SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagy öröm, hogy hosszas szakmai viták, többéves előkészítés után végre a kormány letette a parlament asztalára ezt a mintegy 650 ezer lakást, családot és közel kétmillió embert érintő nagyon fontos törvényjavaslatát.
A négy évvel ezelőtt megalkotott gáz- és villamosenergia-törvény után az előttünk lévő, távhőszolgáltatásról szóló törvénnyel tesszük teljessé a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó törvények körét, de egyúttal a távfűtéses társasházakban közösségi együttélés szabályozását is, hiszen a társasházakról szóló törvény önmagában csak egy féllábú szabályozás volt. Önmagában a távfűtés a távhőszolgáltatás jogi szabályozása nélkül bizony nem volt teljes.
A távhőszolgáltatásról szóló törvény két, egymásnak kölcsönösen kiszolgáltatott szereplő: a távhő szolgáltatója és a fogyasztója közötti kapcsolatot szabályozza. A fogyasztó kiszolgáltatott, s ezért védelemre szorul, hiszen túlnyomórészt lakótelepi lakásban él, s aligha van lehetősége más fűtési módot választani a drága - s a minden egyébnél meredekebb drágulást mutató - távfűtés helyett, melyet számára egy vele szemben monopolhelyzetben lévő szolgáltató biztosít. A távhőszolgáltató monopolfölénye ugyanakkor nem a szokásos módon értelmezhető, hiszen ő maga is kiszolgáltatott fogyasztója fizetési kedvének, képességének és hajlandóságának.
Más szolgáltatásoktól eltérően a kifizetetlen számlák halmozódását, kintlévőségeit, elmúlt évekbeni progresszív növekedését a távhőszolgáltatók nem tudják megakadályozni a szolgáltatás megszüntetésével, a tartós hátralékosok fűtésének megszakításával, mert annak műszaki akadályai vannak.
Kényes beavatkozást jelent tehát ezen - egymásnak kölcsönösen kiszolgáltatott - két fél kapcsolatának a rendezése, hiszen két olyan kötélhúzó áll itt egymással szemben, akik közül bármelyik kényszerül is a kötél elengedésére, azáltal a vele szemben álló is könnyen a földre huppanhat.
A törvény előterjesztőjének nem volt tehát könnyű dolga, amikor úgy kísérelte meg átláthatóvá és tisztává tenni a fogyasztó és szolgáltató közti kényszerkapcsolatot, hogy azok kölcsönös kiszolgáltatottságának mértéke közben valamelyest legalább enyhüljön; hogy a távhőszolgáltató társaságok privatizációja lehetővé váljon; s hogy a helyi sajátosságok érvényesíthetőségét biztosító önkormányzati hatáskörök bővüljenek.
Nem állítható, hogy a törvényjavaslat mindezen kívánalmaknak jelenlegi formájában meg tud felelni, az azonban egyértelmű, hogy megfelelő alapanyagul szolgál a parlamenti vitához, a törvényalkotói munkához.
Jónak és támogathatónak tartjuk, hogy a törvényjavaslat kimondja: három éven belül meg kell valósítani a távhőfogyasztás mérés szerinti elszámolását, vagyis az általány szerinti szolgáltatás ez időn belüli elsorvasztását, megszüntetését. Ugyanekkor ez a hőközpontonkénti mérés nem jelenti szükségszerűen a jelenlegi általános egyéni fogyasztó-szolgáltató közti jogviszonynak lakóközösség-szolgáltató közti jogviszonnyá történő átalakítását. Elválhat egymástól tehát a szolgáltatási és a díjfizetési jogviszony. A lakóközösség maga választhat, hogy közösségként vagy egyedi fogyasztóként kíván-e díjfizetési szerződésre lépni a szolgáltatóval. Nagyon valószínűsíthető, hogy a fogyasztók nagy többsége a ma is jóval általánosabb egyéni díjfizetési szerződés mellett fogja letenni a voksát, hiszen nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a nemfizetőkkel való bajlódás, annak minden terhe marad a szolgáltatón, és nem a jól fizető lakótársakat terheli. Éppen ezért mindennek a szolgáltatók nem örülnek, de jelenlegi helyzetükhöz képest a díjbeszedési esélyeiket mégiscsak javítja valamelyest az a tény, hogy a társasházi törvény hatálybalépése óta a lakástulajdonos fogyasztó tulajdonát, vagyis a lakását jelzáloggal terhelhetik, míg lakásbérlő vagy lakáshasználó távfűtési fogyasztó esetén is jobb a lehetőség a díj behajtására, amióta az ingóságokra és a vagyoni értéket képviselő jogokra is zálogjog jelenthető be.
