DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Amikor kézbe vesszük a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelvei című okmánytervezetet, akkor egy kiérlelt munka eredményét tanulmányozhatjuk. Már csak azért is kiérleltnek mondható, hiszen az e tárgykörben megindult gondolkodás nem mai keletű. E dokumentumnak mindenképpen elődje, annak számít a 11/1993-as III. hó 12-ei országgyűlési határozat a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveiről, valamint a 27/1993-as IV. hó 23-ai országgyűlési határozat a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről.
De kiérlelt ez a munka azért is, mert - mint ahogy az előttem szóló képviselőtársam említette - egy komoly szakértői és hatpárti politikai szinten ismételten megvitattuk a Miniszterelnöki Hivatal biztonsági és védelempolitikai koordinációs államtitkárság vezetésével és annak politikai államtitkára, dr. Gyuricza Béla személyes részvételével. Már e megbeszélések során megállapítást nyert, hogy jó az előterjesztés logikai felépítése. Ezért NATO-felvételünk után huzamos ideig nem lesz szükség a módosítására, csak feltehetően az EU-csatlakozás után válhat ez szükségessé. Az előterjesztés ugyanakkor tömör. Bár kimutatható, hogy az alapelvek készítői támaszkodtak a korábbi biztonságpolitikai alapelvekre, és erősebben, mint az akkori honvédelmi alapelvekre, viszont elhagyták az 1993-as biztonságpolitikai alapelvek elemző, magyarázó részeit, ami ugyan azt a korábbi dokumentumot könnyebben emészthetővé tette, ugyanakkor azonban a határozat jellegét akkor lazította.
Ezért engedjék meg nekem, hogy az országgyűlési határozati javaslat általános vitájában fejtsek ki néhány olyan gondolatot, amely a határozatba nincs belefoglalva, de amely hátteret ad a benne foglaltaknak. Egyúttal ezzel is kívánom azt hangsúlyozni, hogy biztonságpolitikánk alapelveit végső fokon mindig nemzeti érdekeinkből kell levezetnünk. Ha ez világosabban megfogalmazódott volna az anyagban, akkor elkerülhetővé vált volna az egyeztetés során az a vita, hogy a jelenlegi 6. pontban köztársaságunk biztonságának két alapvető pillére milyen sorrendben is kerüljön megnevezésre, az integrációs együttműködés vagy a nemzeti önerő kerüljön-e előre a szövegben. Ugyanígy nem vált volna vita tárgyává, hogy a védelmi feladatokat végző fegyveres testületek összességükben, a továbbiakban még formálódó szervezeti kapcsolatoktól függetlenül nyugodtan nevezhetők magyar fegyveres erőnek, így egyes számban, hiszen felhasználásuknak és irányításuknak végső sorban egységes elvi és szervezési alapokon kell nyugodnia.
Az ország és a nemzet biztonsága mindnyájunk életét érintő alapérték. Mindenkire kiterjed, mondhatjuk, hogy egy és oszthatatlan. A polgár a mindennapokból ítéli meg a saját és családja biztonságát. A biztonság szintjei a megélhetés, a létfenntartás, a család, a tulajdon és a tágabb környezet biztonságérzetén keresztül épülnek fel a biztonságtudat nemzeti szintjéig. A biztonság valójában a veszélyérzet mértékében jelentkezik, abban az érzületben, hogy mennyire számítunk önmagunkat, országunkat és nemzetünket illetően megrázkódtatás nélküli életvitelre. Az életünk folyamán kikerülhetetlenül jelentkező érdekütközésekből fakadó veszélyérzet késztet arra, hogy elemi és közösségi szinten felkészüljünk a felmérhető veszélyek elhárítására.
A közösséget sokféle veszély fenyegetheti, a teljességre való törekvés nélkül csak a sokféleség jelzésére említenék néhányat, mint amilyenek a természeti és ipari katasztrófák, a terroristacsoportok támadásai és nem utolsósorban az ellenséges hatalmai törekvések.
(20.20)
A biztonságpolitika kialakításakor tehát üdvözölhető, ha megfogalmazzuk békeszándékunkat, és kijelentjük, hogy nekünk nincs ellenségképünk. De ha ennek következtében jóhiszeműségünk honvédelmünket gyengíti, ez még fokozhatja is veszélyeztetettségünket. Sokkal fontosabb a kérdés, amelyet a minket csaknem felmorzsoló XX. századi események nyomán komolyan kell mérlegre tenni, hogy vajon a mi közösségünk, a mi területünk mennyire célpontja ellenséges szándéknak, hogy mi magunk mennyire jelenünk meg a külvilágban ellenség képében.
A biztonságpolitika legáltalánosabban véve magában foglalja az ország mint területi egység, s a nemzet mint az ország állampolgárainak közössége, de mint ezen túlnyúló hagyományközösség és életközösség biztonságát, beleértve az állami, a nemzeti és a személyi javak, az élet, a természeti és az emberkéz teremtette értékek védelmét. Ebben a legáltalánosabb értelemben a biztonságpolitika nem tárcaügy, hanem hosszú távú nemzetpolitika. Magában foglalja e javak megvédésének lehetőségét éppúgy, mint a kor színvonalának megfelelő életminőség megvalósításának feltételeit. A honvédelmen kívül közvetlenül megnevezhető a gazdasági, környezeti, belbiztonsági, népjóléti és a személyiség szabad kifejtésére vonatkozó intézkedések összefonódó, egymást erősítő volta, vagyis kormányzati szintű ez a politika.
Alaptételnek tekinthetjük, hogy az egyének és közösségek a veszély bekövetkezésének valószínűsége és nagyságának mértéke szerint hajlandók a veszély elhárítására. Ezen az alapon azt hihetnénk, hogy a NATO-tagság vélhetően csökkenteni fogja a magyar lakosság honvédelmi hajlandóságát. Én azonban úgy vélem, hogy ez nem így van. Az önkényuralom évtizedeiben kialakuló elkerülő magatartás, a veszélyek elől egyéni megoldásokkal kitérni igyekvő egyéni életstratégia társadalmi méretűvé vált.
A közösség érdekében tett áldozatvállalás csak annak közvetlen hatékonysága esetén mutatkozott meg teljes emberi nagyságában - utalok a romániai forradalomra vagy a felső-tiszai árvíz kapcsán nyújtott tömeges segítségre. De például az adózás vagy a katonai szolgálat mint közérdek, sokaknak nem tűnt meggyőzőnek. Ezért én úgy vélem, hogy a NATO-tagsággal járó terhek vállalása úgy válik egyre önkéntesebbé, ahogy nyilvánvalóvá lesz fokozódó biztonságunk az ebből fakadó egyéb előnyökkel, például a befektetések bátorításával együtt.
Az pedig egészen természetes, hogy a természeti és ipari katasztrófák következményeit elhárító intézkedések támogatottsága is növekedni fog. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy a honvédelemmel járó áldozatvállalást nem nagyon becsülő közvélemény mennyire magától értetődőnek vette az árvíz elleni harcban a honvédség erőteljes részvételét.
Tisztelt Ház! Korunkban egyetlen ország sem képes elszigetelten, önállóan létrehozni és fokozni saját biztonságát, a kisebb országok különösen nem. A történelem szerencsés alakulása révén viszont a nemzetközi közösség kialakult szervezetei - mint az ENSZ, a NATO, az EBESZ, a NYEU - elítélik az agressziót, és bár lehet vitatkozni ennek gyorsaságán és mértékén, de a megtámadottak védelmére kelnek, és elvárják, hogy a demokráciák részt vegyenek a jogrend helyreállításában vagy éppen megteremtésében.
A biztonság megteremtése pedig mindenki számára annál olcsóbb, minél nagyobb közösség együttes elhatározásán nyugszik. Ugyanakkor a nagyobb közösséghez tartozás természetesen lemondást is jelent egy adott csatlakozó közösség számára különállása egy részéről. Lehet ezt úgy megjeleníteni, mint új minőségű veszélyt, amely a nemzeti lét, a közös műveltség és a saját nyelv fennmaradása ellen hat, de azt hiszem, hogy egy olyan több mint évezredes közösséget, mint amilyen a magyar, nem az önként vállalt euro-atlanti közösség fenyegeti létében, hanem sokkal inkább a népességszám kedvezőtlen alakulása, valamint a magyar kultúra elleni erőszakos intézkedések környezetünkben. Ezeket a sokkal nagyobb veszélyeket pedig a közösség biztonságának, szabad művelődésének és anyagi gyarapodásának biztosítása eredményesebben háríthatja el, mint valamiféle, mondjuk, fényes elszigetelődés, amely gondolat a fogalom szülőhazájában is túlhaladottá vált már.
Végül, de nem utolsósorban a biztonság legfőbb biztosítéka az elrettentés vagy visszatartás - ahogy a miniszter úr mondta - a támadó, romboló szándéktól, amelyet a mi lehetőségeinket figyelembe véve NATO-tagként jobban, sőt talán azt is lehet mondani, hogy csupán NATO-tagként tudunk megvalósítani.
Mindezeket a meggondolásokat előrebocsátva kérem a tisztelt Országgyűlést az MDF nevében, hogy fogadja el a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveit.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
