DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Esterházy János sorsát talán hasonlónak kell látnunk Kovács Béla hasonló justizmordjához, talán azzal a különbséggel, hogy Esterházy János még a csehszlovák demokráciában kezdte meg a harcát a magyarságért és a magyar-szlovák együttélésért és azért, hogy az ezer éve együtt élő két nép között békét teremtsen. Természetesen nemcsak a magyar-szlovák barátságnak, hanem a Kárpát-medencében élő minden nemzetiségnek védője volt, hisz - mint erre Szabad György képviselőtársam utalt - a Szlovákiában méltatlan sorsra kárhoztatott zsidóságot is éppúgy védte, mint ahogy védte az ott élő egyéb nemzetiségeket, például a ruszinokat és a német ajkú, de gyakran magyar vagy szlovák érzésű honfitársait.
Esterházy János azért halt meg, mert következetesen demokrata volt, következetesen humanista volt, következetesen az emberiség ma megérő eszméjének egy országhatárokon felüli, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) mai európai közösségnek volt a hirdetője és vallója. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť