KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A miniszterelnök úr kezdő mondataival feltétlenül egyetértek, az ország valóban kivételesen jó helyzetben lehet, bizakodva tekinthet jövőjébe; mind a külpolitikai környezet, mind a gazdaság általános állapota ezt a bizakodást valóban megalapozhatja.
Ha azonban ennek a bizakodásnak vagy ezen körülményeknek az okairól beszélünk, akkor semmiképpen nem tehetünk úgy, tisztelt képviselőtársaim, mintha mindez 1998 júliusában kezdődött volna. Ha például kiemeljük a NATO-csatlakozást, akkor azért szót kellene arról ejteni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez egyrészt áttételesen 1956-nak köszönhető, köszönhető a rendszerváltásnak, köszönhető az 1990 után - szinte lehet mondani - konszenzussal kialakított külpolitikának, és köszönhető az 1994 és '98 közötti időszak politikájának, többek között gazdaságpolitikájának, stabilizációs politikájának is. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Legjobban talán úgy tudom ezt alátámasztani, ha hivatkozom arra, hogy 1997-ben volt a kérdésben népszavazás, majd ezután született a döntés Magyarország csatlakozásáról, az utána következő időben sorra ratifikálták a NATO-államok a korábbi döntést, és ennek a következménye, hogy most ténylegesen is sor kerül a csatlakozásra. Mint ahogy 1997-ben született az a döntés is, hogy az átalakuló országok közül elsőként Magyarországgal megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat, ez a döntés is az 1994 és '98 közötti politikának, stabilizációs politikának a következménye, természetesen következménye a rendszerváltásnak, az 1990 után követett politikának, külpolitikának egyaránt.
Ezekre hivatkoznom pedig azért kell, tisztelt képviselőtársaim, mert amikor a miniszterelnök úr és a Fidesz szónoka is hivatkozik a gazdaság teljesítményére, a gazdasági növekedésre, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen nem szabad tagadni az elkerülhetetlenségét és a szükségességét a '95-ben kezdett stabilizációs politikának és intézkedéscsomagnak. Azért nem, tisztelt képviselőtársaim, mert valójában az tette lehetővé, hogy Magyarország ténylegesen növekedési, fejlődési pályára álljon, az tette lehetővé mindnyájunk számára, hogy egy kicsit valóban jobban éljünk, hogy a lehetőségek széles skálája nyíljon meg az ország előtt, az tette lehetővé, ahogy említettem, a NATO-csatlakozást, az európai uniós tárgyalások megkezdését, és az tette lehetővé azt is, hogy a miniszterelnök úr elmondhassa, hogy '99-ben a magyar gazdasági növekedés lehet, hogy meg fogja haladni az Európai Unió átlagának a kétszeresét.
(13.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, most a gazdaság jó helyzetben van; igaz az is, hogy veszélyek is leselkednek rá, és ezek a veszélyek a világgazdaságból következnek. Van tartalék 1999-re. Azt azért ne mondjuk, tisztelt miniszterelnök úr, hogy soha ilyen nem volt még, hiszen '96 óta a költségvetés és a gazdaság tartalékai a megalapozott tervezésből fakadtak és abból, hogy rendre túlteljesítettük az előirányzatokat. Ezek teremtették meg aztán sorra-rendre azokat a többleteket, amelyek elosztásán most a kormány és a miniszterelnök úr egyaránt fáradozik.
Ami a törvényalkotási menetrendet illeti, erre majd egy későbbi felszólalásomban még ki fogok térni, itt most csak egy elemet szeretnék említeni: a miniszterelnök úr érdemi vitát kért a parlamenttől. Ebben mi partnerek vagyunk, tisztelt képviselőtársaim, különösen akkor, ha a parlament működése ezeket az érdemi vitákat valóban lehetővé teszi számunkra, és különösen akkor, ha a kormány munkájának tervszerűsége szintén alátámasztja, hogy itt, a parlamentben érdemi viták folyjanak.
Mi támogatni fogjuk a kormányt abban, hogy Magyarország külföldi megítélése tovább erősödjön, egyúttal óvni szándékozunk attól, hogy felelőtlen nyilatkozatokkal vagy felelőtlen intézkedésekkel éppen ezt a megítélést a jövőben veszélyeztesse.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť