DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Noha az elhangzottakban mindkét részről igen sok igazság van, én mégsem hiszem, hogy a Magyar Országgyűlésnek éppen az a nem is tudom, hány százaléka - talán tíz alatti -, amely e fontos kérdés tárgyalásakor az Országgyűlés épületében tartózkodik, volna lakótelepi lakó, a távfűtést és távhőszolgáltatást igénybe vevő. Mint ahogy, gondolom, az sem felelhet meg egészen a valóságnak, hogy a távollévő Országgyűlés, a távollévő kormány - leszámítva az egyetlen államtitkárát - tagjai pedig mind kandalló melegénél, alagcsövezéses, nem pont távhőszolgáltatást használó lakásokban élnek.
Elhangzott a bevezetőben már nagyon sok szám, amelyek közül jó néhányat, azt hiszem, ki kell egészíteni, illetve pontosítani szükséges. Igaz, hogy Magyarországon a gázfűtés mellett a távhőszolgáltatás a legelterjedtebb fűtési mód - valószínűleg ezért is tárgyaljuk most ezt a törvényjavaslatot -, és az is igaz, hogy 109 településen 330, egymástól független távfűtőrendszer működik 650 ezernél is több lakásban - ez a teljes magyarországi lakásállomány 17 százaléka -, azonban ezen belül 500 ezer az előttem felszólaló képviselőtársam által is említett sajnálatos állapotú panellakások száma. A távfűtött lakásokban élők száma ma Magyarországon több mint 2 és fél millió, ők a lakosság több mint egynegyedét teszik ki - bár ma már valamivel kevesebbet, mint egynegyedet. És Budapesten, tisztelt Országgyűlés, 240 ezer lakásban még mindig több mint 800 ezer honfitársunk él ilyen lakásokban.
Az is igaz, hogy a hőszolgáltatás díjai megsokszorozódtak az elmúlt időben, és az is igaz - ezt talán ellenzékiként nyugodtan kiemelhetem mint a törvényjavaslat egyik pozitívumát, az indoklások is szólnak erről -, hogy a mérőórákkal való mérés, szemben az átalánydíjjal, határozott törekvésként jelenik meg a törvényjavaslatban. De csak többször is kifejezett, egyre határozottabb törekvésként! Egy törvény általában arra szolgál, hogy valamit elérjünk általa, és nem arra, hogy kifejezzük azon hő óhajunkat, hogy három esztendő múlva szeretné a törvényalkotó megszüntetni az átalánydíjas működtetést.
Magáról a törvényjavaslatról:
A preambulum (1) bekezdése szerint ez a törvény a termelésről, a szolgáltatásról, a fogyasztásról, és mint az előbb említettem, a távhőszolgáltatás méréséről és az áráról is szól. Csakhogy ezt követi egy olyan fogalmi lexikon - és ezt furcsálljuk a Magyar Demokrata Fórum részéről -, amely, bár a cél a távhőszolgáltatás törvényi kezelésének egységesítése, elkezdi magyarázni, hosszan mesélni, hogy mi a távhő, ki a távhőtermelő, mi az engedély, ki adhat engedélyt minderre. Tehát ez egy elég hosszadalmas és bizonyos szempontból felesleges része a törvényjavaslatnak, hiszen az alapkérdések nem feltétlen ezen definitív megállapításokból kell hogy következzenek.
A vitát hallgatva egy szóösszetételt egyetlenegy alkalommal hallottam, ez pedig a kapcsolt energiatermelés kérdése. Ha jól figyeltem, a törvényjavaslat szövegében is előfordul egy helyen, azonban csak úgy mellékesen. A törvényjavaslat valószínűleg másról szól, mint amiről kellene, hiszen az előbb említett lakótelepi panelprobléma valóban nem egyszerűen hőszolgáltatási kérdés, nem műszaki kérdés, nem pusztán csak technikai kérdés. Balsay képviselő úr utalt arra, hogy ez a bizonyos egycsöves megoldás az ellentétét képezi annak, ami Nyugat-Európában úgy tudatosult és honosult meg, hogy a polgárok közérzete kicsit fontosabb, mint adott esetben az ipari áramtermelés, az ipari hőszolgáltatás vagy távfűtés igénybevétele, vagy pedig az ipari fogyasztók és szolgáltatók kérdése.
Ezzel összefüggésben sajnos nagy hangsúllyal kell kiemelnem az MDF azon véleményét, hogy Magyarországon úgy általában is bizonytalan a lakótelepi lakások helyzete és jövője.
Ezt a kérdést innen közelítve még kontúrosabban, még élesebben látszik, hogy a távhőszolgáltatás számos megoldatlan problémája mennyire súlyos, és amelyek összessége - azt hiszem, erre Szalay Gábor is utalt - az egész távhő-szolgáltatási rendszer összeomlásához is igen könnyen elvezethet.
(12.30)
Ismert tény, hogy Magyarországon a távhőszolgáltatás nem nyugat-európai módon, nem valamilyen szerves fejlődés útján jött létre. Ennek következtében nincsenek is igazi piaci viszonyok. És azt is úgy kormánypárti, mint ellenzéki képviselők szájából hallhattuk már, hogy egy kétoldalú kiszolgáltatottság van, egyrészt a fogyasztó - magyarán mi, gyalogpolgárok - és a termelő, illetve a szolgáltató - magyarán: aki nekünk ad meleget vagy nem ad. És egy szemléletes kép szerint ez nem pusztán a kötélhúzók esete, ahol nem volna szerencsés, ha bármelyik - elengedve a kötelet - kiesne az egyensúlyi helyzetből és akkor elesne. Hanem egyrészt nagyon fontos a kötél minősége, másrészt az, hogy azért az erőviszonyok arányát tekintve melyik fél az, amelyik végül is elengedheti a másik kezét; minek következtében adódhat az az eset, amelyre ugyancsak Szalay képviselőtársam utalt.
Az árkérdés megint csak fontos, és ebben az MDF nem azt nézi, hogy a szolgáltatók érdekei milyenek, hogy a struktúra hogyan tartható fönn vagy hogyan szabályozható, hanem részben a panelvárosokban élők kérdéseit, részben pedig általában a fogyasztó érdekeit kell hogy nézzük egyébként valamennyien. És itt bejön az ár és a lakásméret összefüggése is. Hiszen azonos lakásméret esetén 30 százalékkal többet fizetnek ugyanazért a melegért a távfűtés fogyasztói, mint a gázfűtést használó fogyasztók, hangsúlyozottan nem a valós piaci viszonyok és árak következtében.
Az itt ma már megjelent számos műszaki, gazdasági, jogi, néha még a szegény delikvensre, a lakók érdekeikre való tekintettel is fölmerült kérdések sorából önkéntelenül adódik a kérdés, hogy lehet-e megszüntetni vagy lehet-e hagyni, hogy megszűnjön a távfűtés ebben a sok százezer lakásban. A válaszunk - számos fölszólalóval egybehangzóan - nyilvánvalóan az, hogy nem lehet, mégpedig két okból sem. Az egyik ok az, hogy a gázhálózat kiépítése, a tetőtéri gázkazánok létesítése, a távhőrendszer visszabontása vagy pedig éppen az utolsó fogyasztó kilépéséig a távhőrendszer fenntartása - az állandó költségek nyilván folyamatosan áthárulnának a maradék fogyasztókra, amelyeket ők nem tudnának fizetni -, nos, ez az összeg hozzávetőleg mintegy hatvan-egynéhány milliárd forint költségvetési terhet jelentene.
A másik ok - ami miatt véleményünk szerint nyilvánvalóan nem szabad hagyni összeomlani a rendszert - az, hogy a gáz lakóházakban történő elégetése és a helyi kéményeken való kibocsátása gyakorlatilag csak a fővárosban olyan plusz környezetterhelést okozna, ami egy 30 százalékos károsanyagkibocsátás-növekedéssel járna. Ebből tehát értelemszerűen következik az az álláspontunk, hogy fenn kell tartani a távhőszolgáltatás rendszerét; de hogyan? Beszéltem már egy gondolat erejéig a kapcsolt energiatermelésről. Az egyik megoldás a kapcsolt energiatermelés fejlesztésének elősegítése volna, amely hosszú távú megoldást biztosítana a távhőszolgáltatás számára is, ráadásul kapcsolt energiatermelés esetén körülbelül 38 százalékkal volna kevesebb primer tüzelőanyag-felhasználás, mint egyébként. Ma a szabályzók azonban gátolják a - többségükben a távhőszolgáltatást szolgáló - kisebb kapcsolt energiatermelő létesítmények beruházásának szándékát.
A másik lehetséges megoldási út és javaslatunk a gáztarifarendszer pozitív értelmű megváltoztatása, tekintettel a mai árviszonyokra, tekintettel arra, hogy például ha a Főtáv Rt. által vásárolt gáz ára 60 százaléka vagy annál alacsonyabb lenne a lakossági gáz árának, akkor a távhőszolgáltatás már versenyképesebb lenne a gázfűtéssel szemben. További százalékokat és arányokat lehetne és kellene is talán még felsorolni, ez azonban egyelőre az általános vita; tehát a törvényjavaslatról a részletes vita keretében az MDF részéről szeretnék visszatérni ismét a fogyasztói oldalhoz, nevezetesen az árhoz.
Helyesen utaltak a képviselőtársak közül többen az 52. §-ra, amely szerint a távhő legmagasabb hatósági árának megállapításával kapcsolatos szabályokat külön törvény tartalmazza. Aki egy kicsit alaposabban utánaolvasott a szövegben, láthatta, hogy az valóban az 1990. évi LXXXVII. törvény, azonban ott nagyon sok mindenről van szó, nemcsak az ott foglaltak szerint kell az árat szabályozni, hanem ez a törvényjavaslat beszél már a hőtermelő létesítmények bontásával és bezárásával kapcsolatos plusz költségekről. Beszél - egyébként igen helyesen - a környezetvédelmi kötelezettségekkel kapcsolatos plusz költségekről, a kapcsolt energiatermelés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kérdéseiről - köszönöm, elnök úr -, tehát számos olyan árszabályzó elemet visz még be a rendszerbe, amelynek többletköltségét a fogyasztóknak kell megfizetni.
A Magyar Demokrata Fórum a javaslatot ilyen formában nem tudja támogatni. Köszönöm a figyelmüket.
