DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Wekler Alelnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a szóban forgó törvény vitája kapcsán jogi, morális és pénzügyi-költségvetési nézőpontú megközelítést is adhat az ember; én megkísérlem mind a hármat megtenni.
Az elsőt viszonylag rövidre foghatom, azért, mert az előterjesztő Wekler úr és az államtitkár úr is, amikor a kormány nevében megszólalt és a törvény elfogadására biztatást adott, akkor mindketten visszatekintettek a múltba, és gyakorlatilag a törvény hányatott sorsát '94 óta elemezték.
Ez a parlament, tehát az új összetételű parlament körülbelül egy évvel ezelőtt vagy valamivel több mint egy évvel ezelőtt foglalkozott ezzel a kérdéssel, és akkor a parlament a törvény jogi fogyatékosságait orvosolta, hisz akkor a parlament csak arra vállalkozott, amire az Alkotmánybíróság kötelezte. Ezzel felfogásom szerint lezárult ennek a törvénynek az a szakasza, ami még jogi fogyatékosságokat is hordozott, mert az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően korrigáltuk a törvényt.
Sokan gondoltuk egyébként azt - ezek közül jó néhány képviselő most itt is van a parlamentben -, hogy itt nem állhat meg az Országgyűlés, mert jogilag egy dolog orvosolni egy törvényt, de ha morálisan ez a törvény, ez a jogszabály száz oknál fogva kifogásolható, messze nem éri el azt a hatását a társadalomban, amit az Országgyűlés ezzel akart. Hisz valami kárpótlást akart azoknak a szerencsétlen sorsú embereknek juttatni, akik a háborúban szüleiket vagy valakit elveszítettek; nem kell érdemben boncolgatnom ezt a kérdést.
Ugyanakkor nem megbékélést hozott ez a jogszabály, hanem még inkább felszította a kedélyeket, az indulatokat, és érthetetlenséget váltott ki ez a törvény - erre is utalt Wekler alelnök úr -, és ezért érzi azt a jogalkotó és bármelyik képviselő, aki fontosnak véli ezt a dolgot, hogy továbbmenjünk egy lépéssel, és nézzük meg ennek a törvénynek a morális fogyatékosságait.
Ha a törvény 10. §-ának (1) bekezdését idézem fel, akkor azt mondom, hogy ez a szakasz az, amely felsorolja azoknak a körét, akik jogosultak erre a nem túl nagy ellátásra, amit a törvény megfogalmaz, és öt ilyen kategóriát fogalmaz meg: a hadirokkantakat, a hadiözvegyeket, a volt hadiárvákat, a volt hadigyámoltakat és a volt hadigondozottak családtagjait. A 10. § (1) bekezdése az ellátást máshoz is köti, egy eljárási cselekményhez köti, és ugyanakkor ez a 10. § (1) bekezdés azt is rögzíti, hogy ezek az eljárási cselekmények, az akkor történt eljárási cselekmények politikailag motiváltak lehettek. És azt mondja, hogy történhetett ilyen, hogy valakinek az ellátását politikai okból megszüntették, politikai okból szüneteltették vagy politikai okból elutasították. Tehát maga a törvényalkotó ismeri el a politikai motiváltságát az egész eljárásnak.
Egy esetkörről azonban nem szól a 10. § (1) bekezdése: a legmostohább sorsúak kérdése egyik kategóriába se fér be, mert a legmostohább sorsúak meg sem kapták a lehetőséget, illetve úgy vélték, hogy nincs lehetőségük elmenni a hatóság elé. Itt szokás német származásúakra hivatkozni, akiknek meg sem volt a lehetőségük, hogy elmenjenek a hatóság elé, mert nyilvánvalóan politikai retorziótól féltek, és ezért elő sem terjesztették az ilyen fokú igényüket. Akkor tennénk igazán széppé és tökéletessé ezt a jogszabályt, ha a 10. § (1) bekezdésében ezt a politikai hibát - ha úgy tetszik - is megemlítenénk. Erre azonban most itt nincs lehetőség, mert nincs megnyitva ez a törvényi szakasz, de felfogásom szerint ez a kritérium a 10. § (1) bekezdéséhez kívánkozna; tehát azoknak a köre, akik politikai retorziótól tartva, bár erre igényjogosultak lehettek volna, elő sem terjesztették az igényüket.
A 10. § (4) bekezdése, amihez most hozzányúl az Országgyűlés, csak egy magyarázó szakasz; a 10. § (4) bekezdése magyarázza meg a jogkövetők számára azt, hogy ki a volt hadiárva, ki a volt hadigyámolt és ki a volt hadigondozott családtag. Eddig nyilvánvalóan - és itt utalok egy pillanat erejéig az ombudsman által tett megállapításokra, tegnap épp a kisebbségi biztos anyagát is tárgyaltunk, idő hiányában nem fogom tudni felolvasni azt, hogy mit mondott erről a problémakörről, de a dolog lényege az, hogy ő hibásnak tartja azt, hogy a jogosultság alapjaként egy eljárási cselekményt tekintünk, jogilag ez persze így tökéletes, és elismerjük, hogy ez az eljárási cselekmény politikailag motivált volt, és mégis ez a jogosultság alapja. Ő ezt kifogásolja, és azt mondja, hogy ki kellene mozdulni ebből a körből, ha morálisan nézzük ezt a kérdést, és az ellátás alapjául azt a ténybeliséget kellene figyelembe vennünk, hogy akkor megfelelt-e ezeknek az elméleti lehetőségeknek, hogy hozzájusson ehhez az ellátáshoz.
