DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az már elhangzott, a jelen törvényjavaslat tárgyalására az Alkotmánybíróság rendelkezése következtében kerül sor, annak érdekében, hogy az Országgyűlés a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvény megalkotásával egy régi alkotmányos mulasztását végre helyrehozza és pótolja.
Az alkotmányos mulasztás tényében és abban, hogy ezért halaszthatatlan az Alkotmánybíróság által megjelölt kérdéseket rendező törvény meghozatala, alighanem valamennyien egyetértünk. Sőt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt tekintetében arra is rá kell mutatnom, hogy maga a Fidesz volt az a párt, amely az alkotmányos mulasztás miatt az Alkotmánybírósághoz fordult, a Fidesz indította meg azt az eljárást, terjesztette elő azt a kérelmet, amelynek helyt adva az Alkotmánybíróság 1997. június 15-éig kötelezte az Országgyűlést e törvényalkotási munka elvégzésére. A törvényjavaslatra tehát szükség van, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint azonban nem ilyen törvényjavaslatra van szükség.
Mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a törvényjavaslat több ponton ütközik a hatályos alkotmány rendelkezéseivel. Az egyidejűleg tárgyalásba vett alkotmánymódosító csomag ismeretében világos a kormány szándéka: ezt a törvényjavaslatot úgy terjesztette elénk, hogy egyes rendelkezéseit nem a hatályos alkotmányhoz, hanem ahhoz az alkotmánymódosításhoz igazította, amelyet a jövőben kíván elfogadtatni a parlamenttel, azaz mintegy megelőlegezte az alkotmánymódosítás vitájának végeredményét.
Kétségtelen, erre irányuló megegyezés alapján volt már példa arra, hogy a parlament párhuzamosan tárgyalt alkotmánymódosításról és az alkotmánymódosítással bevezetni kívánt jogintézményekről vagy jogi megoldásokról, ilyen eljárásra eddig azonban mindig úgy került sor, hogy a parlament frakciói, a parlamenti pártok a rendezendő kérdéssel összefüggésben egyetértettek az alkotmánymódosítás szükségességével is. Most először vagyunk olyan helyzetben, hogy több ellenzéki párt is vitatja az alkotmánymódosítás szükségességét, sőt, az ellenzék egésze tiltakozik amiatt, hogy a kormánykoalíció az új alkotmány megalkotásával összefüggésben az alkotmánymódosítást szabályozó hatpárti megállapodást az alkotmánymódosító csomag egyoldalú előterjesztésével durván megsértette.
(12.40)
Ez utóbbi irányban nem kívánok részletekbe bocsátkozni, csupán azért utaltam a hatpárti megállapodás durva megsértésére, mert ezt a helyzetet egészen különlegessé teszi, hogy kétszeresen is elfogadhatatlan, amit a kormánykoalíció, illetőleg a kormány tesz. Ellenzéki egyetértés nélkül alkotmány-módosítást kíván a Házon áterőltetni, ráadásul úgy, hogy az ezt kizáró és általa vállalt politikai megállapodást minden elfogadható ok nélkül, durván megsérti és semmibe veszi.
Egy ilyen helyzetben a parlamentarizmus paródiáját mutatja az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan alkotmányos rendelkezésekre hivatkozik, melyek jelenleg nem is léteznek, hiszen a miniszterelnöki megbízatás törvényjavaslatban megfogalmazott megszűnési eseteit az alkotmány jelenleg másképpen szabályozza, illetve az alkotmány jelenleg nem tartalmaz például 33/B. §-t, melyre a törvényjavaslat a miniszterekkel kapcsolatosan visszahivatkozik. Ennek az eljárásnak az üzenete világos és félreérthetetlen. Az alkotmánymódosítást az előterjesztett javaslat egyszerűen elintézettnek tekinti, vagyis a vita az alkotmánymódosítás felett teljesen értelmetlen és puszta formalitás lesz, hiszen a végeredményt a kormány már tényként kezeli, olyannyira, hogy a még nem létező új alkotmányos szabályokat is elfogadott szabályként kezeli.
