SIMICSKÓ ISTVÁN

Full text search

SIMICSKÓ ISTVÁN
SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Juhász képviselőtársam is utalt arra, hogy miért léptek vissza ettől az ötpárti konszenzustól. Ezért bátorkodtam ezt a kérdést felhozni.
Csak egy mondat erejéig, a célszerű és szükségszerű okfejtésre reagálva: úgy érzem, ha egy parlamenti politikus, egy magyar - akár ellenzéki, akár kormánypárti - politikus valamilyen kérdést, amely adott esetben nemzeti ügy is, célszerűnek lát megoldani, ezt felelősen meg is kell tennünk szerintem, tehát ilyen értelemben szükségszerű is, hogy megtegyük. Úgy érzem, ha célszerű meglépnünk, akkor meg is kell tennünk, és ilyen értelemben szükségszerű is, amire egyébként Jammie Shea úr is utalt. Ez nemcsak pénzügyi vonatkozásában egyértelmű, hanem akkor is, amikor azt mondja, hogy gyorsítani kell a szükséges törvények és az alkotmány módosítását, mert feltételei és feltétlenül szükségesek a normális együttműködéshez. Erre utaltam, és ezt mindenképpen szem előtt kell tartani.
Mécs képviselőtársam hozzászólására reagálva: egyetértek azzal, hogy egyébként valóban korrekt módon elemezte az alkotmány módosításának tárgyát, de úgy mondta - és nagyon jól fogalmazott -, hogy eddig teljesen simán ment minden. Valóban, eddig teljesen simán ment minden, hiszen eddig csatlakozni kívánó országról beszélhettünk Magyarország vonatkozásában; ezt követően teljes jogú tagállamok leszünk, amennyiben önök is segítik Magyarország csatlakozását, és konstruktívan állnak hozzá ahhoz a kérdéshez, ami most itt többek között napirenden van, tehát többek között az alkotmány módosításához is.
Azzal mindenképpen számolnunk kell - azt hiszem, ebben egyetérthetünk -, hogy jóval több ilyen típusú megkeresés és felkérés lesz, mint eddig volt, tehát szerintem nem lehet összekeverni ezt a kettőt. Azok a módosítások, amelyek itt, és ezt megelőzően is elhangzottak, és amelyekre utalt Mécs képviselőtársam is, hogy a jövőben még módosítgatni kell, ezt már az ötpárti egyeztetésen is megtehették önök, meg is tették, éltek is ezzel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a lehetőséggel, és ezt be is építette a kormány, ha jól tudom, az alkotmánymódosítás előterjesztésében.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť