BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Ezzel a megjegyzésemmel Hegyi Gyula képviselő úrnak egy korábbi megjegyzésére térek vissza, amelyet a bizottsági vélemény ismertetése elején tett a tévéközvetítés elmaradására. Azért nincs tévéközvetítés, mert csütörtökön nem szokott tévéközvetítés lenni, amióta Magyarországon parlament van. Annak, amit a tegnapelőtt döntést hozó kormánypárti oldal kitalált ezzel a háromhetenkénti országgyűléssel, az egyik funkciója az volt, hogy az országgyűlési munkának csak egy az eddiginél sokkal kisebb részét közvetítse a televízió. Ezt is akarták, ezt is csinálták, ezért beszélek megcsonkított Országgyűlésről.
Ami pedig a mai tárgyat illeti, azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy ennek a törvényjavaslatnak helyes a címe. Tudniillik ennek a törvényjavaslatnak nem az a címe, amit néhány perccel ezelőtt Gémesi György képviselő és polgármester úr mondott, hogy dohányzásellenes törvény, hanem ennek a törvényjavaslatnak helyesen az a címe, hogy a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Igaz, hozzá van az is téve, hogy a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól, az előző változatban ez úgy hangzott, hogy a dohányzással kapcsolatos egészségkárosodás megelőzéséről. De nem véletlen, hogy ez a törvény úgy van fogalmazva, hogy a nemdohányzók védelméről. Szerintem ez egy helyes dolog.
A törvény két dologgal foglalkozik, egyrészt a dohányzási tevékenységgel, tehát a dohánytermékek fogyasztásának szabályozásával és ez a szabályozás arra irányul, hogy azok, akik ennek a szenvedélybetegségnek a rabjai, azok ennek a szenvedélyüknek úgy éljenek, hogy ezzel mást ne károsítsanak, és szerintem ez helyes. Tehát a törvény nem egy a dohányzást visszaszorító törvény - mert a dohányzást vissza kell szorítani, de nem tilalmakkal -, hanem a törvény egy együttélési törvény, a dohányzók és nemdohányzók együttélését szabályozó törvény. A törvénynek, legalábbis a törvényben szereplő rendelkezések nagy részének az a filozófiája - egy kisebb részének nem, és erre majd visszatérek -, hogy minden polgár, a társadalom minden tagja, ha neki ez jól esik, élhet káros szenvedélyének és dohányozhat, a maga szervezetének mindenki maga az ura. Ha valaki tönkre akarja tenni a saját szervezetét, ám tegye, ezért ő felelős, ő viseli a következményeit, de mást ne károsítson vele! Tehát ez az alapfilozófia, és ezzel az alapfilozófiával a szabaddemokraták egyetértenek.
Azt gondolom tehát, hogy ebben a körben - amikor tehát arról van szó, hogy ne füstöljünk ott, ahol ezt a füstöt másnak kell beszívnia - a tilalom jogos, mert hiszen mást nem szabad károsítani. Ezzel egyetértünk, ezt helyeseljük, helyeseltük tavaly is, amikor az előző kormány nyújtotta be a törvényt, és ennek a helyeslésünknek hangot adtunk. Helyeseljük most is, ezért úgy van, ahogy azt Béki Gabriella mondta, eltökélt szándékunk, hogy - hacsak ezt valamilyen módon meg nem akadályozzák, mármint azzal, hogy nekünk nagyon nem tetsző dolgok is benne lesznek a törvényben - természetesen meg is fogjuk szavazni, és örömmel fogjuk megszavazni.
Van azonban egy másik kérdés is - és tulajdonképpen a mai vitában, az eddigi fölszólalásokban, ha összeszámolnánk az időt, mintha ez állt volna előtérben -, nevezetesen az, hogy hogyan lehet általában a dohányzást visszaszorítani, hogyan lehet azokat a nagyon súlyos károkat, egészségügyi és gazdasági károkat, amelyeket a dohányzás okoz, csökkenteni. Mi azzal is egyetértünk, és én személyesen azzal is egyetértek, hogy a társadalomnak és az államnak minél többet kell azért tenni, hogy a jövőre nézve a dohányzást mérsékeljük, visszaszorítsuk, a társadalom tagjait a dohányzásról lebeszéljük, magyarázzuk, szoktassuk arra, hogy ne dohányozzanak, és különösen, hogy a fiatalok ne dohányozzanak, és különösen, hogy a fiatalok előtt ne álljanak olyan példák, ne álljanak olyan minták sem a reklámban, sem a felnőtt társadalomban, amelyekből az következik, hogy a szép ember, az okos ember, a sikeres ember dohányzik. Ezzel egyetértünk. Egyetlenegy dologgal nem értek a magam részéről egyet, hogy a dolognak ezt a másik részét is tilalmakkal próbáljuk elérni. Ismétlem, azt gondolom, hogy ki-ki maga felelős a saját testéért és a saját egészségéért. A barátai? Az iskola? A szülők? A társak? Természetesen rábeszélhetik a nemdohányzásra, lebeszélhetik - és beszéljék is le! - a dohányzásról, de azt gondolom, hogy az államnak nem feladata a tiltás.
Azt gondolom, hogy ennek a kormánynak az az egyik fő baja, hogy nem tud különbséget tenni a nem helyes és a nem szabad, a helyes és a szabad, a káros és a tilos között. Azt gondolom, hogy az államnak, a mindenkori államnak ezt a különbséget mindig meg kell tudnia tenni. Tehát egyetértek azzal, hogy káros, sőt nagyon káros, egyetértek azzal, hogy arra kell ösztönözni, hogy ezt ne tegyék, de nem értek egyet azzal, hogy tiltsák. Igaz persze, hogy ez a törvényjavaslat ezt a tiltást csak két körben alkalmazza. Egyrészt ott, ahol másnak árt - és ott a tiltással egyetértek - és a fiatalok vonatkozásában is. Eddig a mai vitában ezt mindenki helyeselte.
Akkor én vagyok az első, aki ezt nem helyesli. Nem azért, tisztelt Országgyűlés, mert helyeslem, ha a gyerekek tizenéves korukban elkezdenek dohányozni, nem helyeslem, károsnak tartom. Azt gondolom, hogy a szülőknek és az iskolának minden elképzelhetőt meg kell tenni azért, hogy ez ne következzék be, mert azzal is egyetértek, hogy a dohányzást, hogy úgy mondjam, csírájában kell elfojtani, csírájában kell megfogni, tehát arra kell törekednünk, hogy a gyerekek ne kezdjenek el cigarettázni. Egyetértek. Csak azzal nem értek egyet, hogy ezt állami tilalommal, állami, hatósági módon szankcionált tilalommal próbáljuk meg érvényesíteni. Szerintem ez nem az állam feladata, hanem az iskola és a szülők feladata. A 12 éves személy, a 12 éves polgár és a 16 éves polgár is polgár, neki is joga van a saját testének megkárosításához. Ettől visszatarthatja őt az iskola, és helyes is, ha visszatartja; visszatarthatja őt a család, és helyes is, ha visszatartja - de ez nem az állam feladata és nem hatóság feladata.
Éppen ezért én lebeszélném a kormányt meg az Országgyűlést arról, hogy törvénybe iktassa a 18 éven aluliak külön dohányzási tilalmait. A 18 éven alulinak nem szabad ott dohányozni, ahol másnak sem szabad, és a 18 éven aluli is maga dönti el, hogy dohányzik vagy nem dohányzik ott, ahol ezt más maga dönti el. Én egy ilyen filozófiát javaslok valamennyiünknek. Különösen nem tartom jónak azt, amivel, hogy úgy mondjam, gazdagodott ez a szöveg az előző kormány szövegéhez képest, hogy a rendőri intézkedést vessük be a dohányzás ellen. A rendőrségnek nagyon sok feladata van ma Magyarországon, nem hiszem, hogy a dohányzók ellen rendőrséghez kellene fordulni annak, aki meg akarja őket akadályozni a törvényellenes dohányzásban. Azt sem tartom jó dolognak, ha az, aki észleli a 14 éven felüli vagy aluli dohányzását, átszól az iskolának, hogy az iskola vonja fegyelmi felelősségre az illetőt. Nem, tisztelt Országgyűlés, ezek nem jó módszerek, ezek méltatlan eszközök, ezeknek a bevetését mi a magunk részéről nem javasoljuk. Maradjunk ott, ami ennek a törvényjavaslatnak a helyes célja, dohányosok és nemdohányosok együttélésének olyan szabályozása, hogy a dohányosok ne ártsanak a nemdohányosoknak.
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy itt a fő terület, ami szabályozást igényel, az a munkahely. Ezzel egyetértek, hiszen a lakásán ki-ki szabadon dohányozhat, ebbe nincs beleszólása az államnak, a munkahelyi dohányzás az, amit szabályozni kell.
(12.20)
Itt azonban föl szeretném hívni valamennyiünk figyelmét arra, hogy ez benne van a törvényjavaslatban, mint ahogy benne volt az egy évvel ezelőtti törvényjavaslatban is, csak el van dugva. Mert a főszöveg 2. § (1) bekezdése azt mondja, hogy a munkahelyi szabályozást külön törvény szabályozza, majd a zárórendelkezések között találjuk meg, szó szerint átvéve egyébként az előző, a Kökény miniszter úr által benyújtott változatból, ezt a munkavédelmi törvénybe sorolja.
Én azt gondolom, hogy ez egy félrevezető megoldás, és nem is helyes, hiszen ez nem egy munkavédelmi szabály, hanem egy társadalmi együttélési szabály, nem a munkafolyamatból fakadó károkat igyekszünk korlátozni azzal, ha a munkahelyen korlátozzuk a dohányzást, hanem a munkahelyen együtt élő emberek együttélését szabályozzuk akkor, amikor a munkahelyen is betiltjuk a dohányzást. Tehát én egyszerűen azt javaslom, és ilyen módosító javaslatot készítettem, hogy ez kerüljön át a zárórendelkezésekből a 2. §-ba, a munkahelyi dohányzásnak a megtiltása, mármint olyan helyiségekben, ahol többen együtt dolgoznak folyamatosan, ott a munkahelyen sem lehet dohányozni. Mondom, ez benne van a szövegben, mint ahogy az elődjében is benne volt, tegyük ezt a megfelelő helyre, hogy a törvényjavaslat majdani forgatói és alkalmazói is észrevegyék, mert hiszen előfordulhatna másképp, hogy a zárórendelkezésekben ezt nem veszik észre. Ezt tekintem egyébként az egész törvény fő kérdésének, hogy mit kezdünk a munkahelyi dohányzással, hiszen a legtöbb ártalom a munkahelyeken ér bennünket, ott tartózkodunk a legtöbbet.
Végül egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni. Ebben a törvényjavaslatban az szerepel, hogy így, ahogy van, ez a törvényjavaslat a kihirdetését, ha jól emlékszem, hét hónappal lépjen hatályba. Miközben messzemenően támogatom a törvényjavaslat lényegét és fő intencióit, én azt gondolom, hogy egy új dohányzási kultúrának, dohányosok és nemdohányosok új együttélési kultúrájának a kialakítása elsősorban nem tilalmak kérdése lehet, hanem egy új kultúra elterjedésének a kérdése. Mindenki tudja, sokan találkoztunk már vele, hogy amikor az ember, különösen Amerikában, de Nyugat-Európában is, bemegy valahova, akkor a vendéglátója is megkérdezi tőle, hogy rágyújthat-e az ő társaságában, annak ellenére, hogy ő van otthon.
Nálunk ez nem így van, nálunk még a vendég se szokta megkérdezni azt, hogy rágyújthat-e a társaságunkban. Ezen hosszú évek alatt lehet változtatni. Hosszú évek alatt lehet elérni azt, hogy az a rendelkezés, azok a rendelkezések, amelyek a nemdohányzók védelmében a dohányzás korlátozását szolgálják mindazokon a helyeken, az étteremben, az iskolában, a munkahelyen és minden nyilvános helyen, hogy ezek a korlátozások társadalmilag elfogadottakká váljanak, hogy ne olyan tilalmakká váljanak, amit mindenki szívesen áthág, ehhez egy hosszú-hosszú, éveken át tartó rábeszélésre van szükség, kampányra van szükség.
Ezért is szorgalmaztuk mi azt, amikor egy évvel ezelőtt az Országgyűlésben tárgyaltuk ezt a törvényjavaslatot, hogy legalább kezdje el az Országgyűlés a tárgyalást, és azt mondtuk, aztán esetleg tartson néhány hónap szünetet, és utána fejezze be, ezt szerettük volna, ebből csak az első fele valósult meg, hogy szünetet tartottunk, és sajnos, nem fejeztük be az előző Országgyűlésben, és ez az Országgyűlés folytatja újra a tárgyalást, ami nem is lenne olyan nagy baj, hogyha az eltelt egy-másfél év alatt erről folyamatosan beszéltünk volna a nyilvánosság előtt, ha beszéltek volna az egymást váltó kormányok. Sajnos, nem ez történt.
Most is jobbnak tartottam volna személy szerint is, hogyha a tárgyalás megkezdése és az általános vita lezárása nem egy ülésnap alatt történik. Itt egy nagyon hosszú kampányra van szükség. Mi ezért azt javasoljuk, hogy a hatálybalépést tegyük egy későbbi időpontra. Szülessen meg a törvény, váljon ismertté a törvény, de a hatálybalépést tegyük egy későbbi időpontra, mi 2001. január 1-jét javasoljuk, és ezalatt az idő alatt egy nagyon intenzív, és sok milliárdba, valószínűleg sok tízmilliárdba kerülő átfogó kampány tegye ismertté és elfogadottá azokat a rendelkezéseket, azokat a tilalmakat, amelyeket a törvény tartalmaz, és akkor van esély rá, hogy ezeket a szabályokat be fogják tartatni és be is fogják tartani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
