DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A '48-as szabadságharc öröksége mindannyiunkat kötelez, különösen akkor, amikor egy ilyen kerek, másfél évszázados évforduló ünneplésére készül a nemzet.
Aradon áll a 13 aradi vértanú emlékműve, mely egyben sírhely is. Megközelítése azonban Aradon változatlanul siralmas: nincs egy útbaigazító tábla, amely segítene megközelíteni az egyébként eldugott helyen lévő emlékművet maga az emlékoszlop két futballpálya közé beékelve található, szinte karnyújtásnyira a sírhelytől áll a két futballpálya kapuja a főútvonalról göröngyös csapáson és ösvényen keresztül közelíthető meg az emlékmű. Itt és ilyen körülmények között nyugszanak az aradi vértanúk, a szabadságharc tábornokai.
Szóvá tettem mindezt 1997 júniusában, ezt követően pontosan államtitkár úr úgy reagált, hogy a miniszter úr ezekben az órákban is éppen Erdélyben tartózkodik - mondta ezt júniusban -, ahol szándékában áll a román kulturális hatóságok előtt felvetni az aradi emlékmű kérdését és az aradi emlékmű ügyében interveniálni.
Azóta nem hallottunk róla, hogy milyen eredménnyel járt a miniszter úr, sikerül-e e szomorú környezetet úgy átalakítani, hogy az alkalmas és méltó sírhelye lehetne nagy elődeinknek.
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps.)
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!