Nyilvánvalóan a Wekler képviselő úr által előterjesztett módosító indítvány a probléma nagyon nagy részét ilyen szempontból megoldja, amikor hozzáteszi a 10. § (4) bekezdéséhez azt a fordulatot, ami után az idő múlására is tekintettel most az érintetteknek egy viszonylag könnyű bizonyítási lehetőségük lesz. Jogászként azt mondom, akkor lenne szép, ha a 10. § (1) bekezdésében is megfogalmaznánk azt az esetkört, amire így nincsen lehetőségünk.
A másik dolog: ha már morális szempontokból mérjük a törvényt és akarjuk kiegészíteni - és most már túlléptünk a jog szűken vett világán -, akkor nem követhetünk el újra egy hibát. Ha megállunk ott, ahol Wekler képviselő úr megállt, akkor újra hibázni fogunk. Gyimesi képviselő úr felhozott egy példát, én is ezt ismétlem meg, ez a legkönnyebben áttekinthető: ez a hadigyámoltak esete, mert az 1933. évi VII. törvény itt nagyon szigorú szabályokat állapít meg. Elképzelhetetlen és irreális egy olyan gondolkodás, hogy valaki - egy édesapa - hadirokkanttá válik a háborúban, és ha két éven belül születik egy gyermeke, akkor azt most kárpótoljuk, idézőjelbe mondva, de ha három év múlva született az a gyerek, vagy ne adj' isten született egy évvel később is egy gyerek, ő már nem minősül hadigyámoltnak, tehát nem kap ellátást, holott nyilvánvalóan ugyanúgy kellene adnunk neki legalább egy gesztust, mert ő is egy rokkant apával nőtt fel egy családban, és ennek minden hátrányát elviselte. Ezért morális szempontokat mérlegelve nem szabad újra hibát elkövetnünk, és ezért tovább kell mennünk azon az úton, amit Wekler képviselő úr megnyitott, és gyakorlatilag a kormánypárti képviselők módosító indítványa ezt a lehetőséget villantja fel.
Persze azt is tökéletesen tudjuk, hogy így a törvény által érintett alanyi kör kiszélesedik, nem is kis mértékben fog kiszélesedni. Most azt gondolom, nem kell vitázni azon, hogy kinek a felmérése pontos, hogy 850 millió forintba kerül-e ez a plusz kárpótlási igény vagy valamivel többe. Én biztosnak gondolom, hogy a kormány 7 milliárdos várakozása, ami még egy évvel ezelőtt megfogalmazódott, az nyilvánvalóan túlzás, de nagy valószínűséggel azért jóval többe fog kerülni, mint 850 millió forint. Azt tudva, hogy mi szélesítjük ezt az alanyi kört, azért ennél az összegnél nagyságrendekkel nagyobb lesz, de akkor is végig kell mennünk ezen az úton.
És akkor az időm vége felé járva egy költségvetési megközelítés. Nyilvánvaló számomra az is - itt is ezt ki kell mondani -, hogy ez egy olyan költséghely a költségvetésben, ami úgy is túlteljesíthető, hogy nem módosítjuk ezt a költségvetési tételt. A költségvetésben 4,2 milliárd van ezen a költséghelyen, ami a hadigondozottak közalapítványának járna.
(16.50)
Ezt a kormány az árvízproblémák miatt 2,1 százalékkal, 88 millióval megkurtította. Ma már tudják a kormányzat pénzügyi emberei, hogy ez a költséghely 500 millió-1 milliárd forinttal túl fog teljesülni, tehát ennyivel túl fogjuk lépni azt a 4,2 milliárdos költséghelyet. Ugyanakkor a mi módosító indítványunk hatásaként, mivel szélesedik az alanyi kör, azzal kalkulálunk, hogy minimális számításokkal is ez további 1,3 milliárd forrást igényel. Ezért mondjuk azt, hogy ezeket a viszonylag nagyobb költségeket látva talán respektálható az a javaslatunk is, hogy csak a következő év január 1-jén léptetnénk hatályba ezt a törvényt.
Hozzáteszem azt, hogy elméletileg a költségvetés nézőpontjából nincs jogi akadálya annak - ismerve a költségvetési törvény 44. §-ának (1) bekezdése ikszedik pontját, és tudva, hogy ez egy ilyen átfolyó költséghely, ahogy a pénzügyi szakemberek mondják -, elméletileg ez a költséghely átléphető. De mi már nagyságrendekkel meghaladnánk a betervezett törvényt, amit én persze helyeslek, mert még egyszer mondom, morális érvek miatt azt mondom, hogy most már menjünk végig tisztességesen ezen az úton, és ahogy Gyimesi képviselő úr megfogalmazta, a Fidesz és a kormánypárti képviselők támogatják a beterjesztett törvénytervezetet.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
