DR. BOROSS PÉTER

Full text search

DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Illik megvárni. (Rövid szünet.) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy hiszem, hogy miniszterelnök úr napirend előtti felszólalásai, továbbá az arra elhangzott válaszok bizonyos sztereotípiák mentén zajlanak most már jó ideje itt, a tisztelt Házban. Megkockáztatom, hogy nem nagyon alkalmasak arra, hogy érvekre érvek, a meggyőzés igényével elhangzott mondatok, a befogadás készségével végighallgatott mondatok valamiféle sajátos rendszere alakult volna itt ki, amelynek jegyében talán mindnyájan okosodnánk, talán az ország közvéleménye is reálisabb tájékoztatást kaphatna.
Rendszeresen és ismételten - legalábbis az utóbbi időben - miniszterelnök úr tájékoztatásából ugyanaz hangzik, mint a magyar kommunikációs eszközök állandó tájékoztatásából: ez a makroszintű illusztráció felfogása. Mi nagyon örülünk annak, és el is kell hogy ismerjük, hogy a pénzügyi egyensúly terén történt egy javulás. Ha arról nem szólunk, hogy ez milyen áron következett be, akkor azt kell mondani, hogy ez mindenképpen pozitív jelenség. Ami nem pozitív azonban, és társadalmat is félrevezető, talán mindnyájunk félrevezetésének szándékával hangzik el nagyon sok alkalommal - és most is -, hogy ezt a pénzügyi egyensúlyt valaki összekeveri a gazdasági egyensúllyal, s arról már nem is beszélek: a társadalmi egyensúllyal.
Úgy hiszem, emögött hiányzik az a reális felfogás, az az elemzőkészség - szabad legyen még azt is megkockáztatnom: szakszerűség -, amely a reálgazdaság állapotát is mindig összefüggésbe hozná a kialakult helyzettel, mert ugyanis ahhoz - miniszterelnök úr szavaival -, hogy dinamikus gazdasági fejlődés következzen be, csak a reálgazdaság gondos elemzésével lehet felelősséggel jósolni. Ez a reálgazdaság az önök kormányzata alatt nemhogy nem fejlődött, hanem rendkívüli arányzavarok történtek, megtorpanás, stagnálás és ennek következtében a '97-es esztendő bizonyos mutatóihoz valóban kormányzati oldalról gusztusos bázisnak tűnik akár '95, akár '96. Ez a bázishoz való minősítés általános törvénye: keress egy rossz évet, és ahhoz képest szépnek tűnik a következő.
(16.10)
Nem így kellene talán! Ha az elmúlt négy esztendő gazdaságfejlődési számadatait valaki alaposan elemzi, e gazdaságfejlődés belső elemzését sem spórolja meg, akkor abból joggal jut arra a következtetésre, hogy itt valami nem stimmel, itt valami olyan jelenséggel állunk szemben, ami a jövő szempontjából egy általános lemaradást konzervál. Akkor is lemaradás, ha 3 százalékos gazdasági növekedést vagy 3,5 százalékos gazdasági növekedést, netán 4 százalékot egy adott évben olyan teljesítménynek minősítünk, amelynek belső elemzésétől ugyancsak eltekintünk.
Köztudott Magyarországon, hogy akár a beruházás növekvő számadata mögött nem egy organikusan fejlődő gazdaság mutatórendszere jelenik meg. Az is köztudott, hogy a gazdasági növekedés számadatai között ugyancsak nem az egész gazdaságot átfogó, organikus fejlődés tünetei állnak. Elég, ha a beruházások szektoronkénti alakulását szemléljük, elég, ha a hitelkibocsátás szektoronkénti alakulását. Ha azt mondjuk, hogy a kisvállalkozások vagy ahhoz közel álló vállalkozások 25 százalékát teszik ki a gazdaságnak, akkor az oda kibocsátott 5 százaléknyi hitelállomány, bizony, egy torzult képet mutat.
Én nem azért szólalok most meg a Magyar Demokrata Fórum nevében, hogy cáfoljak meg vádakat emeljek, én a leghatározottabban kijelentem, azért, hogy közelítsük meg, próbáljuk tárgyilagosan megközelíteni a kialakult helyzetet, és próbáljunk magyarázatot adni arra, hogy ki tételezheti fel kellő felelősséggel ebben az országban, hogy egy kereslet-visszafogó politika mellett dinamikus gazdasági növekedés következhet be. Ki tud egyetlen európai gazdaságtörténeti precedenst mutatni arra, hogy a keresletlefojtás módszerével dinamikus gazdasági növekedés születhet? És most részletezhetnénk is, ha volna rá idő. (Zaj.)
Mi a magyarázat arra, hogy - ha ebben az egyensúlytalanságban, társadalmi egyensúlytalanságban megjelenik a gyereket nevelő családok súlyos helyzete -, hogy ezt az évi 36 ezer forintos, gyerekek utáni adókedvezményt, amit másodszor terjesztett elő a Magyar Demokrata Fórum, a parlamenti többség minden alkalommal mechanikus módon leszavazza? Hát valóban lehet pénzügyi egyensúlyi helyzetben gondolkodni egy országban, vagy annál mélyebben? Hisz a családok jelenlegi helyzete a gazdaság jövőjét is veszélyezteti!
A keresletpolitika kialakult módszerében egészséges, virulens gazdaság nem születhet meg. Amennyiben egy idetelepült multi termőre fordul, és arányait tekintve exportnövelő tényezővé válik, az nem a gazdaság organikus teljesítménye! Főleg akkor nem, ha egyidejűleg nem is illeszkedik a gazdaságba, mert nincs semmiféle ösztönzés arra, hogy magyar beszállítók szerepet kapjanak. Ez olyan önálló egységgé válik, amelyik összefüggésrendszeréből kiszakítva mutathat jó globális számot, makroszámot, de mögötte egy beteg gazdaság húzódik meg.
Tisztelt Ház! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tudom, hogy lejárt a nyolc perc, nincs is mit mondanom. (Derültség.) Egy dologra hadd hívjam még fel a figyelmet. Ez az, hogy következnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi az idő leteltét.) a választási viták. Én rágalommentes időszakot kívánok mindenkinek és a (Az elnök csengetéssel jelzi az idő leteltét.) valósághoz való merev ragaszkodást.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť