DR. BÁNK ATTILA

Full text search

DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt frakciója nevében az új ülésszak első napján először is tisztelettel köszöntöm a Ház valamennyi tagját, a kormányt, valamint az ülésszak munkáját figyelmükkel kitüntető választópolgárokat.
A talán kissé viharosra sikeredett első ülésszak után a Független Kisgazdapárt frakciója úgy gondolta, hogy a kialakult helyzetben - különös tekintettel az ország előtt álló NATO-csatlakozásra - a kialakult feszültségeket némiképp oldani szükséges, ezért hatpárti tárgyalást kezdeményezett. Mint ismert, kezdeményezésünk sikeres volt: éppen néhány órával e beszéd elhangzása után fogja a hat frakcióvezető és -helyettes aláírni azt a megállapodást, amelyben közös gondolkodásra hívtuk valamennyi parlamenti frakciót a választójogi törvénnyel kapcsolatosan.
Úgy véltük és magam is úgy véltem, hogy az ellenzék ezt követően visszatér a parlamenti ülésszak kezdetén ígért konstruktív, felelősnek mondott magatartásához. Hölgyeim és uraim, belátom, tévedtem, nem így történt! Az új ülésszak alaphangját tudniillik - a hétvégi újságcikkekből megállapíthatóan - Kovács László, Bauer Tamás és Thürmer Gyula adta, adja meg. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) E különösnek mondott trió, talán nem véletlenül, hasonló dolgokat állított az elmúlt időszak alatt. Ha a szegény Ellenzéki Kerekasztalra gondolok és arra, hogy Bauer Tamás Thürmer Gyulával egyszer egy platformra kerül, hát ezzel biztosan csodákat keltek! (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.)
Mire gondolok, hölgyeim és uraim? Kezdjük talán Bauer képviselő úrral! (Zaj.) Bauer képviselő úr az SZDSZ kulcsembere, aki a Magyar Hírlap szombati számában elmondott a kormányról mindent, természetesen csupán rosszat. Emlékezzünk: a parlamenti ülésszak kezdetén a képviselő úr országot-világot azzal riogatott, hogy ez a kormány le fogja rombolni az előző kormány gazdasági eredményeit, és az országot gyakorlatilag gazdasági káoszba fogja sodorni. Sőt, az új kormány természetesen pontosan ennek ellenkezőjét tette - Bauer képviselő úrnak természetesen ez sem volt jó!
Sőt, Bauer képviselő úr továbbment ebben az ominózus és most általam említett cikkben, és kifejtette - elnézést kérek, pontosan idéznék -, hogy "Szinte bizonyos, hogy Magyarország a fejlett liberális demokráciák köréből visszacsúszik" - visszacsúszik! - "a tekintélyelvű, látszatdemokráciák közé." Majd folytatja a képviselő úr: "A liberális és szocialista ellenzéknek az a feladata, hogy e veszedelmes irányzattal szembeszegüljön." Csak a rend kedvéért, Bauer képviselő úr: miért tetszett kihagyni a demokrácia védelmezői közül Thürmer Gyulát? (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Hiszen éppen a Munkáspárt elnöke ugyanezen a hétvégi tanácskozáson hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Az ön nagyívű dolgozatával egyidejűleg, talán nem véletlenül, Thürmer Gyula úr - vagy elvtárs, nem tudom, egymás közt hogyan nevezik - (Derültség és taps a Független Kisgazdapárt padsoraiból.) hangosan csatlakozott az ön által kijelentettekhez, sőt a tőle megszokott politikai tapintattal egyébként, sztrájkok szervezésében ajánlotta fel a segítségét. (Derültség a Független Kisgazdapárt padsoraiból.) Mit mondjak, egyes sztrájkok kapcsán lelki szemeim előtt látom, amikor a Munkáspárt vörös zászlaja fölött a szabad madarak repkednek... (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Szép lesz!
Nyugodjon meg, kedves Bauer Tamás, a kormány és a mögötte álló pártok, köztük a Független Kisgazdapárt is, ha kell, még az ön támogatóival szemben is megvédi a parlamenti demokráciát! És legyen biztos benne, Bauer képviselő úr, hogy ön ott és akkor szidhatja a kormányt, ahol és amikor csak akarja!
Persze van egy másik javaslatom: vegyen példát Kovács László elnök úrról, aki egyébként ugyanazt mondta a hétvégén, mint ön, csak sokkal árnyaltabban, diplomataként ügyesebben vezényelte a kórust. Emlékeznek: új frakcióvezető-helyettese, Horn Gyula úr megpróbált éket verni a koalícióban, bizonyos kisgazda-szocialista közeledésről beszélve; a másik oldalról az önnel és egyébként Thürmer Gyulával tökéletesen megegyező véleményt pedig az ifjúszocialisták dolgozatában fejtették ki.
(14.10)
Nos, ez utóbbinál azért árnyaltabb volt a kép, hiszen az elemi erejű társadalmi felháborodásra tekintettel a szocialista párti politikusok ettől részben elhatárolódtak.
Tisztelt Ház! A három prominens ellenzéki személyiség által elmondottakkal ellentétben a magyar parlamenti demokrácia, a napokon belül bekövetkező NATO-csatlakozás, az emelkedő életszínvonal a kormány célja és nagyobbrészt érdeme, amelyet nem fenyeget semmilyen veszély. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Persze, lehet sztrájkokat szervezni, lehet tüntetésekre bujtogatni (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), de ne tessenek elfelejteni, a Zsil völgye nem Magyarországon van!
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť