BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Egy észre nem vett évfordulóról szeretnék némi késéssel szólni, hiszen az évforduló a téli szünetre esett, de nemcsak az Országgyűlésben nem esett róla szó, hanem a magyar sajtóban, a magyar közéletben sem. Január 1-jén volt 30 éve, hogy 1968-ban megindult az, amit új gazdasági mechanizmusként neveztek akkor, egy átfogó, az egész térségben szinte egyedülálló gazdasági reform.
Ez a gazdasági reform akkor a tervgazdaság, az egypártrendszer, a Varsói Szerződés és a KGST kötöttségei között igyekezett érvényesíteni a racionális gazdálkodás, a fogyasztói szükségletek kielégítése, a versenyképesség, a világgazdasági nyitás szempontjait. Egy hatalmas intellektuális és politikai erőfeszítése volt ez a magyar közgazdász társadalomnak, a magyar gazdaságpolitikának. Nagy öröm számomra, hogy ezen erőfeszítés politikai és szellemi vezére, Nyers Rezső képviselőtársunk, egyik motorja, Tardos Márton képviselőtársunk, ma is itt ül velünk az Országgyűlésben. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Szeretném azonban hangsúlyozni: nem pusztán az indított erre a megemlékezésre, hogy képviselőtársainkat 30 év elteltével is köszönthetem, hanem az, hogy nincs minden tanulság nélkül az új gazdasági mechanizmus története. Az új gazdasági mechanizmust, ezt a gazdasági reformot végül is egy szorító kényszerhelyzet, súlyos egyensúlyi feszültségek kényszerítették ki az akkori magyar politikai vezetéstől. Ezek a kényszerítő körülmények elérték azt, hogy egy bölcs és bátor gazdasági reformra elszánják magukat, amely meg is hozta a maga első eredményeit, még nem a sikert, hanem a siker lehetőségét, egy esélyt teremtett Magyarországnak. Sajnos amikor a szorító kényszerhelyzet átmenetileg elmúlt a '70-es évek elején, az akkori magyar politika gyorsan feladta ezt az esélyt. Visszafordult a lobby a szovjet nyomásnak való engedés irányába, és bizony eljátszotta ezt az esélyt, '74-ben Nyers Rezsőt már eltávolították a maga akkori vezető szerepéből. Annak, hogy a magyar politika akkor elfordult a reformpolitikától, az egész ország fizette meg a későbbi években az árát. Ez az, amire érdemes emlékezni.
Három évtized elteltével, a '90-es évek közepén ismét egy szorító kényszerhelyzet előtt állt a magyar gazdaságpolitika, és csak dicséri a magyar gazdaságpolitikát, a jelenlegi kormányt, hogy e szorító kényszerhelyzet és a maga programja hatására képes volt bölcs és bátor reformokhoz és stabilizációs politikához nyúlni ebben a ciklusban; hogy újra kész volt olyan reformokat, stabilizációs intézkedéseket végigvinni, amelyek újra megteremtették - szeretném hangsúlyozni, még nem a sikert - a siker lehetőségét, az esélyt, a növekedés feltételeit, amelyek már kezdik meghozni legalább a társadalom egy része számára érzékelhető eredményeit. Ez számunkra nagy öröm.
De a szorító kényszer elmúltával - mert elmúlt a szorító kényszer - előttünk áll a kérdés: vajon bölcsebb lesz-e ma a politika, a gazdaságpolitika, képes lesz-e a szorító kényszer elmúltával is kitartani a bátor, bölcs és előremutató politika mellett, vagy a szorító kényszer elmúltával ismét enged a lobbyérdekeknek, a szavazathajhászásnak, és ismét eljátssza ezt az esélyt. Vannak olyan aggasztó jelek - akár a '98-as költségvetés egyes elemei, akár számos olyan döntés, amikor a politikai döntés megelőzte a számítást és kalkulációt -, amelyek aggasztanak, noha ezek még kisebbségben vannak.
Bízom benne, hogy lesz erő arra, hogy továbbvigyük ezt a politikát. Amikor mi - szabaddemokraták - négy évvel ezelőtt a koalíció mellett döntöttünk, akkor azért döntöttünk emellett, mert láttunk esélyt erre a reformpolitikára, és ezt a döntést nem bántuk meg, hiszen e ciklus első 2-2,5 évében valóban bátor és előremutató döntések születtek. Ha ez folyik tovább, akkor készek vagyunk arra, hogy a jövőben is partnerei legyünk egy ilyen politikának. Ha azonban a Szocialista Párt politikájában esetleg ismét az esély feladása jutna érvényre, egy olyan politikához a Szabad Demokraták Szövetsége nem lesz, nem lehet partner.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť