LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A "tisztelt Ház" megjelölés talán egy picit túlságosan tág értelmű lenne. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársaim! Az ajánlás 2., 3. és 6. pontjában szereplő módosító indítványainkról szeretnék egypár szót szólni. Ezen módosító indítványok, sőt fenyegetőleg jegyzem meg, az azóta leadott kapcsolódó módosító indítványok célja közös: szeretnék megmenteni az új adótól, a kivetett egészségügyi hozzájárulástól azokat a szellemi tevékenységeket és találmányokat, amelyek eddig megúszták ezt a bizonyos pluszkifizetést.
Most kivételesen nem arról szeretnék szólni, hogy milyen nehezen viselné el a kultúra azt az újabb 2,6 milliárdos terhelést, ami a hozzájárulás kivetéséből származik. Nem szeretnék erről szólni most azért, mert módom volt az államtitkár úr jelenlétében és az általános vitában panaszaimat egy szép jeremiáda formájában előadni. Másodsorban azért nem szeretnék erről szólni, mert ma egy kérdés kapcsán a nemzeti kulturális örökség miniszter ura részéről megtudtam azt a megnyugtató választ, hogy mindez a teher nem kizárólag a kulturális intézményeket sújtja, jut belőlük fele részben a tudományos intézményekre is. Ezt a választ, hogy ilyen igazságosan oszlik meg a teher az eddig kímélt területek között, olyan megnyugtatónak találtam, hogy erről tehát nem szeretnék szólni.
Ehelyett sorra venném, hogy az eredeti törvényjavaslat elfogadása esetén, amennyiben módosító javaslatainkat nem akceptálják, milyen mindennapi abszurditások, milyen képtelenségek állnának elő az ilyen kulturális és tudományos tevékenységgel foglalkozó kifizetőhelyeken. Hadd vegyem sorra!
A tételes és a százalékos hozzájárulást is a törvényalkotó szándéka szerint általában valamilyen személyes közreműködést igénylő tevékenységre vetnek ki. Biztosan igaz ez, szó szerint is igaz a tételes hozzájárulás esetére. Egyetlen kivétel van: a találmányok hasznosításából és a szerzői jogvédelem alá eső szellemi tevékenységből eredő jövedelem. Itt tudniillik az esetek nagy részében nem arról van szó, hogy valaki végez egy munkát, nem csak arról van szó, hanem hogy van egy szellemi terméke, amit elad.
Például az újság, amit most az államtitkár úr olvas (Derültség.), valószínűleg tartalmaz olyan cikkeket és írásokat is, amelyeket esetleg már korábban máshol publikáltak, megtörténhet ez minden esetben. Itt tehát nem egy munkavégzés díjazásáról van szó, hanem egy szellemi tulajdont idegenített el a szerző. Nincs más példa a törvényben arra, hogy egy tulajdon elidegenítéséből származó jövedelmet hozzájárulással sújtanának. Nem tudom igaziból fölfogni, hogy miért és milyen alapon tehet a magyar parlament különbséget a szellemi tulajdonok birtokosa és az anyagi tulajdonok birtokosa között. Miért van az, hogy az egyik tulajdon elidegenítése hozzájárulás-mentes, míg a másik tulajdon elidegenítését egy ilyenfajta pluszadó sújtja?
Különösen szemléletesen látszik ez a különbség akkor, ha nem is maga az újságíró írta az államtitkár úr által olvasott cikket, hanem tegyük fel, a jogutód, az özvegye vagy az örököse adta volna el a szerzői jogot. Hiszen ez nagyon sok esetben megtörténik, talán nem újságcikkeknél, de regényeknél, drámáknál, nagyobb ívű alkotásoknál, találmányoknál ez szinte mindennapos dolog. Nos, ebben az esetben végképp nincs szó a jövedelem fölvevője esetében munkavégzésről. Ez az egyetlen örökség - mert hiszen itt valami olyasmiről van szó -, amit ebben az esetben egészségügyi hozzájárulás terhelne. Magyarul, ha én az édesapámtól egy villát öröklök és azt adom el, nem kell utána egészségügyi hozzájárulást fizetnem. Ha pechemre értelmiségi családba születtem, és szegénykém mást nem tudott rám hagyni, csak egy szerzői jogot, meg kell fizetnem ezt a plusz adót. Egyszerűbben is mondhatom: ha otthonról eladom a nachtkasztlit, ezt semmiféle egészségügyi hozzájárulás nem terheli. Ha előveszem a fiókomból a szellemi tulajdonomat képező találmányt és ezt adom el, ezt már valamiért pluszadóval kell sújtani.
Nézzük a második képtelenséget! A törvényjavaslat szerint ezt a bizonyos hozzájárulást fizetni csak akkor kell a kifizetőhelynek, ha természetes személlyel kötötte ezt a bizonyos fölhasználási szerződést. Gondolkodjunk egy picit! Képzeljük el, mondjuk, hogy Balzac ma él és el kívánná adni a Goriot apó kétszázezredik kiadásának megjelenési jogát. Ha ő mint Balzac jelentkezik, akkor a kifizetőhelynek ki kell fizetni a hozzájárulást, ha viszont van annyi esze, hogy az államtitkár úrék javaslatainak megfelelően megalakítja a Balzac és Múzsája Bt.-t, akkor a kifizetőhelyet ugyanez a hozzájárulás már nem terheli. Kérdem én, tehet-e a kifizetőhely arról, hogy Balzac esetleg olyan mafla, hogy ez a kézenfekvő megoldás nem jutott eszébe. Lehet-e megkülönböztetést tenni a kifizetőhelyek között aszerint, hogy élelmes szerzővel vagy kicsit mulyácska, a törvények paragrafusaiban, útvesztőiben el nem igazodó szerzővel kötnek ilyenfajta megállapodást?
Végül a harmadik és kedvenc képtelenségem ahhoz a paragrafushoz fűződik, ami az egyidejűleg több jogviszony bűnébe eső szerzőket sújtja valamilyen egészen képtelen helyzettel. Nem tudom, államtitkár úr és a kormány többi tagja ismeri-e az alanyi költők vagy a novellisták eléggé el nem ítélhető természetét. Ezek a mindentől elfajzott emberek néha havonta több verset írnak. Én tudom, hogy ez nem jó senkinek, de ha mégis megteszik és házalnak vele, mondjuk, két-három folyóiratnál, és mondjuk, két-három folyóirat havonta meg is vesz tőlük egy-egy verset, akkor előáll az a probléma - elrendezi a törvény, csak nehezen követhetően -, hogy honnan is kell a tételes egészségügyi hozzájárulást befizetni. A törvény látszólag egyértelmű: ott, ahol nagyobb összegű ez a bizonyos honorárium.
Igen ám, de ha az alanyi költő eladott 5-én egy verset, kötöttek vele egy szerződést, nyilván nem tehet mást a törvénytisztelő kifizetőhely, hogy ha ez egy bizonyos összeget meghalad, akkor kifizeti utána és bevallja az egészségügyi hozzájárulást. Tételezzük fel, hogy olyan kivételesen szerencsés alanyi költőről van szó, aki 13-án is elad egy verset egy másik folyóiratnak, aki 50 forinttal nagyobb honoráriumot fizet érte. Most mi a helyzet? Az előző helyről valahogyan vissza kell igényelni a tételes egészségügyi hozzájárulást és a másiknak kell kifizetni? És nem is fokozom tovább.
Szerencsére arra van megoldás a törvényben, hogy az alanyi költőnek az első kifizetőhelyről magával kell vinnie egy igazolást, amiben tanúsítják, hogy ő egyszer már kifizette a tételes hozzájárulást, ezt be kell mutatni a másik helynek, és ha a másik helynek van esze, 2 forinttal kevesebbet fog fizetni. De ha nincs esze neki sem, ahogy a költőnek, és 2 forinttal többet fizet, mert mondjuk, ez most egy hőseposz és nemcsak egy rövidke szonett, akkor ez az egész kálvária kezdődik elölről.
Egyetlen mentő körülmény van a folyóirat-szerkesztőségek számára: kizárólag olyan alanyi költőkkel szabad szerződniük, akik valahol munkaviszonyban vannak. Tudniillik ez esetben az egész kálvária el sem kezdődik, hiszen ott akkor ezek a szerződések már nem esnek a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetési kötelezettsége alá.
Nagyon jól látom magam előtt a könyvkiadót, a folyóirat-szerkesztőséget vagy akár egy találmányt hasznosító gazdasági intézményt. Az első kérdés nem az lesz, hogy mit ér a találmány vagy milyen a vers, hanem van-e valahol állásod, akkor jöhetsz, mert akkor nekem egy kicsit kevesebbe kerül a te műved publikálása. A második kérdés, hogy hova viszel még az idén költeményeket vagy műveket, mert ha ott egy picit többet fizetnek, mint én, akkor megint csak meg fogom úszni ezt a hozzájárulást.
Államtitkár úr, én azt még csak megértettem, hogy bővíteni kell az alapot, bővíteni kell azt az összeget, amiből egészségügyi ellátásokat finanszíroznak. Azzal ugyan természetesen nem értettem egyet, hogy a bővítés legfőbb és lehetséges iránya éppenséggel ez a bizonyos szellemi, kulturális és tudományos tevékenység, de rendben van. Azt már viszont nem értem meg, hogy ezt a szférát, ha már el kell venni tőle pénzt, miért kell egyidejűleg meg is őrjíteni a való életben egyszerűen kivihetetlen rendelkezések alkalmazásával.
Nagyon bízom benne, hogy ha itt nincsenek is képviselők, akiket esetleg meg tudtam volna győzni, hogy egy, a költségvetés szempontjából nem nagy összegért egy iszonyatos cirkuszt vállaltatnak a szellemi, kulturális intézményekkel, akkor legalább az államtitkár úr és az előterjesztő figyelmét fel tudom hívni arra, hogy minimum nem pontosan kidolgozottak és nem a kulturális élet természetéhez illőek ezek a szabályok - nem is beszélve az egyéb terhelésekről.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
