BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Televízió "NAP-kelte" című műsorában 1998. november 5-én ön, miniszter úr, a következőképpen beszélt az 1999-es költségvetésről: "Ez például egy kifejezett értékválasztás a költségvetésben, hogy azokat kívánja támogatni ez a költségvetés, akik dolgoznak, akiknek munkából származó jövedelmük van. Például a gyerekkedvezményt csak azok vehetik igénybe, akik adót fizetnek, tehát a tisztességes állampolgárokat támogatja a költségvetés." (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)
Miniszter Úr! Tisztességes állampolgároknak tekinti-e a kormány a nyugdíjasokat (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hát persze!), a munkanélkülieket, a rokkantakat és mindazokat, akiknek egy olyan országban, ahol 1,5 millió munkahely szűnt meg, ahol növekszik az idősek részaránya a társadalomban, tehát akiknek koruknál, egészségi állapotuknál vagy annak következtében, hogy a gazdasági válság kivetette őket a foglalkoztatási lehetőségek köréből, és koruknál, lakóhelyüknél fogva aligha van könnyű lehetőségük arra, hogy ismét álláshoz jussanak - és bizony az ilyen állampolgárok is mintegy 400 ezer gyermeket tartanak el ma Magyarországon -, tehát tisztességesnek tekinti-e a kormány és ön, miniszter úr, ezeket az embereket, akik a gyerekek utáni adókedvezményt nem tudják igénybe venni? (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť