NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben, ha gázszolgáltatásról, gázközművagyonról hallottunk, akkor az érdekeltek többnyire az Alkotmánybíróság ismert döntése következtében kialakuló helyzetet ismertették, elemezték. Az önkormányzati szereplők elégedetten nyugtázták, hogy az egykor jelentős mértékben lakossági és más helyi forrásból épített gázhálózatok után járó tulajdonrészt hiánytalanul megkapják. Én most nem e települések ügyében kívánok szót emelni, hanem azon városok és falvak nevében, amelyek az 1995. évi LXX. törvény hatálybalépését követően építették ki gázhálózatukat, vagy ezt követően kívánják.
Mert változott-e a helyzet azóta? A beruházásban résztvevők köre ugyanaz, mint a privatizáció előtt. A lakosság befizeti a hálózatfejlesztési hozzájárulást, az önkormányzatok bevasalják a helyi vállalkozók, intézmények pénzeit, hozzárakják saját jelentős forrásaikat, valamint a különböző pályázatokon szerzett állami támogatást. A hiányzó összeget állja a szolgáltató cég. Azonban miután elkészül a gázvezetékrendszer, hozzájárulásának többnyire csekély mértékétől függetlenül, teljes egészében a szolgáltatók tulajdonába kerül. Most már nem azon kell felháborodnunk, hogy államosítják befizetéseinket, most már a lakossági-önkormányzati-vállalkozói-állami pénzeszközökből felépült hálózatok a többnyire külföldi többségi tulajdonnal bíró magáncéget gazdagítják, természetesen önként.
Kérdezem a miniszter urat, milyen eszközökkel kívánják meggátolni a monopolhelyzetből diktált gyakorlat folytatását. Miként tartja orvosolhatónak azt a helyzetet, hogy ugyanolyan konstrukcióban megépített gázhálózat után az egyik önkormányzat jelentős vagyonhoz jut, az egy évvel később beruházó szomszéd település pedig egy fillért sem kap?
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
