainkat velünk esetleg nem rokonszenvező kormányokkal, az még nem elegendő indok ahhoz, hogy ne tegyük meg. Mi abból indultunk ki - és azt gondolom, Romániában igazolták a változások -, hogy a mi gesztusunk kedvező hatást fog gyakorolni - miként tette is ezt - a romániai magyarságra is. Hogy merre megy tovább az a nagy folyó, amit Európának hívunk - az bizonytalan dolog, az igaz! De nekem úgy tűnik, hogy Európa felé megy. És akkor, amikor a Bolyai Egyetemről lehet beszélni, amikor Göncz Árpád elmehet Kolozsvárra, és ott beszélhet, és egy nagyon szélsőséges ember, mint Funar, kiszorul a román parlamentből, akkor ez valahol egy kicsit ennek a magyar parlament által elfogadott alapszerződésnek is az eredménye.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť