DR. SZABADI BÉLA

Full text search

DR. SZABADI BÉLA
DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön érdeklődéssel várja az én válaszomat, én is nagy érdeklődéssel készültem az ön kérdésére, viszont kérdést nem hallottam, inkább szózuhatagot mindenféle elítélő jelzőkkel, minősítésekkel és egyebekkel. Ezért az eredetileg feltett kérdésére próbálok meg válaszolni. Ez a kérdés így szól: kik kaparintották meg a termelőszövetkezetek vagyonát - azt hiszem, erre a kérdésre igen könnyű válaszolni, és ön is meg tudja erre adni választ -, és kik akarják megszerezni a kistulajdonosok földjét?
A termelőszövetkezetek vagyonának megkaparintásáról igen eltúlzott dolog lenne vélekedni, hiszen a termelőszövetkezetek vagyona azok között került felosztásra, akik azt vagyontárgyaik szövetkezetbe történő bevitelével, illetve a szövetkezetben végzett munkájukkal létrehozták. Még egyszer ismétlem, megkaparintásról, rossz értelemben vett szerzésről tehát szó sincs, a vagyonnevesítéssel éppen ennek ellenkezője, az elszenvedett vagyoni sérelmek egy részének orvoslása történt meg. (Taps az MSZP soraiból.)
Annak veszélye természetesen fennáll, hogy a kistulajdonosok földjét tőkeerős vállalkozók erősen nyomott áron szerzik meg. Ennek ellensúlyozására szolgálhat a kormányprogram szerinti nemzeti földalap létrehozása, amelynek segítségével a földtulajdonától gazdasági kényszerűségből megváló állampolgár reális földárhoz juthat.
A kormány határozott intézkedéseket tervez a zsebszerződésekkel szemben. Ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a földtörvény módosítását fogja a parlament elé terjeszteni, ami egyebek között a földhasználat regisztrációjáról is intézkedik. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť