KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem a tisztelt államtitkár úrhoz: valóságos szándékot tükröznek-e azok a hírek, melyek szerint a kormány 1999-ben nem kívánja emelni a köztisztviselői illetményalap jelenlegi mértékét?
Hosszú idő óta fennálló helyzet Magyarországon, hogy a közterhek viseléséből elsősorban a bérből és fizetésből élők veszik ki a részüket, jövedelmi viszonyaikat, szociális helyzetüket messze meghaladó módon. A híradásokból tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozók megdöbbenéssel hallották: a korábban ígértnél jóval alacsonyabb mértékben, az inflációt alig 2 százalékkal meghaladóan kívánják emelni a bérüket.
(15.10)
Az oktatásban dolgozók is egyre fogyó reménységgel várják, mi marad az ígéretekből a költségvetésben.
Különösen nagy megdöbbenést keltett azonban a köztisztviselők körében, hogy az ő esetükben még csak nem is arról van szó, hogy milyen mértékben fogja az inflációt meghaladni a béremelésük, hanem illetményalapjuk a jövő esztendőben egyetlen forinttal sem emelkedik. Ez a kormány által remélt 11 százalékos infláció esetén is azt jelentené, hogy az illetményalap reálértéke 11 százalékkal csökken. Nem véletlen, hogy a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete nyílt levélben tiltakozott e kormányzati szándék ellen.
De nemcsak a közigazgatásban dolgozó 104 ezernyi embert döbbentette meg a hír, hanem a szolgálati törvény hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagjai: a tűzoltók, a polgári őrök, a rendőrök is csalódottak. A szolgálati törvény szerint ugyanis jövő év január 1-jétől az ő bérüket is a köztisztviselők illetményalapja szerint kell számolni. Így tehát, ha ez az illetményalap nem növekszik, ők is jelentős, a hatályos törvény szerint őket megillető keresetnövekedéstől esnek el.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem önhöz: a kormány valóban nem kívánja emelni 1999. január 1-jétől a köztisztviselői illetményalapot? Az ön véleménye szerint hogyan teremthető összhang ezen szándék és az Orbán-kormány programjában olvasható alábbi ígéret, kijelentés között: "A kormány minden tőle telhetőt megtesz a köz igényeit kiszolgáló közigazgatás megbecsülésének növeléséért."
Várom válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť