RÓZSA EDIT

Full text search

RÓZSA EDIT
RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr - annál is inkább, mert ketten egyszerre nehezen tudnánk elmondani. Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az otthon végezhető számítógépes munka - az úgynevezett távmunka - magyarországi meghonosítását és terjesztését elősegítő programot indít a Munkaügyi Minisztérium és a Futurist Rt. - olvashattuk a lapokban, hallhattunk róla. Ez nagyon jó.
Egyetértve egyébként Szentgyörgyi Zsuzsa véleményével is, aki a Magyar Hírlap február 2-ai számában írt erről - és teljesen egyetértek vele -, a program a jövő egyik kecsegtető lehetősége, segítheti egyes társadalmi rétegek foglalkoztatását. Az viszont nem biztos, hogy jó, hogy ezt csupán más társadalmi csoportok rovására kell megoldani, ugyanis a program megvalósításához szükséges 100 millió forintot a Rehabilitációs Alapból különítették el. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató egyéb társaságok és célszervezetek állami támogatása 1993 óta folyamatosan csökken a Rehabilitációs Alap hiányosságaira hivatkozva.
Ezek után kérdésünk a miniszter úrhoz: a Rehabilitációs Alap pénzeszközeit miért fordítják nem csak rehabilitációs célú támogatásokra? Várom miniszter úr válaszát.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť