DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoport nevében: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi gazdasági és pénzügyi helyzetet felölelő 1997. évi költségvetés végrehajtásáról, annak általános tapasztalatairól ülésezik az Országgyűlés. Általános áttekintésre, felületes értékelésre levonható, illetve levonható lenne az a következtetés, hogy az ország, a magyar gazdaság az 1997. évben egy jó évet zárt.
Mégis a törvényjavaslatot áttekintve fölmerül az a kérdés, hogy hol van akkor a probléma. Miért nem érzi az ember a mindennapi valóság ismeretében, hogy ugyanaz a jó közérzet tapasztalható, mint amit a gazdasági év bemutatásáról szóló anyag sugall? Bár a költségvetési törvény zárszámadását már az új kormány pénzügyminisztere terjeszti a tisztelt Ház elé, az abban foglalt értékelésben, az események megvilágításánál azonban jól láthatók a Horn-kormány gondolkodása és cselekedetei.
Tisztelt Képviselőtársaim! A lakosság, a magyar társadalom természetesen nem a sikerpropaganda-ízű GDP-adatok alapján értékeli a saját, illetve az ország gazdasági helyzetét. A felszínen jelentkező gazdasági problémák mögött súlyos társadalmi, szociális és népesedési problémák húzódnak meg. A népességi görbe, amely a történelem és az uralkodó gazdaságpolitika lenyomata, az 1990-es években, főleg 1997-ben tovább romlott. A csökkenés üteme felgyorsult. Az ország valamennyi régiójában csökkent a lakosság lélekszáma, és a fogyás meglepő módon Budapesten volt a legerőteljesebb. A gazdasági élet válsága a hagyományos családi viszonyokat is felborította.
Válságba került a társadalom legfontosabb építőköve, a család. A házasságon kívül született gyermekek aránya az 1993. évi 13 százalékról 1997-ben 23 százalékra nőtt. A művi terhességmegszakítások száma 1997-ben 73 500 volt. 1997-ben a népesség természetes fogyása 39 ezer fő volt. Az öngyilkossági rátánk Oroszország után a második Európában. Számítások szerint a halálozások mintegy 18 százaléka - amely évente 28 ezer halálesetet jelent - az egészségügyi ellátás hiányosságaiból fakad. Az utóbbi négy évben a tartósan munka nélkül lévők száma 160-220 ezer fő között állandósult. 1997 decemberében 137 ezren részesültek munkanélküli-ellátásban és 195 ezren jövedelempótló támogatásban. Az egy ellátottra jutó munkanélküli-járadék havi 15 800 forint volt, a jövedelempótló támogatás összege pedig 7 400 forint. A rendszeres szociális segélyben részesülők száma 1997-ben 27 ezer forint (Sic!) volt, és az átlagos egyhavi segély összege 8 142 forint. Ugyanakkor van olyan honfitársunk, aki egy hónap alatt több mint 8 ezer (Sic!) forintot (Zaj, közbeszólások.) tett zsebre éveken át, 300 millió forintos lelépési díjjal távozott úgy, hogy az ország egyik legnagyobb bankját tulajdonképpen tönkretette, több száz milliárd forintos vagyoni kárt okozott. Ugyanakkor vannak nyugdíjasok is ebben az országban, több mint 3 millióan, akik 21 500 forintos átlagnyugdíjra tudtak csak szert tenni, még annak ellenére is, hogy 1997-ben az MSZP-kormány a Világbanktól több száz millió dolláros, nyugdíjemelést megalapozó, megelőlegező hitelt vett fel.
(12.10)
A sokkoló társadalmi és lakossági problémák után hadd utaljak az 1997. évet megalapozó, sikerágazatként definiált gazdaságpolitikára, annak ellentmondásaira. 1997-ben az export és az ipari termelés növekedésének erős koncentráltsága mind az ágazatok, mind a tulajdonosi forma szerint megfigyelhető volt. A gépipar az átlagot sokszorosan meghaladóan volt képes növelni a termelését és exportját, amiben meghatározó szerepe volt annak a néhány multinacionális cégnek, amelyek 1997-ben a megelőző években végrehajtott kapacitásbővítő beruházásaik üzembe helyezésével robbanásszerűen képesek voltak a termelésük növelésére.
Figyelemfelhívó célzattal említem, hogy a feldolgozóiparon belül a gépipar beruházásai 1995-ben még az összberuházás 23 százalékát adták; 1996-ban és 1997-ben viszont már mintegy 35 százalékát. Felmerülhet a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor hol itt a probléma. Lényeges körülmény az, hogy ugyanakkor az említett külföldi vállalati kör vámszabadterületeken, illetve vámterületeken működik. Ez felveti azt, hogy a külföldi multinacionális cégek a társasági nyereségadó-kedvezményeket kihasználva adót nem fizetnek, az államháztartási pénzügyek pozícióját nem javítják. Terjeszkedésük jobbára Nyugat-Magyarország-centrikus. Általános, vertikumokra épülő iparfejlesztésről nem beszélhetünk az esetükben, jobbára összeszerelő, az ipari kutatást és a fejlesztést mellőző technológiákat hoznak be az országba.
Ha leválasztjuk a gépipar ágazatai közül azokat a húzóágazatokat, amelyeknél közgazdaságilag az úgynevezett pozitív kínálati hatás érvényesült - vagyis a gépipart, az irodagépgyártást, a számítógépgyártást, a közúti járműgyártást -, akkor ezen ágazatok nélkül az ipari termelés növekedése mindössze csak 1,8 százalék, míg a húzóágazatokkal együtt 12,7 százalék. Tehát a 12,7 százalékos ipari növekedés viszont az említett mértékben sem a központi költségvetésre, sem a helyi önkormányzatok költségvetési bevételeire, sőt sok esetben, ismerve a foglalkoztatási körülményeket, a tb-alapokra pozitív hatást nem gyakorol. A húzóágazatok nélkül az ipar hozzáadottérték-termelése 1 százalékkal bővült, együttesen 8 százalékkal. Ez a többek által hangoztatott GDP-re, tehát országos bruttó hazai termékre vetítve is a 4,4 százalék helyett mindössze 2,5-3 százalékot jelent. Mi ebből a tanulság? Az, hogy sebezhető a magyar gazdasági növekedés, sebezhető az ipari teljesítményünk.
Az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló vitára készülve kezembe vettem az 1997. évi költségvetési tervet is. Különösen szembeötlő volt számomra, hogy az előző kormány az 1997. évi költségvetési tervben 1996-ról 1997-re 20-30-40, sőt egyes esetekben 50 százalékos előirányzatot állított be az egyes minisztériumi fejezetek költségvetéseihez, adminisztratív, főleg igazgatási költségekhez, amelyek arányaiban és mértékben sem voltak összefüggésben a tárcákon belüli hálózati egységek előirányzat-növekedéseivel. A minisztériumok költségvetési előirányzata - és most láthatjuk, hogy felhasználása is - 1997-ben indokolatlanul magas kiadási előirányzatokat kötött le.
Az előző kormány valószínűleg úgy gondolta, hogy az ország húzóágazata a Külügyminisztérium, nem pedig a magyar mezőgazdaság. Az új kormány által megszüntetett egykori Munkaügyi Minisztériumnál például 1996-ról 1997-re a minisztériumi igazgatási költségek jogcímen 152,9 százalékos mértékű előirányzat-növekedés figyelhető meg. A minisztériumi költségvetések felpumpálása 1997-ben messzemenőleg ellentmondott az MSZP-SZDSZ-kormány által 1995 novemberében meghirdetett, az államháztartás korszerűsítésre vonatkozó modernizációs program elképzeléseivel.
A minisztériumi költségvetések 1997. évi teljesítése vonatkozásában valóban sikerült teljesíteni az előirányzatokat, azonban más, főleg stratégiai ágazatoknál messzemenőleg kedvezőtlenebbül alakultak a pénzügyi folyamatok. Például a magyar mezőgazdaságban az 1996. évben a teljesítés 72 milliárd forint volt, ugyanakkor az 1997. évi költségvetés végrehajtásából kiolvasható, hogy 57 milliárd forint került a mezőgazdaság támogatására. Ez reálértékben az egy évvel korábbihoz képest 25-30 százalékos elmaradást jelent.
Az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásában súlyos, sokkoló körülménynek értékeljük a Magyar Nemzeti Bank körül kialakult aggályokat, és a bank gazdálkodásának hatását az 1997. évre; illetve az elkövetkezendő években is fennáll a veszélye annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának elégtelensége költségvetési kiadások kifizethetőségét kétségessé teszi. Az 1997. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat alapján számos aggály fogalmazható meg. Az MNB 1997-re szóló módosított előirányzata szerint 55 milliárd 700 millió forint befizetését kellett volna teljesítenie a központi költségvetés javára. Ezzel ellentétben mindössze 357 millió forintot fizetett be. Könnyű kiszámolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy 55 milliárd forintot pedig nem fizetett be, ami jelentős mértékben veszélybe sodorta a költségvetési kiadások végrehajthatóságát.
A költségvetés számára történő befizetések elmaradásának gyökerei a korábbi évekhez nyúlnak vissza. Úgy tűnik, az MNB körül kialakult gazdasági problémák az 1997. évi zárszámadásban is kiütköznek, és további megoldatlanságuk vagy felületi kezelésük esetén fennáll a veszély, hogy az elkövetkezendő költségvetési évek során is az MNB kiszámíthatatlan és kedvezőtlen pénzügyi eredményeket produkáljon, és káros pénzügypolitikát folytasson.
Az MNB 1997. évi eredménytelenségének gyökerei az 1996-os időszaknál keresendők. 1996-ban 55,6 milliárd forint veszteséggel zárta az évet. A veszteséget az indokolatlanul magas működési költségek és az árfolyamváltozást előre meghirdető monetáris politika egyaránt okozta. Véleményünk szerint a veszteséges gazdálkodás már akkor személyi felelősségi elemek felvetését indokolta volna.
Lényeges utalnunk arra, hogy az úgynevezett 2000 milliárdos adósságcsere vonatkozásában az Állami Számvevőszék véleménye szerint akkor az adósságcserét előterjesztők nem adtak megfelelő mélységű és részletezettségű tájékoztatást a kormánynak a döntéshez. Nem mutatták be az adósságátalakítás valamennyi tervezett intézkedését, ezeknek a központi költségvetésre gyakorolt hatását. Most tulajdonképpen ennek isszuk meg a levét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak felvetik, hogy az MNB gazdálkodása sok tekintetben szabálytalannak, veszteségesnek minősíthető.
(12.20)
Amennyiben a jegybank a korábbiak szerint működik tovább, illetve alakítja jegybanki politikáját, reális veszély van arra, hogy az új kormány pénzügypolitikáját derékba törje. Ugyanakkor a jegybanknak a kereskedelmi bankok irányába, illetve rajtuk keresztül a nemzetgazdasági szektorok felé megnyilvánuló pénzügypolitikája nem nevezhető vállalkozásbarátnak, és a gazdasági növekedést nem alapozza meg, tekintve, hogy a bigott normativitás színfalai mögé rejtőzve az MNB az elmúlt években teljesen megszüntette az agrárszektort hitelező refinanszírozási hitelkonstrukcióit. A kedvezményes vállalkozói hitelekkel egyetemben az 1997-ben végrehajtott devizaadósság-csere körülményeit is indokoltnak tartjuk felülvizsgáltatni.
Látszólag elhanyagolható nagyságrendet képeznek egy ország éves gazdálkodását értékelő anyagban a pénzintézetek költségvetési kapcsolatai. A törvényjavaslat megállapítja, hogy a pénzügyi tevékenységet folytatók társaságiadó-befizetése 19,4 milliárd forint volt, amely 21,2 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva. A szépséghiba abban van, hogy a pénzügyi tevékenységet folytatók adózás előtti eredménye 25 százalékkal elmarad az előzetestől, alapvetően a kamatjövedelmezőség mérséklődő ütemű növekedése miatt. Ennek hatásaként adódik a nyereségadó-befizetés elmaradása is. Fontos körülmény azonban, tisztelt képviselőtársaim, hogy a pénzintézetek eredménye 40 százalékban a céltartalékok felszabadításából származik.
A céltartalék felszabadítható azáltal is, hogy a bankok a rossz követeléseiket eladják egy általuk ilyen célra létrehozott vállalkozásnak. Tekintettel arra, hogy azok nem pénzintézetek, nekik ezt a céltartalékot ilyen szigorú formában nem kell megképezniük. A pénzintézet követelésállományából kikerülhet a meg nem térülő követelés. A céltartalék felszabadítható, így a bank tiszta, nyereséges és privatizálható. A bankoktól átvett behajthatatlan követeléseket az alapító cég például az állam által garantált kötvénnyel fizeti ki a banknak. De miután ennek a cégnek nincs forrása a kötvények visszavásárlására, sor kerül a költségvetési kezesség érvényesítésére. A bank tehát megtisztul a rossz követelésektől, az állam pedig fizet neki a kötvény értékéig. De miután ezek, a döglött követelések átvételére létrehozott cégek természetesen fizetésképtelenek, felszámolásra kerülnek. A tartozásukat a költségvetés behajtani nem tudja, és végül is megint az állam, a köz vesztesége az egész. Ilyen esetek fordultak elő számtalanszor - említenék néhányat -, a Magyar Hitelbank privatizációja, illetve a Risk Kft. kapcsolata és a Mezőbank privatizációja kapcsán. Tehát az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló nagyon szép, bekötött könyvben azok a számok, amelyek a hazai kereskedelmi banki szektor privatizációjáról magas árfolyamértékeket tartalmaznak, eleve kétségesek lehetnek a későbbiekben. Az államnak itt vélhetően további helytállási kötelezettsége szükséges, hogy keletkezzen.
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, a központi költségvetés bruttó adóssága 1997-ben több mint 440 milliárd forinttal emelkedett meg. Tekintve, hogy a költségvetési főösszeg 2 700 milliárd forint, és ennek több mint 30 százalékát a kamatkiadások, az államadósság finanszírozása viszik el, így a reálszektor háttérbe szorult, a tényleges gazdasági növekedést az országban nem tudtuk elérni. Az 1997. évi költségvetést mi a kudarc költségvetésének minősítjük. A MIÉP igent mond a jövőre, ugyanakkor az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot elfogadni nem tudja.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)
