ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER (független): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nagy jelentőségű törvény tervezete fekszik előttünk, hiszen a jogállamiságnak, sőt általában a polgári jogelvek megvalósulásának első számú mércéje az, hogy a büntető igazságszolgáltatás különböző szintjein milyen normák szerint dolgoznak. A feladat ma nehezebb, mint korábban, hiszen egyrészről óriási a felelősségünk az állampolgári és emberi jogok érvényesítésében, a kulturált és jogállami hatósági magatartás kialakításában, másrészről ki kell elégíteni az állampolgári igényeket a robbanásszerűen érkezett bűnözési hullám visszaszorítása tekintetében is.
A törvényjavaslat több ponton alapvető áttörésre készül az európai kontinentális hagyományokra épített magyar büntetőeljárás reformja során. Több olyan intézmény bevezetését javasolja, amelyek az angolszász országok több évszázados gyakorlatában gyökereznek. Nehéz ma megmondani, hogy mennyire válnak majd be ezek a megoldások, mennyire fogadja el őket a társadalmi gyakorlat. Ezért én nem is a bevezetésük ellen szólok, csupán a joggyakorlat különböző területein tevékenykedő szakemberekkel folytatott konzultációim alapján szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy nagyon óvatosan kell bánnunk a törvény hatályba léptetésével. Amit semmiképpen sem javasolnék, az a lépcsőzetes bevezetés. Feltétlenül egyidőben kell az egész rendszernek működésbe lépnie.
A legfrissebb folyosói információk szerint ma már mindenki hajlik a 2000. január 1-jei hatályba léptetésre. Én még az egy évvel későbbi időpontot is megkockáztatnám azért, hogy valóban minden feltétel adott legyen. A feltételek ugyanis nagyon fontosak. Ilyen horderejű változásoknál, amikor a korábban említett kettős célt, a jogállamiságot és a bűnözés csökkentését új intézményekkel kell megvalósítani, minden feltételt biztosítani kell. Ebben a pillanatban én ezeket nem látom. Ha megnézzük a törvényjavaslat pénzügyi kihatásokról szóló mellékletét, és egyidejűleg áttekintjük a szakmai szervezetek anyagait, akkor hatalmas, mélyen tátongó szakadékot találunk közöttük. Sajnos a kormány pénzügyi prognózisa szerény véleményem szerint nem helytálló, hiszen messze elrugaszkodik a valóságtól. Nem szeretem, ha állandóan a fiskális szemléletet emlegetjük, de ez most valóban annak jegyében született, semmiféle jogászi szakmai szempontot nem vesz figyelembe.
Teljesen kizárt, hogy 60 nyomozási bíróval és 200 új ügyésszel ez a törvény működtethető legyen. Az ügyészségi anyagok, amelyek a feladatokból indulnak ki, 610 új ügyésszel számolnak, de a bíróságoktól és az ügyvédektől kapott információk is egyértelműen arra utalnak, hogy 400-nál kevesebb új ügyésszel nem is érdemes belekezdeni a végrehajtásba.
A másik nagyon fontos kérdés, hogy a nyomozási bírák nem vehetnek majd részt az ítélkezésben, a megyei bíróságok pedig nem bírják majd az újabb hatásköri terheléseket. Összességében tehát azt mondhatom, hogy inkább lépjen később hatályba a törvény, de akkor álljanak rendelkezésre a személyi és anyagi feltételek, mert ha a mostani kormányzati számításokkal próbálják meg működtetni a rendszert, akkor se jogállamiság, se büntető igazságszolgáltatás nem lesz.
A rengeteg tartalmi probléma közül két általánosabb összefüggést emelnék ki. Az alapvető rendelkezések közé javasolom felvenni a jogorvoslati jogosultság elvét. Ki kell hangsúlyozni, hogy a bíróság, továbbá az ügyész és a nyomozóhatóság határozatai és intézkedései ellen - és legalább ilyen nyomaték kell az intézkedés elmulasztása miatt - jogorvoslatnak van helye. Ugyanis a törvényjavaslat nem jelöli meg, hogy mi ellen van helye jogorvoslatnak, csupán a kivételeket említi meg. Ezért a jogalkalmazásban vitássá válhat, hogy az adott esetben van vagy nincs helye jogorvoslatnak.
A másik fontos téma az újonnan bevezetendő óvadék intézménye. Nem általánosságban vitatnám, majd a gyakorlat eldönti, hogy ténylegesen miként működhet ez nálunk. Valószínűleg sok tekintetben növeli majd a társadalmi egyenlőtlenséget, és akkor ki kell gondolni a korrekciókat. De jogilag már most is gondot okoz az, hogy az óvadékot csak akkor engedélyezhetné a bíróság, amikor ez a terhelt eljárási cselekményeknél való jelenlétét biztosíthatná. Egy korábbi tervezet a bűnismétlés eseténél is engedte volna az óvadékot.
A jelenlegi megoldással az óvadék nem töltheti be rendeltetését, mert a bíróság pusztán egy adott bűncselekmény súlyos büntetési tételéből nem vonhatna le következtetést arra vonatkozóan, hogy a kiszabható büntetés súlyossága folytán fennállna a szökés vagy az elrejtőzés veszélye. Javaslatom szerint maradjon meg a jelenlegi törvény azon fordulata, hogy a terhelt "szökésétől vagy az elrejtőzéstől lehet tartani". Ez kiterjesztené az előzetes letartóztatás elrendelhetőségét, és ehhez kellene hozzárendelni az óvadék letételének lehetőségét is.
Végezetül utalnék arra, hogy egy ország jogállamiságának nemzetközi megítélésében nagyon fontos szerepet játszik a büntetőeljárási törvény színvonala és az eljárás gyakorlata egyaránt. Nekünk most összhangba kell hoznunk ezt a kettőt, ezért nem elég a törvény, hanem szükségesek a feltételek is.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