A szolgáltatók szeretnék, ha a tulajdonos jótállási kötelezettségét mondaná ki a törvény saját bérlője vonatkozásában, vagyis ha a tulajdonos garanciát vállalna a bérlője nemfizetése esetére a távhőszolgáltatóval szemben. Ez a megoldás azonban az önkormányzati tulajdonú lakások esetén az önkormányzatokat terhelné méltánytalanul, ezért nem támogatható.
(11.40)
Jónak és támogathatónak tartjuk, hogy a törvényjavaslat kimondja az általános közüzemi szerződés fogyasztó részéről történő felmondhatóságát, miközben azonban ennek javasolt feltételrendszerét nem tartjuk megfelelőnek. Nem szabad bátorítanunk az egyedi kilépések felgyorsulását azzal, hogy a közös képviselő vagy a szomszéd lakók beleegyezése elég lehessen az egyedi kilépésekhez, mint arra jelenleg egyébként több helyen példa van rá.
Az épületben lakó valamennyi tulajdonos, valamennyi fogyasztó hozzájárulását lenne indokolt megkövetelni, hiszen a teljes épület belső gépészete, szigetelése, hőháztartása egykor, valamikor úgy került kialakításra, hogy ott minden lakás fűtése egyaránt figyelembevételre került. Ezen túl technikailag is nehéz elképzelni, hogy például egymást követő egyedi kilépések esetén a végén, ha az utolsó lakó is a kilépést választja, vajon kinek a terhét fogja képezni a hőközpontok felszámolásának a költsége. Az utolsó kilépőét, aki leoltja a villanyt utoljára, vagy visszamenőleg minden előzőleg kilépett lakót utólag terhelünk ezen költségekkel? Ezek bármelyike technikailag nehezen kivitelezhető.
Ezért mi úgy gondoljuk, hogy mindenképp módosítani kell a törvényt olyan értelemben, hogy egy lakó fűtési rendszerből történő kilépéséhez valamennyi többi, a házban lakó hozzájárulása szükséges legyen. Ezt már csak azért is így kellene módosítani, mert ilyen értelmű legfelsőbb bírósági ítélet is született már.
Jónak és támogathatónak tartjuk - mint az elhangzott már -, hogy a törvényjavaslat a társasági törvényhez hasonlóan nem kívánja bevezetni a közösségi díjfizetési módhoz kötött egyetemleges felelősségvállalás kategóriáját, vagyis amikor bármely becsületesen fizető lakó kötelezhető lenne a nemfizetők helyett fizetni. Ez igen méltánytalan, igazságtalan és tökéletesen demoralizáló lenne, s egyes szolgáltatók vélelmével szemben még inkább rongálná a fizetési morált.
Jónak és támogathatónak tartjuk az önkormányzati jogkörök szélesítését, hiszen csak ezáltal nyerhet gyakorlati visszaigazolást az a tény, hogy a távhőszolgáltatás nem országos rendszer, hanem a helyi feltételek által meghatározott, lokális fűtési mód. Így helyes, hogy önkormányzati rendelettel kell szabályozni többek között a díjfizetést, a szabálytalan vételezéssel kapcsolatos szabályokat, az esetleges csatlakozási díjat és más egyebeket.
Vitathatónak tartjuk azonban, hogy a törvényjavaslat tovább élteti azt a több mint 35 éve meglévő elvet, miszerint az engedélyes, azaz a szolgáltató kell hogy fizessen bérleti díjat vagy használati, jogi kártérítést a szolgáltatói hőközpontok után, vagyis amikor az egyik épületben elhelyezett hőközpont egyidejűleg több másik épületet is kiszolgál. Méltányosabb, bár bizonytalanabb lenne kétségtelenül, ha ezt az összeget az ugyanazon hőközpontról ellátott épületek számolnák el egymás közt; vagyis egymásnak fizetnének, illetve a hőközpontnak helyt adó épület lakóközösségének fizetnének mindazon lakóközösségek, amelyek az első házban elhelyezett hőközpontot igénybe veszik. Sajnos, úgy tudom, hogy ezt egy létező legfelsőbb ügyészségi állásfoglalás nem teszi azonban lehetővé.
Lényeges, hogy a korábbi használati jogok nem évültek el, azaz, ahol legalább öt éve eddig sem kellett fizetni a szolgáltatónak, ott ezután sem kell majd a hőközpontért fizetni.
Támogathatónak tartanánk egy olyan módosítást, amely ezen törvénnyel is megerősítené, hogy a használati joggal kapcsolatos szabályok a jelenleg fennálló jogviszonyokra is vonatkozzanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége az elhangzottak alapján a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot jónak, támogathatónak tartja. Egy-két helyen természetesen módosításokat fogunk javasolni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