Itt kell megjegyeznem, hogy az Alkotmánybíróság nem azt írta elő az Országgyűlésnek, hogy az alkotmányt módosítsa, hanem azt, hogy a most hatályos alkotmány rendelkezéseinek megfelelően törvényben szabályozza a kormány tagjai, illetve az államtitkárok jogállását és felelősségét. Ennek a feladatnak pedig minden további nélkül eleget lehet tenni alkotmánymódosítás nélkül is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat egészére jellemző, hogy alkotmányjogi jellegű szabályozás helyett a munkajog eszközeit próbálja a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok helyzetére alkalmazni. Ez alkotmányjogilag elfogadhatatlan módszer, és nemcsak a magyar közjogi hagyományokkal, hanem a jelenlegi közjogi követelményekkel is ütközik; ráadásul a törvényjavaslat szövege emiatt is, de néhány szerencsétlen terminológiai használat folytán is több tekintetben az '50-es, '60-as évek politikai zsargonjára emlékeztet.
Engedjenek meg néhány példát a teljesség igénye nélkül. A törvényjavaslat például állami vezetőkről, illetőleg politikai tisztséget betöltő vezetőkről beszél, melyek nem alkotmányjogi fogalmak. Ezekről az '50-es, '60-as évek ismert kifejezése, a "pártunk és államunk vezetői" jut az ember eszébe, vagy ahogy Kőbányán, ahol én felnőttem, a munkások mondták: a "fejesek" kifejezés.
A törvényjavaslat a miniszter felett a miniszterelnök által gyakorolt munkáltatói jogokról beszél, holott a miniszterelnök, a kormány, a kormányt alkotó miniszterek nem munkaviszony, hanem alkotmányjogi jogviszony alapján fejtik ki tevékenységüket. Ugyanez vonatkozik a miniszter és az államtitkár viszonyára is.
A törvényjavaslat 32. §-a például a közigazgatási államtitkárral szemben alkalmazható fegyelmi büntetéseket részletezi. Ezek fokozatai a megrovás, a megemelt alapilletmény csökkentése, a személyi illetmény visszavonása, továbbá külön juttatások csökkentése, végül hivatalvesztés. Ne haragudjanak, de ezt olvasva azt kell mondjam, hogy fegyelmi büntetést Kropacseknénak szoktak adni, ha visszabeszél a főnökének, de nem egy közigazgatási államtitkárnak - még jó, hogy a törvény intőkönyv bevezetéséről nem rendelkezik. Egyébként módfelett kíváncsi vagyok: vajon melyek lehetnek azok a fegyelmi vétségek, melyek hivatalvesztést ugyan nem, de megrovást és különféle nyakatekert illetményvesztést - háromfélét is - lehetővé tesznek.
Nagyon szeretném, ha nem értenének félre. Nem arról van szó, hogy a miniszter, az államtitkár vagy a helyettes államtitkár egy csodalény lenne, aki az állami rend és fegyelem felett áll, hanem ellenkezőleg: arról, hogy e tisztségekre ne az egyébként kedvező, de elbírálási szabályokat tartalmazó munkajog szabályai vagy az e szabályok szellemének megfelelő szabályozás vonatkozzék, hanem a közjogi, alkotmányjogi jogviszony szabályozásának sokkalta szigorúbb követelményei. A munkajog kategóriájának a kormány tagjaira és az államtitkárokra történő alkalmazása ugyanis nemcsak az alkotmányjogi szemlélet sérelme miatt elfogadhatatlan, és nemcsak azért rossz, mert egy micisapkát képzel a miniszterek fejére, melyet a munkások már régen ledobtak a sajátjukéról.
A munkajog kategóriájának adaptálása leginkább azért abszurd, mert a vétségeket, a hibákat a munkajog enyhébben ítéli meg, mint az alkotmányjog. Ha egy közigazgatási államtitkár olyan magatartást tanúsít, amely miatt megróni vagy az illetményét csökkenteni kellene, akkor az a mi véleményünk, hogy ne sokat kukoricázzanak vele, hanem járjanak el az alkotmányjog szigorú konzekvenciái szerint, és mutassanak neki utat vagy kaput az első komoly esetnél. A miniszter, a politikai államtitkár munkája nem munkaviszony, hanem szolgálat, amint a miniszter szó is - amely a "szolgálni" szóból származik - jelzi. Ez a szolgálat a munkajogi jellegű jogokat nem tűri. A törvény például kötelező 40 napos szabadságról beszél állami vezetőknél, mi úgy gondoljuk, hogy kormánytagok részére szabadság nem garantálható, és a szabadidőre egyébként csak az ország kormányzása során felmerülő feladatok sérelme nélkül lehet igényt tartani. Szeretnék az Antall-kormány tagjaira, illetve néhai Antall József miniszterelnökre utalni: voltak évek, amikor nem tudtak szabadságra menni.
A törvényjavaslat hosszasan szabályozza a miniszter kártérítési felelősségét, visszautalva a köztisztviselők felelősségét szabályozó törvényre, mely a kártérítés mértékének korlátozását lehetővé teszi.
Tisztelt Ház! A miniszter nem köztisztviselő. A munkás, az alkalmazott, a köztisztviselő kártérítési felelőssége korlátozható, és korlátozni is kell, de a miniszter kártérítési felelőssége nem tűr korlátozást. A lényeg tehát nemcsak a jogi eszközök anakronisztikus megválasztásában áll, hanem abban is, hogy a kormány törvényjavaslata tulajdonképpen a munkajogi jellegű vagy szellemű szabályok alkalmazásával kiváltságokkal kívánja felruházni a kormány tagjait, vagyis a munkájukkal szembeni elvárásokat és felelősségüket akarja alacsonyabb szinten elhelyezni. Mindez a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára elfogadhatatlan.
A továbbiakban, tisztelt Képviselőtársaim, a törvény néhány jelentősebb részkérdésével kívánok foglalkozni. Egyetértünk azzal a törvényalkotói szándékkal, hogy a miniszterelnök, miniszter, államtitkár más kereső foglalkozást ne űzhessen, hogy a törvény jogkövetkezményeket fűzzön ahhoz, ha valaki hivatalához méltatlan magatartást tanúsít, illetve hogy a törvény egyéb összeférhetetlenségi jellegű szabályokat is tartalmazzon. Mindezeket azonban olyan evidenciáknak tartjuk, hogy az összeférhetetlenség fogalomhasználatát is megkérdőjelezzük. E szabályok természetes velejárói a kormánytagi minőségnek vagy a politikai államtitkári mivoltnak. Komolytalannak tartjuk, hogy a szabályok sérelme miatt még külön összeférhetetlenség kimondására irányuló eljárást is előír a törvényjavaslat, külön tanácsot is létrehozva egy ilyen eljárás lefolytatására. Mi úgy gondoljuk, hogy ha ezeket a szabályokat a kormány tagjai vagy az államtitkárok megsértik, egészen egyszerűen fel kell menteni őket minden körülményes eljárás vagy minden teketória nélkül.
A másik kérdés, amit érinteni kívánok, a kormánytagoknak biztosítandó mentelmi jog. Ez egy újabb, eddig még nem létezett kiváltság, mely ellen ugyancsak tiltakozunk. A mentelmi jog alapvető rendelkezése, hogy a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalom esetleges visszaélésétől, a kormányzat esetleges üldöztetésétől megvédje. Mentelmi jellegű jogokat élveznek bizonyos mértékig a bírák is a bírói függetlenség védelmében, megint csak a kormányzati hatalommal szemben. De a kormánynak miért kell saját magukkal, saját kormányzatukkal szemben védelmet biztosítani? A mentelmi jog nem lehet a törvényenfelettiség privilégiuma, nem szolgálhatja a bűnelkövetéssel, visszaéléssel szembeni állami fellépéstől való elvtelen védelmet. Márpedig, mivel a hatalom gyakorlóját önmagával szemben megvédeni nem kell, más tartalma aligha lehet a miniszterek, kormánytagok mentelmi jogának, mint a törvényenkívüliség valamiféle értelemben vett biztosítása. Ez a szabály engem arra a titkos utasításra emlékeztet, hogy a pártfunkcionáriusok ellen annak idején csak a pártközpont engedélyével lehetett büntetőeljárást indítani.
(12.50)
A törvényjavaslat a miniszterelnök, illetve a miniszterek lemondását lemondási idő kitöltéséhez köti. Ez a szabály is jellegzetesen énidegen az alkotmányjog világában.
Az előterjesztő összetéveszti az albérlet felmondását a kormány lemondásával. Egyébként is érthetetlen a szabály, amikor az alkotmány ismeri az ügyvezető kormány fogalmát, vagyis azt, hogy a megbízás megszűnése után a kormány az ügyeket mint ügyvezető kormány viszi tovább az új kormány hivatalba lépéséig. És mivel a kormányfő és a miniszter helyettesítése is szabályozott, bárki mond le, az ügyek ügyvezetői továbbvitele lemondási idő nélkül is megoldott. Arról nem is beszélve, hogy adódhatnak olyan helyzetek, amikor is a tisztséget betöltő kormánytag vagy államtitkár joggal vélheti úgy, hogy egy pillanatig sem hajlandó a maga személyében az ügyeket továbbvinni. Azt a jogot, hogy valaki azonnali hatállyal váljon meg megbízatásától, senkitől sem lehet elvitatni.
A törvényjavaslat, akárcsak az alkotmánymódosítást tartalmazó törvényjavaslat, a miniszterelnöknél és a miniszternél, a politikai államtitkár megszűnésének (Sic!) okai közé felvenni javasolja a választójog elvesztését vagy az összeférhetetlenség megállapítását. Ez a megoldás mind a három tisztségnél az alkotmányjog karikatúrája. Tudják képviselőtársaim, mikor veszti el valaki a választójogát? Ha mondjuk elmebetegség miatt cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezik, vagy olyan súlyos bűncselekmény miatt ítéli el a bíróság, hogy végrehajtható szabadságvesztést hajtanak az illetőn végre és eltiltják a közügyek gyakorlásától.
Távol áll tőlem, hogy még hipotetikusan is diffamáló példákkal éljek, most ennek a törvényjavaslatnak a bűne, hogy mégis erre kényszerülök. Ez a törvényjavaslat azt akarja a törvényben rögzíteni, illetve az alkotmánymódosító javaslat az alkotmányban, hogy ha mondjuk, úgy megbolondul a miniszterelnök vagy valamelyik miniszter, hogy erről a bíróság már orvos szakértői véleménnyel alátámasztott dokumentumot kiad, vagy mondjuk valamilyen bűncselekménye miatt bezárják a börtönbe, akkor megbízatása e tényből eredően alkotmányjogilag automatikusan megszűnik. Meg kell kérdeznem: feltételezhető, hogy egy kormánytöbbség még akkor sem élne a miniszterelnök felmentésének egyéb alkotmányos eszközeivel, ha ilyen helyzetbe kerülne a kormányfő? Én elismerem, hogy a politikai kultúra hiányosságai a nem várt esetekre is szükségessé tehetik speciális szabályok megalkotását, de azt senkiről, még a jelenlegi kormánykoalícióról sem tételezem fel, hogy egy ilyen helyzet esetleges előállása esetén ragaszkodna az érintett kormánytag megbízatásának változatlan fenntartásához, és a most javasolt alkotmányos szabály hiányában az ország kormányzását a továbbiakban a börtönből vagy az elmegyógyintézetből kellene irányítani. Alkotmányjogi abszurdum ilyen megszűnési okok alkotmányba fölvétele!
A törvényjavaslat az ilyesféle megoldásokat láthatóan azért is favorizálja, mert ezzel akarja jogilag biztosítani a megbízatás megszűnése esetére a különbségtétel lehetőségét a végkielégítés biztosítása vagy megtagadása között. Könnyen belátható azonban, hogy ez az indokolt cél elérhető úgy is, ha a megbízatások megszűnésének jelenlegi jogcímei - felmentés, lemondás, halál - változatlanok maradnak. Annak ugyanis nincs akadálya, hogy a felmentés különféle végkielégítéssel együtt járó vagy azt kizáró okai a felmentési eljárásban a felmentést gyakorló által megjelölésre kerüljenek.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat még számos kérdésben tartalmaz vitatható rendelkezést, az idő rövidsége azonban nem alkalmas ezek kifejtésére, így tartom magam a Házszabály ajánlásához, itt felszólalásomat befejezem, remélve, hogy még lesz lehetőségünk a részleteiben nem érintett kérdésekben is a véleményünket kifejteni. Egészében a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviseletében arról tájékoztathatom a tisztelt Házat, hogy ezt a számtalan hibával terhelt, alapkoncepciójában is számos ponton megkérdőjelezhető törvényjavaslatot nem tudjuk elfogadni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť