DR. BÁNK ATTILA

Full text search

DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársam! Igaz az a két mondat, amit most felolvasott, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke valóban így kezdte az átiratát, ezekkel a mondatokkal. Azonban az valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy összesen 145 helyen bírálta ezt a törvényjavaslatot, tehát usque egynegyed részében tartotta megváltoztatandónak ezt a bizonyos törvényt. Ez az egyik dolog.
A másik dolog - anélkül, hogy aztán visszajelentkezne képviselőtársam és egy másik... - már megtörtént. Hadd idézzek akkor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság átiratából! Harmadik oldal második bekezdés: "Ezért a Be. novellaszintű módosítását tartanánk célravezetőnek, amely kizárólag a gyorsítás és egyszerűsítés irányába ható intézményeket vezetné be a közeljövőben." - Ezt nyilván képviselőtársam is ismeri.
Természetesen ön is tud továbbiakat idézni a Bács-Kiskun Megyei Bíróság átiratából, én pedig tudok idézni az egyéb, a szakma által a bizottsághoz intézett átiratokból, amelyek álláspontom szerint az én igazamat igazolják. Azonban az a megjegyzése, hogy a kormánypártok is mutatnak bizonyos affinitást afelé, hogy a törvényt egy időben, tehát az előbb említett két időpont helyett egy időben és később vezessék be, ez tulajdonképpen a vitának ezen részéből - eddig legalábbis - nem derül ki, hiszen itt van előttünk egy törvényjavaslat, amelyben benne vannak ezek a határidők. Lehetséges, hogy nyitott kapukat tetszik döngetni, de ehhez nyilvánvalóan egy kormányzati felhatalmazás, bejelentés vagy a törvénytervezet bizonyos módosítása szükséges.
Én változatlanul azt mondom, hogy az ön által idézett megyei bírósági elnöki kísérőlevél, illetve az abban foglaltak nem cáfolják azt, amit én idézek más beadványokból, de a szakma valamennyi képviselőjének az a véleménye, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat így, ebben a keretben... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - befejezem, elnök asszony - alkalmatlan a vélt céljainak elérésére.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť