DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E mostani törvényjavaslat olvasásakor rögtön szembeötlik annak rendkívül hosszú és bonyolult címe, a nehézkesség azonban látszólagos, inkább egyfajta olyan pontosságot hordoz, amely sajátossága a jognak, különösen pedig az eljárásjognak. A javaslat célja a legáltalánosabb megfogalmazásban: olyan speciális eljárási szabályok megteremtése, amelyek egyértelműsítik, hogy az alkotmányban biztosított jogok védelme teljes és hiánytalan. A védelem eljárásjogi eszközei egyúttal törvényben is részletesen rögzítve vannak, ezért a jogalkalmazó szerveknek és az állampolgároknak nem maguknak kell a védelem útját kitaposniuk. A bizonytalanság és a késedelem kizárt, hiszen a törvényi út adott, így az ügymenetében felbukkanó eljárásjogi akadály nem gátolhatja az alkotmányosság érvényesülését. Most lássuk tehát pontosan, mit is szabályoz a javaslat!
Az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján az alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt, jogai védelmében bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Ezt a jogorvoslati eszközt alkotmányjogi panasznak nevezzük. Ha az alkotmányjogi panasz megalapozott, az Alkotmánybíróság megsemmisíti azt az alkotmányellenes jogszabályt, amelynek alkalmazása a panaszos sérelméhez vezetett. Ha pedig a panaszos különösen fontos érdeke indokolja, kimondja, hogy a panaszos ügyében az alkotmányellenes jogszabály nem alkalmazható, azaz az alkotmányellenes helyzetet az Alkotmánybíróság a panaszos ügyében visszamenőleges hatállyal szünteti meg. A panaszos ezzel a határozattal azonban még nem jut révbe, ügyében korábban már közigazgatási határozatokat hoztak, vagy bírói ítéletek születtek. Ezért ezeket az eljárásokat újból meg kell nyitni, legalább részben, végeredményben pedig a döntéseket kell úgy megváltoztatni, hogy az alkotmánnyal összhangba kerüljenek. A javaslat ezeket az eljárásokat teremti meg, és a korrekció kiszámítható rendjét alakítja ki.
Tisztelt Ház! A hatályos szabályok csak azt mondják ki, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elbírálja, az alkotmányellenes jogszabályt megsemmisíti, a panaszos ügyében hozott bírói határozatokról azonban már nem rendelkezhet. A javaslat ezért mintegy végigfuttatja az ügy korábbi lépcsőfokain is az Alkotmánybíróság döntésének következményeit, ez pedig úgy történik, hogy a panaszos az Alkotmánybíróság határozatával a kezében a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat, ahol kérelmére meghatározzák, hogy panasza orvoslásának mi a leggyorsabb, leghatékonyabb módja, vagyis milyen eljárásokat kell részben vagy egészben újból lefolytatni az ügyben. A Legfelsőbb Bíróság beavatkozása azért szükséges, mert a különböző ügytípusok különféle orvoslási módot kívánnak, így a megoldást az esethez igazodva, egyedileg célszerű megadni. Mivel a Legfelsőbb Bíróság mozgásterét a törvény pontosan körülírja, nem diszkrecionális jogköre, csupán egyfajta útbaigazító szerepe van, ha pedig a panaszos ügyében a bíróság korábban nem járt el, a megfelelő közigazgatási szervnek kell intézkednie.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjenek meg egy olyan fontos kitérőt, ami a javaslat mögött meghúzódó szándékot is világosabbá teheti, s amelyből kitűnik az is, valójában mi a jogalkotó szerepe a hatalommegosztás rendszerében.
A javaslat kidolgozására az Alkotmánybíróságnak egy 1998 júniusi határozata hívta fel az Országgyűlést, e határozat szintén alkotmányjogi panasz alapján született. Az ügy hátterében egy másik alkotmánybírósági határozat húzódott meg, ebben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, hogy a büntetőeljárásban alaptalannak bizonyult elítélésért járó állami kártalanítás és visszatérítés tárgyában akár büntető-, akár polgári eljárásban dönthetett a bíróság, de különböző eljárások szerint. Ez azzal járt, hogy az azonos igényt illetően a két esetben nem volt azonos a félnek nyitva álló jogorvoslatok száma, ez pedig megengedhetetlen különbségtétel. Az alkotmányellenességet tehát a jogorvoslati lehetőség hiánya idézte elő, ezért az Alkotmánybíróság a panaszos számára az adott ügyben biztosítani kívánta a hiányzó jogorvoslatot, mégpedig az úgynevezett felülvizsgálatot. A panaszos ezt kezdeményezte is, a Legfelsőbb Bíróság mégis érdemi vizsgálat nélkül elutasította kérelmét, eljárási szabályra hivatkozással.
E döntés ellen a panaszos ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, az őt a polgári bírósághoz utasította, amely azonban ismét elutasította a kérelmét azzal az érveléssel, hogy az irányadó eljárásjogi szabályok ilyen esetben felülvizsgálatot nem tesznek lehetővé. Összefoglalva tehát: a rendes bíróság két ízben utasította el a panaszost, aki így nem tudott érvényt szerezni az Alkotmánybíróság határozatának.
Az elutasítást a Legfelsőbb Bíróság arra alapozta, hogy önmagában az a szabály, amely szerint az Alkotmánybíróság döntése mindenkire kötelező, még nem elegendő ahhoz, hogy a konkrét ügyben a panaszos alkotmányos védelemben legyen részesíthető, ha ez ellentétben áll a hatályos eljárásjogi szabályokkal, azaz e szabályok felett nem lehet átlépni pusztán az Alkotmánybíróság határozata alapján. A Legfelsőbb Bíróságnak ebben az ügyben két norma érvényesítése között kellett döntenie: vagy az eljárásjogi kódexek tárgyiasult rendjét követi, vagy megfelel annak a szabálynak, miszerint az Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. A bíróság jogalkalmazói ügymenetéhez ragaszkodva határozott úgy, hogy inkább az eljárási szabályok keretei között marad, mintsem hogy az Alkotmánybíróság egyedi döntését hajtsa végre. Egyfajta bírói típusú reagálásról beszélhetünk, mivel ezt a gondolkodásmódot áthatja a követelmény, mely szerint úgy kell eljárni, hogy a fél a bírói elfogulatlanságot és pártatlanságot soha, semmilyen körülmények között ne kérdőjelezhesse meg, ennek pedig fontos eszköze az, hogy a bíróságok a törvényben előre lefektetett szigorú eljárási rendet kövessék.
(9.10)
Ugyanis ha már az eljárási lépések során is szabadon mérlegelne a bíró, az a vesztes félben az elfogultság gyanúját ébresztheti. Ezért kívánatos, hogy az eljárásjog precíz, pontos és részletező legyen, és ezért ragaszkodik a bíróság szívesebben a részletes normához, mint az egyedi döntéshez. Esetünkben minden bizonnyal ez idézte elő, hogy a Legfelsőbb Bíróság a tételes, a saját eljárását közvetlenül meghatározó jogszabályok érvényesítése mellett határozott a közvetlen alkotmányosság rovására. A bíróság tehát úgy döntött, ahogy az a hatalommegosztás rendszerében tőle elvárható.
A törvényalkotónak azonban - jelesül a tisztelt Országgyűlésnek - nem választania kell, hanem fel kell oldania az ellentmondást. A jogbiztonság érdekében az eljárásjoghoz kötöttséget és a közvetlen alkotmányossági követelményt egyaránt szolgálnia kell. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben természetesen önkorlátozó módon járt el, s tartózkodott az adott ügyben hozott bírói határozatok konkrét felülbírálásától, mivel számára a törvény erre nem is ad felhatalmazást. Eljárása felfüggesztésével azonban a törvényalkotót egyúttal felhívta a helyzet megoldására, s ezzel nem hozott olyan döntést, amely valamely alkotmányos elv végleges sérelmét eredményezte volna.
A törvényalkotó egyébként az ellentmondás feloldása során - a javaslatban megfogalmazottakkal ellentétben - akár úgy is dönthetne, hogy kifejezetten feljogosítja az Alkotmánybíróságot a bírói határozatokkal való rendelkezésre. Közjogi hagyományainkat követve mégis úgy döntöttünk, hogy a kérdés megoldására olyan javaslatot teszünk, amely a jogállami jogbiztonságra törekvés követelményét jobban szolgálja.
Ezért nem az Alkotmányíróságot kívánjuk feljogosítani az eljárásjogi következmények egyedi meghatározására, hanem - a lehetőségekhez képest - a rendes fórumok előtti egyértelmű kimenetelű eljárási rendet teremtünk. Ez a szándékunk az alkotmányos jogaik védelmében fellépők számára nagyobb kiszámíthatóságot teremt.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.)
