CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt hiszem, ezt a mai ülésünket a társadalom nagyobb érdeklődéssel figyeli, mint a tegnapit vagy a tegnapelőttit, mert itt most, ha sokszor közvetve is, a nyugdíjkérdésről esik szó, és ez a társadalom nagy részét közvetlenül is érinti, míg a költségvetés egyéb kérdései sokszor elérhetetlen messzeségben vannak, éppen a megfogalmazások és a kérdések szakvonatkozásai miatt nagyon sok ember számára. Ezért tehát a mai szavaknak - az itteni érdeklődéstől függetlenül - nagy súlyuk van.
Valóban így van. A társadalombiztosítás kérdései a mindenkori társadalom alapkérdései. De különösen fontosak ezek a magyar társadalom esetében, mert tudnunk kell - és gondolom, ezt tudja mindenki -, egy különleges, sajátságos társadalom a miénk: öreg társadalom; ahol a nyugdíjbiztosítás és mellette még az egészségbiztosítás is egyre romló helyzetben van, pusztán annak következtében, hogy egyre kevesebb aktív keresőnek kell eltartania aránylagosan egyre több idős embert és még nem kereső embert is, de főleg nyugdíjast. Ez különleges megoldásokra kellene hogy sarkallja a magyar társadalmat, mert az már biztosan bebizonyosodott, hogy az eddigi nyomvonalon, az eddigi elképzelésekkel mindezt megoldani nem lehet. Hiszen akármilyen ügyesen rakjuk az egyik zsákból a másik zsákba a pénzt és a vagyont, ha erre a részre eleve több nem teremtődik, ha itt maga a vagyon, a társadalom vagyona, a gazdaság külön nem ad forrásokat vagy nem nyit forrásokat, ha erre a feladatra a gazdaság maga nincs ráállítva - legalábbis részben -, vagyis ha a társadalombiztosításnak nincs saját vagyona, termelővagyona, akkor ez a kérdés ebben a helyzetben, amikor egyre több a nyugdíjas, egyre több az ellátandó ember, egyszerűen megoldhatatlan, és mindig ilyen részmegoldások - kicsit jobb, kicsit rosszabb megoldások - születnek.
Ezzel kapcsolatban megállapítjuk, hogy igen, ezt a törekvést, ami elindult az új kormány részéről, amely kezdődött azzal, hogy - finoman mondva - szétoszlatta a társadalombiztosítási önkormányzatokat, mi ezt helyeseltük... (Közbeszólás: Szétkergette!), de természetesen azt is mondhatnánk, hogy szétkergette - így is jó! Ez helyes. Ez helyes volt, mert pénzpocsékoló, felesleges, az önkormányzatiságnak csak a látszatával működő fedőszervekként ismerte meg ezeket a társadalom, és ennek a kézbevétele helyes.
Ami most ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot és részben elszámolást vagy elszámolási indítványt illeti, itt részben hagyatkozunk az ÁSZ jelentésére. Az ÁSZ jelentése egy kivételtől eltekintve elfogadja ezt, illetve az ÁSZ jelentését mi egy tekintetben nem tartjuk teljes mértékben helyesnek: a tekintetben, amennyiben a hiányokat nem mutatja ki elég pontosan és következetesen és elég szigorúan; erről majd Lentner Csaba egyébként részletesebben fog szólni. Amit tehát mi ezzel kapcsolatban - mármint a társadalombiztosítás mindkét részével kapcsolatosan - állítunk, az az, hogy ide vagyont kell betenni; nem eladni! Lehet, hogy ezt most így helyes eladni és felszámolni, de ha megnézzük, hogy ez a kérdés honnan indult, hogy valamikor, azt hiszem, az OTI-é volt a Mátravidéki Erőmű vagy a MABI-é, hogy kórházai voltak a társadalombiztosításnak, egyes részlegeinek, hogy működő vagyona volt, hogy szociális intézményei voltak, akkor most felötlik a kérdés, hogy miért nincs legalább egy gyógyszergyára.
(10.30)
Miért nincsen olyan vagyonrésze legalább, amelyiknek a hasznából részesedik? Miért nincsen működő vagyona? Miért van minden eladva? A gyógyszertámogatásról mennyi szó esett ma! De hány gyógyszergyár van, amelyik megszabhatja az árát a magyar gyógyszernek? Hány van? Egy sincs! El van adva, szét van szórva! Nem lenne helyesebb a magyar államnak a gyógyszerkutatásba, a gyógyszergyárakba fektetni a pénzt, és egy része még ezenfelül valódi haszonra is dolgozhatna, és azonkívül a társadalombiztosításba befizetné a hasznát? És oda, ezekbe a saját gyógyszergyáraiba tenné be az állam a tőkét és a pénzt, a másik oldalon pedig kivenné.
Természetesen ez olyan reform, egy olyan elképzelés, amelyet itt most nyilvánvalóan nem bevezetésre javasolunk, csak a gondolkodást akarjuk megváltoztatni e tekintetben is, legalábbis elindítani olyan irányba, amely legalább kecsegtet azzal, hogy ebből a lápvilágból lesz valaha kivezető út. Mert azzal, hogy felállítunk magánnyugdíjpénztárakat és talán majd később még egészségügyi pénztárakat is, csak a bizonytalanságot növeljük. Pillanatnyilag a magyar gazdaság olyan állapotban van, a bizalmatlanságnak olyan légkörében dolgozik, hogy tulajdonképpen semmi bizalom nem lehet a magánnyugdíjpénztárak iránt, amikor óriási cégek tűnnek el büntetlenül, amikor ezek egy része már ilyen pénzt is magával vitt. El lehet hitetni ugyan sok emberrel, hogy jobb lesz, ha befizet, de pillanatnyilag még - csak félve mondom ezt, nem akarom a bizalmatlanságot tovább növelni - nem lehet teljes bizalommal lenni ezek iránt, mert nem tudja, hogy mi lesz húsz év múlva, hogy hogyan fogják elvinni a pénzét. Ez sokkal ellenőrzöttebb, sokkal magabiztosabban szerkesztett társadalomban csinálható meg csupán. Itt most még túlságosan korai, és elveszi a pénzt az egésztől, a társadalombiztosítástól. Egyébként mások is szóltak erről, örülök neki és helyeslem, amit előttem ebben a kérdésben elmondtak.
A nyugdíjakról: mi elvben támogattuk ezt a nyugdíjrendszert, hogy tudniillik a nagyon kicsi nyugdíjakat mindenképpen sokkal jobban fel kell emelni, mint a nagyobbakat, mert a létminimum alatt élni, nem élet. Ez eddig rendben van. Azonban egy meglepetés ért bennünket. Ezt mint a Magyar Fórum szerkesztője és mint pártelnök, mint képviselő, képviselőcsoport vezetője mondom: soha ennyi levelet nem kaptunk híveinktől és ellenfeleinktől, mint ebben a kérdésben. "Csalódtunk bennetek, hogy miért támogatjátok ti ezt?" - ezek között természetesen én felismerem a provokatív tartalmú, egy központban, ugyanazzal a géppel vagy hasonló géppel írt leveleket (Derültség.), de felismerem ugyanakkor a valódiakat, a valódi sérelmeket is, és emellett sajnos nem tudok hallgatva elmenni.
Itt orvoslásra váró kérdés áll előttünk. Vannak emberek állítólagos nagy vagy közepes, 35-40 ezer forintos nyugdíjjal - és valljuk be őszintén, abból is nagyon nehéz megélni -, akik azt mondják, hogy ők ezért a pénzért megdolgoztak, befizették. Igen, igazuk van - és most nem kapják meg azt, amit az előző kormány ígért nekik. Ezeknek az embereknek hiába magyarázom, hogy az előző kormány ígéretei mennyit értek, sajnos több kell nekik. Ez csak szó, magyarázhatom, mondhatom, tudom, hogy mit értek, de többet kell ezért tenni. Tehát arra kérjük a kormányt, hogy ezen tessék elgondolkozni, ez nincsen rendben, többet kell adni az egész nyugdíjas-társadalomnak. Helyes annak az elvnek a fenntartása, hogy a nagyon szegényeket jobban kell támogatni, de azt is meg kell nézni, hogy valóban oda kerül-e a támogatás a nagyon kis keresetűekhez, a nagyon kis jövedelműekhez és a nyugdíjasokhoz, mert ez sem biztos, és ezt képviselőink majd kimutatják.
Összegezve: előrelépés történt ebben a kérdésben, de nem elégséges. Ami elfogadható, annak örülünk, de azt szeretnénk, ha legalább elkezdődne a teljes átgondolása ennek a kérdésnek, mert különben évek után újra visszaköszönnek ezek a megoldatlanságok és soha nem kerülünk ki a gödörből.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
