DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm képviselőtársaim rendkívül alkotó hozzászólásait, hiszen mindannyian tudjuk, hogy elég hosszú vajúdáson ment keresztül ez a törvény, mire a parlament elé került; nagyon sokféle érdeket foglal magába, és természetesen a haszonállatoktól kezdve a kedvtelésből tartott állatokig valamennyi keretet szabályozni kívánja.
A törvény - mint ahogy egyébként is fogalmaz - egy kerettörvény, tehát azok a részletszabályok, amelyek a végrehajtást segítik, majd a végrehajtási szabályokban fognak megjelenni.
(23.10)
Azzal tökéletesen egyetértünk, és azt gondolom, támogatni fogunk tudni minden olyan módosító javaslatot, amely a szankciórendszer további csiszolását, illetőleg ennek a bővítését segíti elő és természetesen azt is, ami az oktatás, nevelés olyan megfogalmazását jelenti, ami esetleg még bővíthet azon is, amit a környezetvédelmi és természetvédelmi nevelés, oktatás címen a nemzeti alaptantervben eddig megfogalmaztunk.
Azt hiszem, hogy ezekkel együtt megköszönöm képviselőtársaimnak valamennyi építő jellegű hozzászólását, és bizonyára még sokat fogunk vitatkozni a libatöméssel kapcsolatos részletszabályozásokon, ami az FM hatókörébe tartozik, illetőleg azokon, hogy minden állatra vonatkozik-e ez a törvény vagy csak a gerincesekre, mi történik akkor, ha esetleg egy szúnyogot próbál meg az ember agyoncsapni vagy rovarirtást végezni. Azt hiszem, hogy ez elég hosszú polémia lesz részünkről, de én megköszönöm az önök hozzászólásait.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť