DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelentős kérdéskörrel foglalkozik a Magyar Országgyűlés, hiszen a munka törvénykönyve a köztisztviselők, a közalkalmazottak jogállásáról, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról, az ügyészségi szolgálati viszonyról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvények szinte teljeskörűen átfogják a bérből és fizetésből élők, az alkalmazottak vagy másként tekintve a versenyszférában, illetve a közszférában dolgozók munkavégzésével és annak javadalmazásával összefüggő legalapvetőbb szabályokat, a munkahelyhez és a munkavégzéshez kötődő munkáltatói és munkavállalói felelősségi viszonyokat, azaz röviden fogalmazva: a munka világának legfontosabb szabályait. Ezért minden esetben jelentős felelősséget visel a kormány, amikor törvénymódosításokat kezdeményez ebben a körben, illetve maga az Országgyűlés, amikor dönt egyes szabályok módosításáról vagy éppen új szabályok megfogalmazásáról.
A jelenlegi módosítás közvetlen kiindulópontja - ahogy azt az államtitkár úr is elmondta, és eddig a hozzászólók is hivatkoztak rá - az Alkotmánybíróság egy határozata, amely a munkaviszony, illetve a közalkalmazotti jogviszony jogellenes, munkáltató általi megszüntetése esetén a munkavállaló eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének bírósági mérlegelésével kapcsolatos. Másfelől kétségtelen tény, a javaslatban megjelennek technikainak minősíthető, egyéb jogszabályok változásával összefüggő, illetve a munka törvénykönyvének változása miatt más jogszabályokban - például a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben - szükségessé váló módosítások.
Semmilyen módon nem illeszkedik ebbe a sorba azonban néhány nagyobb jelentőségű, illetve nagyobb terjedelmű módosításra vonatkozó javaslat, amelyek túlmutatnak a valóban szükséges változtatásokon, és minden különösebb koncepcionális végiggondolás és megokolás nélkül, ennek mellőzésével kerültek a törvényjavaslatba. Ilyennek tekinthető a 2. §, azaz a kollektív szerződés fogalomkörébe tartozó egyes kérdések üzemi megállapodásban történő szabályozásának lehetővé tétele; ilyennek tekinthető a 7. § (2) bekezdése, azaz a nyugdíjra jogosulttá váló munkavállalók hátrányos megkülönböztetése a felmondási indokok mellőzhetősége folytán, amely egyébként - csak mellesleg jegyzem meg - ellentmond a hátrányos megkülönböztetés munkatörvénykönyvi általános tilalmának. Ilyennek tekinthető a 14. §, amely akár csekély súlyú dolgozói jogsértés esetén is aránytalanul súlyos anyagi következményeket helyez kilátásba, lényegében bírságot ró ki, amely egyébként ütközik a pénzbírság kirovásának tilalmára vonatkozó szabályokkal. Ilyennek tekinthető a 18. §, amely a leltárfelelősség új szabályaival ismeretlen okból előálló hiány, azaz tényleges munkavállalói károkozás hiánya esetén is kollektív anyagi felelősséget irányoz elő; vagy a 28. § (3) bekezdése, amely az egészségügyi dolgozók esetében lehetővé teszi az ügyelettel kapcsolatos külön szabályozást, adott esetben természetesen a dolgozók hátrányára.
Félreértés ne essék, tudatában vagyunk annak, hogy a munka törvénykönyve alkalmazásának tapasztalatai számos ponton felvetik a változtatás szándékát és lehetőségét, és még csak azt sem vitatom e helyütt, hogy a felsoroltak között is van ilyen. Azt azonban a leghatározottabban állítom, hogy a fentiekben érintett, illetve a javaslat által nem érintett, de változásra váró szabályok olyan természetűek és olyan léptékűek, hogy módosításuk csak egy átfogó, koncepcionálisan is megalapozott módosítás keretében képzelhetők el. Enélkül ugyanis a tervezett változtatások iránya és tartalma abszolút esetleges, nincs rá semmi garancia, hogy beleilleszthetők egy későbbi, átfogó módosítás logikájába. Semmilyen észérv nem szól a mellett tehát, hogy az egyébként valóban szükséges módosításokon túl most, ebben a pillanatban az Országgyűlés ilyen természetű módosításokat eszközöljön a munka törvénykönyvében.
Sajátos módon ezt támasztotta alá Babák Mihály képviselő úr megszólalása is, aki elmondta, amit mi is tudunk, hogy a kormány egyébként készül a munka törvénykönyve átfogó módosítására. Akkor az a kérdés, hogy miért kell elébe menni rendszerértékű, a munka világán belül alapvető jelentőségű módosításokkal, ha úgy tetszik, egy lopakodó törvénymódosítással ennek az átfogó szabályozásnak. Persze lehet, hogy tévedek, hiszen e javaslatoknak van bizonyos kitapintható logikája, irányultsága, mert egyfelől nyilvánvalóan egyoldalúak, csak a munkavállalókat, illetve azok szervezeteit érintik, illetőleg úgy is mondhatnám, hogy munkáltatópártiak, másodszor a jelenleg érvényes szabályokhoz képest kisebb vagy nagyobb mértékben hátrányosak a munkavállalók számára.
(11.00)
Végül, de nem utolsósorban lényegüket tekintve a szakszervezetekkel szembeni szabályokat - legalábbis hátrányukra vonatkozó szabályokat - fogalmaznak meg.
Szeretném alátámasztani és megindokolni mindhárom állításomat. Ami az egyoldalúságot illeti, a korábbi módosítások során a kormány, vagy ha úgy tetszik, a kormányok, ha nem is mindig teljes sikerrel és osztatlan megelégedésre, de legalábbis törekedtek arra, hogy a munkavállalókat és a munkáltatókat érintő szabályozás, illetve ezek változása egyfajta egyensúlyban legyenek. Ebből fakadóan érdemi lehetőség kínálkozott a munkavállalók és a munkáltatók részéről az érdemi mérlegelésre. Ennek a lehetősége a mostani javaslattal összefüggésben teljes mértékben hiányzik, és ez az előterjesztés ennyiben is példa nélkül áll a munka törvénykönyve által érintett szabályozások, illetve módosítások történetében.
Másrészről az is nyilvánvaló, hogy a javasolt módosítások nemcsak egyoldalúan, de hátrányosan érintik a munkavállalókat. Általában nézve szigorodnak a szabályok, súlyosbodnak a szankciók például a leltárfelelősség újraszabályozásánál vagy a munkaviszony munkavállaló részéről történő jogellenes megszüntetése esetén. Növekszik a munkavállaló kiszolgáltatottsága például az egészségügyi dolgozók ügyeleti tevékenységével összefüggő külön szabályozás lehetővé tételével. Mindez természetesen még akkor is aggályos, ha a javasolt módosítások között lehetne olyat találni, ami megfontolás tárgyát képezhetné egy átfogó módosítás által teremtett új jogi környezetbe helyezve. Itt azonban erről szó nincs!
Végül, de nem utolsósorban az előzőekből szinte már magától értetődően következik, hogy a javaslat irányultsága egyértelműen hátrányos a szakszervezetekre, következményeiben persze természetesen a munkavállalókra nézve. Ez mindenekelőtt azzal kapcsolatos, hogy a javaslat lehetővé tenné, hogy ott, ahol nincs szakszervezet, az üzemi tanács kössön kollektív megállapodást. Ez a javaslat jogi szempontból is aggályos, hiszen egy nem jogi személyiségű, érdekvédelmi eszközökkel nem rendelkező, pénzügyileg nem önálló formációval kötne megállapodást a munkáltató. Könnyű belátni, hogy milyen pozicionális különbség van a két fél között. Azt hiszem, ehhez nem kell külön magyarázatot fűzni.
Kétségtelen tény, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim és tisztelt Sümeghy Csaba képviselő úr, van ilyen modell, létezik ilyen konstrukció Európa néhány országában, elsősorban a német nyelvterületen. Ezekben az országokban azonban van néhány döntő jelentőségű különbség a magyarországi viszonyokhoz képest. Az egyik ilyen az, hogy a szakszervezet ezekben az országokban nem a munkahelyen belül, hanem döntően munkahelyen kívül szerveződik, legalábbis döntéshozó struktúrájukat tekintve. A másik döntő különbség - ez az érdemi -, hogy ezekben az országokban hagyományosan kialakult rendszere van az erős ágazati kollektív szerződéseknek. Ez azt eredményezi, hogy az üzemi tanácsi megállapodások az ágazati kollektív szerződések keretei között lényegében attól pozitív irányban térhetnek el. Azt gondolom, hogy a továbbiakban ennek a jelentőségét nem kell hosszan ecsetelni.
Itt elérkezünk egy nagyon lényeges kérdéshez, a munkabéke megteremtésének és fenntartásának egyik legfontosabb eszközéhez, a kollektív szerződés intézményéhez. A kollektív szerződés intézményének, lehetséges tartalmának, illetve megkötése szabályainak újragondolása megítélésünk szerint is indokolt; sőt, azt merem mondani, hovatovább elkerülhetetlen. Az egyik probléma ugyanis az, hogy ellentmondás található a munka törvénykönyvében a 13. § (2) bekezdésében megfogalmazott fő szabály és egyes konkrét rendelkezések között. Ez a fő szabály ugyanis azt mondja, hogy el lehet térni a törvény harmadik részében a munkaviszonyra vonatkozó szabályok tekintetében a törvény szabályaitól. Ennek általános feltétele azonban az, hogy a kollektív megállapodás a munkavállalóra nézve kedvezőbb feltételeket állapítson meg. Ez az úgynevezett jóléti elv, amikor a magasabb szintű megállapodástól csak pozitív irányba lehet eltérni.
Ehhez képest számos konkrét rendelkezés - a mi számításaink szerint legalábbis tíznél több - megengedi, hogy a törvényi szabályozás kedvezőtlenebb feltételeket is rögzítsen a kollektív szerződésben. Ez a körülmény számos esetben lehetőséget teremt arra, hogy a bértárgyalásokkal összefüggésben a munkáltatók egyéb területeken kedvezőtlenebb feltételeket kényszerítsenek a munkavállalókra, azaz sajátos módon lerontsák a munkakörülmények változtatásával a bértárgyalásokon elért eredményeket. Ez az ellentmondás az új munka törvénykönyve születésétől kíséri a szabályozást. Ilyen körülmények között az üzemi tanácsoknak megadni a megállapodás jogát, ahol még rosszabb a pozíciója a munkáltatóval szemben az előbb mondott okok miatt, teljesen nyilvánvaló, hogy még tovább ezen az úton a munkavállalók hátrányára születő megállapodás formájában fog testet ölteni.
A másik probléma a kollektív szerződés megkötésének szabályaival kapcsolatos. Ezek a szabályok bonyolultak, körülményesek, és tulajdonképpen azzal kapcsolatosak, hogyha egy munkahelyen több reprezentatív szakszervezet működik. Ilyen esetben ugyanis nem érvényesül egy józan többségi elv, ami adott esetben szükségtelen munkahelyi konfliktusok forrásává is válhat. Mindannyian tudnánk erre példát mondani. A jelenleg érvényes szabályozás 1992-ben még indokolt lehetett, mára azonban újragondolásra szorul. Ezt támasztja alá egyébként sajátos módon a kormány javaslata, az üzemi tanácsokra nézve meghozott javaslata, hogy tudniillik köthessenek kollektív megállapodást.
További súlyos problémája a benyújtott módosításnak, hogy ha eltekintünk ezektől a feszítő tartalmi problémáktól, hogy az az érdemi érdekegyeztetés mellőzésével született. Formális egyeztetés ugyan kezdődött, de még odáig sem jutott el, hogy a munkavállalók javaslatait legalább szakértői szinten megbeszéljék. Az ÉT plenáris ülésén a munkavállalói oldal azért nem vett részt a vitában, mert ilyen előzmények után nem kívánta a nevét adni ehhez a formális egyeztetéshez és ahhoz, hogy itt, a parlamentben azt lehessen mondani, hogy az Érdekegyeztető Tanács megtárgyalta ezt a javaslatot. Az eredménytelen érdekegyeztetés után a kormány elfogadta a tervezetet, és azt további, a korábbi tervezetben nem szereplő, a munkavállalókra, illetve a szakszervezetekre hátrányos javaslattal egészítette ki.
Ilyen körülmények között, azt gondolom, joggal mondhatom a Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében, hogy ez a módosítás elfogadhatatlan. Már szinte hallom: semmilyen törvényt nem sért a kormány, amikor az érdekegyeztetés mellőzésével terjeszti be a törvénymódosítást. Erről nekem egy Deák Ferenc-anekdota jut eszembe. Deák egykor elment egy Zalai megyei kis faluba, és ott a notabilitásokkal beszélgetve egy idő után azt kérdezte, hogy szabad-e itt pipázni, mire az elöljáró azt válaszolta, hogy szabad, de tisztességes ember nem teszi. Tehát van lehetőség így beterjeszteni egy törvényt, de a munka világának alapvető szabályait ilyen módon megkerülve, az érdekegyeztetést átalakítani, azt gondoljuk, hogy nem tisztességes.
Éppen ezen az alapon arra hívom fel a kormányt, hogy az Alkotmánybíróság döntéséből származó módosítás, valamint néhány technikai módosítás kivételével a beterjesztett módosításokat vonja vissza, illetve fogadja el a szocialista képviselőcsoport erre irányuló módosító javaslatait. Ugyanakkor a kormány haladéktalanul indítsa el a munka törvénykönyve átfogó módosításának folyamatát. Ha ez nem így történik, ellenkező esetben a Szocialista Párt nyilván minden törvényes alkotmányos eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy az általunk elmondott feltételeket mellőző elfogadása a törvénymódosításnak megváltoztatásra, vagy ha úgy tetszik, megsemmisítésre kerüljön.
Azt gondolom ugyanis, tisztelt képviselőtársak, hogy nemcsak retorikában, de konkrétan tartalmában is el kell indulnunk a szociális Európába vezető úton, és ez az út nem az az út, hacsak a kormánynak nem az a szlogenje, hogy megyünk előre a felszedett úton.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
