DR. SZIGETHY ISTVÁN

Full text search

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Aszódi Ilona felszólalásában egy több éve húzódó, sőt hadd mondjam azt, hogy évtizede húzódó problémát érintett, a déli autópálya kérdését. A koncepcióban valóban szerepel hozzávetőlegesen ez az útvonal, M9-es útvonal megnevezéssel, amihez nyilvánvalóan kisebb korrekciók kellenének, hiszen ez a vonal nem teljes egészében fedi le azt a tervet, amiről előbb beszéltünk.
Ennek kapcsán szeretném hangsúlyozni, lehetséges, hogy ez a kérdés pillanatnyilag közelebb van a megvalósításhoz, mint eddig bármikor. A közelmúltban tőkeerős befektető jelentkezett, lakossági igény pedig van erre az építkezésre. Önmagában a déli autópálya kérdése nem új gondolat, már a trianoni határmódosítás után felvetődött a szükségessége, hiszen az országban gyakorlatilag a Budapestről kiinduló sugaras úthálózat maradt meg, a vidéki városokat összekötő országos úthálózat jelentős része a határon kívülre került. Azóta ezt pótolni kellett volna, és ez budapesti érdek is, hiszen ahhoz, hogy én például Zalaegerszegről Szegedre el tudjak jutni, fel kell mennem Budapestre és úgy vissza.
Annak érdekében, hogy reális legyen a megvalósíthatóság, én most a térségben érdekelt országgyűlési képviselőkhöz fordulok, mert ha kifejtik azt a véleményüket, hogy erre valóban szükség van gazdasági szempontból, akkor megnyílhat a lehetőség arra - akár még e rövid cikluson belül is -, hogy az útügyi törvény megfelelő módosításával korrigálni lehessen azt a jogi hézagot, hogy a magyar jogrendszer jelenleg nem ismeri még a magán-autópályák lehetőségét, ez pedig csak ebben a formában valósítható meg. Én tehát csak szeretném jelezni: lehetséges, hogy ez a kérdés megoldható, úgy tűnik, a reálszférában a feltételek most együttállnak. Ehhez azonban valamiféle jogi változtatás kellene.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť