DR. BÁNK ATTILA

Full text search

DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen röviden kívánok hozzászólni, mert hozzászólásomat elsősorban az motiválja, ami elhangzott itt a büntetőeljárásról szóló törvénnyel kapcsolatosan. A Független Kisgazdapárt több képviselője, köztük én is, 60 percet meghaladó időterjedelemben elemeztük ennek a törvénynek az előnyeit, hátrányait. Azt gondolom, hogy valamennyi lényeges elemén végigmentünk.
Azért kértem szót, és arra szeretnék reflektálni, ami elhangzott a vita során képviselőtársaim részéről - akik sajnos most nincsenek jelen -, nevezetesen: amikor azt mondtuk, hogy ez a törvény kiérleletlen, a szakmával nem lett megbeszélve, nem gondolta végig a törvényalkotó, akkor tulajdonképpen olyan jellegű megjegyzések érték a Független Kisgazdapárt álláspontját, mely megjegyzések arra utaltak, hogy e megállapításaink megalapozatlanok.
(18.50)
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezemben tartom jó néhány megyei bíróság büntetőkollégiumának, illetve megyei bíróság elnökeinek a büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos igen részletes, igen nagy terjedelmű anyagait. Mindezekből egyértelműen kiderül, hogy igazunk volt, amikor azt állítottuk, hogy ez a törvény kiérleletlen, gyakorlatilag egy törvényalkotói kényszer folytán került úgy ide, ahogyan, hogy ez a jogszabály nem fogja megváltoztatni a jelenlegi helyzetet, sőt, álláspontunk szerint rosszabb is lesz.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, a Nógrád Megyei Bíróság, és valamennyi egyéb megyei bíróság és büntetőkollégium véleménye ebben a vonatkozásban összecseng.
Az is kiderül ezekből a beadványokból, melyeket az alkotmányügyi bizottsághoz juttattak el az érintett és most említett bíróságok is, hogy velük az előzetes konzultáció nem történt meg. Elsősorban nem az a probléma, hogy nem közölték velük a főbb irányelveket - hiszen ezek már 1994 óta ismertek -, de azok a változások, amelyek gyakorlatilag meghatározóak e törvény vonatkozásában a jogalkalmazóval - azzal, aki majd ezt végzi, akinek ítélkeznie kell, akinek vádat kell emelni, illetve akinek védői funkciót kell ellátni - szemben, tulajdonképpen nem lettek közölve, és így az az álláspontjuk, hogy kiérlelve sem.
Azt gondolom - és ezt őszintén mondom, tisztelt Ház -, hogy ha ez a törvény így marad, akkor biztosítja az igazságszolgáltatás működésképtelenségét és időszerűtlenségét is. A beadott anyagokból, szakértői véleményekből gyakorlatilag az derül ki, hogy az eljárás lassulni fog, a büntetőeljárás a mainál is sokkal hosszabb tartamú lesz, ráadásul a költségvonzata - mint arra az előbb Zwack képviselőtársam is kitért - messze nem az, mint amelyet a kormányzat az előterjesztésében tett.
Még mindig úgy gondolom, hogy van idő arra, hogy ez a törvényjavaslat visszavonásra kerüljön, és a több, általam említett szervezet vezetője által megfogalmazott novellaszintű megvalósítás formájában menjen, hiszen a vádemelés mellőzésével, elhalasztásával, a bírósági előállítással és több más intézménnyel, mint ahogy a parlamenti vitában kifejtettük, egyetértünk. Azonban ennek a jogszabálynak így egészben és ilyenképpen történő bevezetése álláspontunk szerint az igazságszolgáltatás működőképességét veszélyezteti, én ennek megfontolására kérem a kormány képviselőit.
Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť