HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Másfél héttel ezelőtt 13 európai uniós ország szocialista, szociáldemokrata pártjainak vezetői egész napos konferenciát rendeztek Párizsban. Azért érdemes ebben a Házban megemlíteni ezt a kérdést, mert hiszen tudjuk, hogy az Európai Unió 15 országa közül 13-ban baloldali, szocialista, szociáldemokrata kormányzat működik, és ezek a kormányok egyre inkább komolyan veszik azt, hogy az Európai Uniónak nemcsak gazdasági, pénzügyi egységnek, hanem egyben szociális rendszernek, szociális uniónak is kell lenni, amelyben az állampolgárok kiszámítható és garantált szociális ellátásra számíthatnak. Ezt rögzíti egyébként az Európai Szociális Charta is, tisztelt Ház, amelyet nemcsak az Európai Unió, hanem az Európa Tanács tagállamainak többsége is elfogadott.
Mit jelentene számunkra, ha az Európai Szociális Chartát sikerülne elfogadnunk? Azt, hogy a magántőke, a banktőke, a gazdasági szféra helyzetének megszilárdítása után végre a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjból, a szociális ellátásból élők helyzete is javulhatna, kiszámítható garanciákat kapnának arra, hogy legalább alapvető szinten szociális helyzetük hogyan alakul, és természetesen arra is, hogy például a szakszervezeteket ne lehessen megkerülni az érdekegyeztetésben.
Ezért lenne kívánatos, hogy Magyarország minél előbb ratifikálja az Európai Szociális Chartát, amelyet 1991-ben írtunk alá, az előző kormányzat előkészítette a ratifikációt, megvitatta az Érdekegyeztető Tanáccsal, ismereteim szerint szeptemberre tervezte a ratifikációt, amelyben nyilván késést okozott a kormányváltás, ez érthető és elfogadható. Azt gondolom azonban, hogy most már valóban indokolt lenne a Szociális Chartát az Európai Unióhoz való csatlakozásunk egyik alapfeltételeként is ratifikálni. Az Európa Tanács kampányt indított annak érdekében, hogy minél több volt szocialista ország ratifikálja a chartát. Ennek keretében Lengyelország és Szlovákia már megejtette a ratifikációt.
Ezért szeretném miniszter urat megkérdezni, miniszterelnök úr távollétében is, hogy mikorra tervezi a kormány a Szociális Charta ratifikációját. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť