KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Megkezdhetném a válaszomat úgy is, hogy folytatom az ön első gondolatmenetét, és egy kicsit korrigálom. Talán az is bizonyítja, a szekszárdi Duna-híd ügyében nem a tárcánkon és nem a miniszterelnök támogatásán múlott, hogy megvalósult-e vagy nem valósult meg; a miniszterelnök a mi tárcánkat, ha ön jól emlékszik, nem is említette abban az ominózus felsorolásában. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van! Bizony ám!) Ennek az okait nem akarom vitatni vagy firtatni, pusztán csak tájékoztatom.
Visszatérve a Duna-hídhoz: ön azt mondta a legvégén, hogy miniszter úr lent járt Tolna megyében, és 3-4 milliárd forintot ígért támogatásként az új Duna-hídhoz Szekszárdon. Igen, és az új Duna-híd... - a koncessziós részvénytársaság a levelében, amit azóta megírt a tárcánknak, azt jelzi, hogy az egész beruházásra vonatkozó 40 százalékos állami támogatást, tehát körülbelül mintegy 10 milliárd forintot kér. A 3-4 milliárd és a 10 milliárd forint között igen jelentős a különbség. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem mindegy!)
Szeretném azonban az ügyet még inkább megvilágítani önök előtt Ezt a szerződést 1993 decemberében írta alá az akkori kormány ezzel a társasággal. Egy olyan rosszul kiírt koncesszió formájában szerződtek, amelyet azóta sem sikerült pénzügyileg rendbe hozni, azóta sem sikerült állami segítség útján sem a részvénytársaságnak egy értelmes, megfinanszírozható koncessziós projektet bemutatni.
Ezért nem épül meg ebben a formában a híd, és mivel február 17-e az utolsó határidő, úgy feltételezzük, hogy új formában az új, autópályás gyorsforgalmi hálózat szellemében kell kiírnunk majd egy új koncessziót a hídra.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť