DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Most csak kétperces felszólalásra jelentkeztem.
Tisztelt Országgyűlés! Ha beleképzelem magam egy rádióhallgató helyébe, aki nyomon követi az Országgyűlés munkáját, és aki meghallgatta a kicsit vértelen államtitkári expozét, a bizottsági előadók elmondását, azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy utána a második kormánypárt előadásából rádöbbent arra, hogy ennek a kormánynak egy igen balul sikerült alkotmánymódosítási javaslatáról vitatkozik az Országgyűlés. Én bíztam benne, hogy esetleg államtitkár úr megkapja a lehetőséget arra, hogy bejelentse az Országgyűlés plénuma előtt, hogy a kormány visszavonta ezt alkotmánymódosítást. Tudniillik nincs meg az a többség, amely lehetővé tenné, hogy ezt az alkotmánymódosítást az Országgyűlés elfogadja.
Kiderült az eddig elhangzottakból, hogy egyes-egyedül a Magyar Szocialista Párt az, amely támogatja az alkotmánymódosítást. Ennek a pártnak viszont nincs kétharmados támogatottsága, ezért a Magyar Országgyűlés ezen ülésszakának egy olyan tárgyalási szakaszába értünk, ahol talán túlságosan is drága a mi időnk ahhoz, hogy egy olyan alkotmánymódosításról vitatkozzunk, szakmailag is nagyon megalapozott érveket előhozva, amely nem lesz megszavazva. Ez a kormány felelőssége, hogy olyan alkotmánymódosítást terjesztett be, amely nem bírja a parlamenti többségnek, a kétharmados többségnek a támogatottságát.
Ezért én arra kérem a kormány jelen lévő képviselőjét, gondolja át, van-e módja és lehetősége visszavonni ezt az alkotmánymódosítást, hogy megőrizzük a törvényhozás tekintélyét. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť