DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Néppárt elismeri a sztrájkjogot, de örvendetesnek azt tartja, ha olyan körülmények alakulnak ki, hogy a dolgozók nem kényszerülnek sztrájkra, ha a felek meg tudnak állapodni bérvitákban, különösen olyan fontos területen, mint amit az ország gazdasági-társadalmi életében a posta betölt.
A dolgot két körülmény különösen kiemelt fontosságúvá teszi. Az egyik a postának ez az említett szerepe; a másik az a körülmény, amely különös figyelmet érdemel, hogy a postás a maga szakterületén más munkahelyet nem talál, tehát a munkaerőpiac általános problémái sajátosan jelennek meg, mert az országban egyetlen munkaadó van, a legtöbb embert foglalkoztató munkaadók egyike.
Ilyen körülmények között, úgy gondolom, minden értelemben nagy jelentősége van annak, hogy sikerüljön megállapodásra jutni a vitatkozó feleknek. E téren a Magyar Demokrata Néppárt megfelelő tájékozódás alapján felhívja a figyelmet arra, hogy a postásdolgozóknak - viszonyítva is - alacsony a bérük, nehezek a munkafeltételei.
Legyen szabad ez utóbbi tekintetében a sokat emlegetett nehéz táska és egyebek mellett kevésbé emlegetett mozzanatokra is felhívni a figyelmet. A postás sok esetben olyan többletmunkát végez, amit nemigen szoktak figyelembe venni. Gondoljanak arra, hogy a postások esetében milyen gyakran fordul elő a postajárat késése, amit szabályzataiknak megfelelően a postásnak nem túlórakeretébe, hanem rendes munkaidejébe beszámítottan, de a lehetőségeknek megfelelően, sűrűn rádolgozással kell kiegyenlítenie, állandó készenlétben lennie, sokszor többletidőkeretben.
Nem szabad megfeledkezni arról a körülményről sem, hogy a postásnak nemcsak nehéz a táskája, nemcsak sokat kell járnia, hanem bizonyos többletveszélyeztetettség is fennáll biztonsági viszonyaik s a többi tekintetében.
Legyen szabad felhívni a figyelmet arra, hogy a posta olyan érrendszerét jelenti gazdasági-társadalmi körülményeinknek, mindennapi életünknek, ahol minden fennakadás szinte lemérhetetlen nehézségeket és károkat okoz. Nemcsak a regényírók fantáziájában jelenik meg az elveszett vagy elkésett levél, nemcsak a postillon d'amour-ra várakozik türelmetlenül az érdekelt személy, hanem valóban gazdasági életünkben, közéletünkben a legnagyobb nehézségeket jelenti, s nem kívánom a területeket tovább sorolni. Itt tehát a munkaadónak figyelembe kell vennie a munkaerő kellő szinten, erőben, elismertségben, megbecsülésben való támogatása mellett ezt a körülményt is.
S legyen szabad talán egy majdnem szójátékkal befejezni a felszólalásomat. Gondolnak-e arra, hogy többek között két idézhető magyar szó kerül veszélybe egy postássztrájk esetén: a "postafordultával" meg a "postamunka" szó - az egyik a pontosságra, a másik a sürgősségre került át a magyar köznyelvbe erről a szakterületről. Ne veszélyeztessük, ha csak elkerülni lehet!
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť