DR. GICZY GYÖRGY
DR. GICZY GYÖRGY
DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr beszédének bevezetőjében arról beszélt, hogy a társadalmi stabilitás kérdésének szánja ezt a megnyilatkozását. Úgy gondolom, egy magyar kormányfőnek nem parlamenti felszólalásokkal kell biztosítani az adott társadalom stabilitását, hanem józan, kiegyensúlyozott kormányzással. Pontosan az a legnagyobb baj az egész Postabank-ügyben, hogy tetten érhető: az állampolgárok elveszítették a bizalmukat, elveszítették a bizalmukat a bankszférával szemben, de nem utolsósorban elveszítették a bizalmukat a kormánykoalícióval és a kormányzattal szemben. (Dr. Pusztai Erzsébet: Így van! - Dr. Szabó Zoltán: Meg az ellenzékkel szemben. - Zaj mindkét oldalon.)
Azt mondta itt, miniszterelnök úr, hogy rémhírterjesztések voltak ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Hadd tegyem hozzá, hogy sajnos, aki Magyarországon a bankok helyzetét és a bankokkal kapcsolatos, már korábban megmutatkozó ellenmondásos és problematikus szituációkat ismeri, azokban joggal merülhet fel a gyanú és joggal merülhet fel kétség egy ilyen kiélezett szituációban. Ön azt mondta, miniszterelnök úr, hogy a társadalom komoly áldozatokat hozott azért, hogy a stabilizáció, a gazdasági stabilizáció és ez a jelenlegi helyzet megteremtődjék. Ezzel szemben azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a társadalom nem jószántából hozott áldozatokat, hanem ez a kormányzat sorozatos áldozatvállalásra szorította rá az állampolgárokat.
Ezért gondolom én azt, jelenségértékű kellene hogy legyen a kistermelők megmozdulása, amelyet valóban nem kifejezetten ellenzéki erők és ellenzéki pártok szerveztek és mozgattak, hanem az állampolgárok rádöbbentek arra, hogy ebben a szférában is eljutottak a tűrés határáig, és ezért próbálják, próbálták a polgári engedetlenség békés megnyilatkozásait felhasználni ahhoz, hogy a saját érdekeiket végre képviseljék.
Ön ezt úgy aposztrofálta, igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy ön megérti, hogy a kistermelők a maguk igazságát keresik, személyes tisztességüket ön nem vonja kétségbe. Ön ezt az egész szituációt tulajdonképpen egy magánjellegű, személyes jellegű ügyre zsugorítja ezzel. Nem arról van szó ugyanis, hogy a kistermelők csak egyéni, pillanatnyi, vélt érdekeik alapján és a közterhek viselésétől való elszabadulásból cselekedtek így; hanem ez a magyar társadalomnak egy szimptomatikus jelensége, amelyet követni fog nyilvánvalóan a fuvarosok és most már - a mai lapok tanúsága szerint - a fővárosban lévő szemetesek demonstrációja is.
Megkérdezem miniszterelnök urat, az ön társadalmi stabilizációt szolgáló kormányzása alatt az ön kormánya melyik foglalkozási ágat nem sértette még az ország iránt elkötelezett békességes és áldásos kormányzati tevékenysége révén. Tud-e mondani egy olyan társadalmi réteget, amelyet az ön kormányzatuk alapvetően emberi megélhetésében, tisztességében, lehetőségében ne sértett volna meg, és ne állt volna szemben az ő érdekeikkel? Mondja meg, igen tisztelt miniszterelnök úr, tulajdonképpen kinek a kormánya, amelyik itt ül előttünk!
(15.30)
Melyik önkormányzati, melyik társadalmi rétegé, melyik foglalkozási ágé, amelyért önök tettek volna valamit ez alatt az időszak alatt? Csak egyetlenegy szférát vagy egyetlenegy önkormányzatot említsen! (Dr. Torgyán József: Önmagukért! - Taps az ellenzék padsoraiban.) Úgy gondolom, hogy ezek szimptomatikus jelek. Egy kormányzatnak el kellene gondolkodnia azon - amely igényt tart arra, hogy demokratikusan és demokratikus értékek szerint ítéljék meg a működését - hogy vajon tett-e ezért az országért valamit ez alatt az idő alatt. És ha majd a miniszterelnök úr föl tud sorolni olyan társadalmi rétegeket és foglalkozási ágakat, amelyekért ön áldozatos munkát vállalt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor majd kérhet áldozatot a magyar polgárságtól és a magyarországi lakosságtól!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
