BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha nagyon szélsőségesen akarnék fogalmazni, akkor azt válaszolnám erre, hogy úgy, ahogy '90-91-92-ben elkezdett működni az Alkotmánybíróság. Ilyen egyszerű a dolog! És nagyon nagy jelentőségű és nagyon átgondolt döntéseket hozott anélkül, hogy ismerte volna mindazt, amit ma már akár 11 új alkotmánybíró is ismerhetne az Alkotmánybíróság elmúlt 8 évi tevékenységéből. Úgyhogy én nem tekinteném olyan feltétlenül elhárítandó katasztrófának, ha adott esetben 8 új, felkészült alkotmánybíró áll 3 régi alkotmánybíró mellé, olvasva, ismerve, tanulmányozva mindazt, ami itt évek alatt történt. Ez nem olyan katasztrófa, mint ahogy ezt az utóbbi hónapokban gyakran beállítják.
Ez egy nagyon alapvető kérdés egyébként. Idézőjelben mondom: e "katasztrófa" elhárítását én nem tekintem elégséges oknak ahhoz, hogy meghosszabbítsuk - hangsúlyozom, saját kezdeményezésükre - a hivatalban lévő alkotmánybírók mandátumát. Fenntartom azt a nézetemet, hogy ez ugyanolyan, mintha előállna a köztársasági elnök azzal - amit egyébként elképzelhetetlennek tartok, ismerve őt -, hogy hosszabbítsuk meg az ő mandátumát, mert a pártok nem tudnak új jelöltben megegyezni. Ez valami abszurdum lenne! Hogy mi alkotmányos, mi nem, lehet ízlés dolga, és dönteni erről csak az Alkotmánybíróság tud, de fenntartanám az ebbéli véleményemet.
Még egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni: azt hiszem, hogy én és mi soha sem támogattuk az ilyesmit. Felhívnám a figyelmét arra, hogy egyedül a parlamenti pártok közül - ha jól tudom - még a munkahelyi választások ügyében sem támogatjuk a féléves hosszabbítást ugyanebből az okból, és a múltban sem támogattuk. Ha nem telt volna le a két perc, akkor ezt folytatnám (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de így nem tudom folytatni.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť