DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy vélem, a parlament akkor tudja betölteni a maga hivatását, ha a fontos kérdésekkel valóban a fontosságuknak és jelentőségüknek megfelelően foglalkozik. Úgy hiszem, a miniszter úr által az előbb elmondottak ilyen fontos kérdéskört érintenek. Jó lett volna, ha korábban hangzik el mindez, és nem akkor, amikor az országot eluralja a bizonytalanság - nemcsak a mezőgazdaságot illetően. Sokféle zűrzavar van, nagyon nehéz a követelések között igazságot tenni. Úgy hiszem, a kormány egy olyan helyzetbe lavírozta magát, amelynek még mindenféle elektromos kisülései lehetnek. E pillanatban tehát bizonytalanság jellemzi az országot. Mégis rendkívül fontos, hogy a parlament a súlyos kérdésekkel súlyuknak megfelelően foglalkozzon.
Szabad legyen utalnom arra, hogy például ilyen a földtulajdon kérdése. Talán meg lehet kockáztatni azt a kijelentést, hogy többé-kevésbé kialakult az a stabil álláspont és többségi vélemény, hogy nem aktuális a magyar termőföld külföldi kézbe adása. Azt hiszem, ez így nagyon helyes. Vitatható azonban az, ami az energiaszektor terén történik. Erre nagy nyomatékkal szeretném felhívni a kormány figyelmét.
Mint ismeretes, már '93-ban napirenden volt ez a kérdés. Az energiapolitikai koncepcióban - amit a parlament elfogadott - 30 százalék értékesítési arány szerepelt, természetesen a menedzsmentjogok eladása nélkül. Mégis nagyon nagy gondok voltak vele. Ezek a gondok kapcsolódtak az erőművekre ráfűzött bányák, a bányászok munkaerő-, foglalkoztatási gondjaival, kapcsolódott a távhő, távfűtés tisztázatlan helyzetével, a költségszámítások bizonytalanságával, amit nem tartottunk megfelelőnek. Főleg, hogy a takarékossági csomag nem készült el - miután tudjuk, hogy körülbelül egymillió tonna megtakarítás 20-30 milliárd forint kiadáscsökkentést jelent az országnak -, ezért ez különösen fontosnak tűnt.
Természetesen a gondolatainkban az is szerepelt, hogy az esetleges privatizációból - amit józan megfontolás és alapos elemzés után lehet csak megtenni - jusson vissza az energiaágazatba, hogy a takarékossági és egyéb műveletek - a korszerűsítés - terén is eredmények legyenek, hiszen már az ország tele volt azzal, hogy hány száz milliárd kellene a kompenzációra.
Ezzel szemben mi történt? 1995 végén a parlament, a képviselők, sőt - tudomásom szerint - kormánytagok meglepetésére egyszercsak értékesítésre került a magyar energiaszolgáltató vállalatok, illetve az energiatermelő bázis jobbik része. Hogyan történt mindez? Ma már megállapítják azok is, akik aggódnak - szakmai ismereteik folytán talán még jobban aggódnak, mint az ország közvéleménye -, hogy egy elhamarkodott, összecsapott, felületes szerződéssel került eladásra az energiaszektor, amivel szemben nagyon sokféle kifogás merülhet fel. Elsősorban a szakértőknek arra a véleményére hívom fel a figyelmet, hogy áron alul történt az eladás. Másodszor talán arra, hogy a kisebbségi tulajdon mellé eladták a vezérlési, menedzselési jogokat. Aztán nyereséget garantáltak, miután mindenki tisztában van vele - aki valaha látott vállalatot -, hogy a nyereség-átcsoportosítás egy tulajdonon belül milyen módszerekkel lehetséges, és milyen nyitott kasszát jelent mindez az országnak.
Mindezek alapján, úgy hiszem, fel kell hívni a tisztelt kormány figyelmét arra, hogy álljon le a további energiaprivatizációval, ne hozza magát olyan helyzetbe, amelynek beláthatatlanok a következményei. Álljon le az Antenna Hungária eladásával is, mert a nemzetbiztonsági kockázatokat józanabbul kell felmérni. A tekintélyével hasson oda, hogy Budapest főváros esetében a távhőszolgáltatás eladását függesszék fel, mert a lakótelepek lakóit további árakkal nem lehet terhelni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Szabad legyen még arra utalnom, hogy a 60 százalékos infláció - mely két év alatt következett be - többletben olyan árterheket jelent, (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) melyekkel korábban nem lehetett számolni.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
