DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a törvényjavaslat pontjairól szólnék, elöljáróban hadd köszönjem meg a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének azt az áldozatos munkát, amelyet 1998 szeptemberétől folytatódóan, tehát közel két éven át is végeztek, azt a hathatós érdekképviseleti munkát, amelynek hatására és Wekler képviselőtársunk hatékony közreműködésére ez a törvényjavaslat újra az Országgyűlés elé kerülhetett.
Való igaz az, hogy ennek a problémakörnek a megoldása 1998 szeptemberében megtörténhetett volna. Azonban az akkor T/46. számon nyilvántartott törvényjavaslatnál a kormánypárti képviselők, noha még bizottsági ülésen támogatták, de már a parlamenti szavazáskor nem támogatták lényegében azt a problémakört, amelyet az előterjesztési javaslat, illetve kormánypárti képviselők, illetve jómagam érintettünk, hiszen beadtam törvénymódosítási javaslatot ehhez az előterjesztéshez is.
Itt akkor egyértelműen szóltunk másfél évvel ezelőtt arról, hogy a törvényjavaslat kiegészítését mindenképpen indokolta volna, hogy azon hadiárvák, akik a háború után, majd azt követően a politikai rendszer üldöztetéseitől, társadalmi kirekesztéstől félve a hadiárva-helyzetüket vagy hadigyámolti helyzetüket nem legalizáltatták, a hadiárva-ellátásra vonatkozó kérelmüket nem merték előterjeszteni, ugyancsak részesüljenek az egyösszegű pénzellátásban. Ezzel a státusuk utólagosan rendeződjön, legfőképpen nyerjenek egy szerény összegű kárpótlás mellett erkölcsi elégtételt is. Tehát erre akkor nem került sor.
A T/46-os törvényjavaslat tárgyalását '98 szeptemberében egy alkotmánybírósági határozat írta elő. Most pedig - mint ahogy elöljáróban a szavaimban kifejtettem - a Hadiárvák, Hadigyámoltak Országos Szövetségének hathatós és kitartó munkája az, ami tulajdonképpen ezt a jelenlegi állapotot úgymond előkészítette. Mindenképpen köszönet a munkájukért.
Mondandóm második részében hadd utaljak arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat, illetve a kormánypárti képviselők hozzá csatolt módosító indítványai tartalmiakban igyekeznek a problémakört rendezni, azonban ha én ezt olyan szemszögből közelítem meg, hogy egy falusi jegyző, egy állampolgár szintjén is értelmezhető legyen, én tisztelettel egy módosító indítványban szeretném - a könnyebb jogalkalmazás, a hadiárvák, hadigyámoltak könnyebb megértését célozva - ennek a jogszabálynak az érvényesülését elősegíteni.
Itt valójában arról van szó, hogy ha ezen ellátások: a hadigyámolti, hadiárvai ellátások valamelyike iránt igénye fönnáll - Wekler képviselőtársam, illetve a kormánypárti képviselők így fejezik be az indítványukat ebben az egyszakaszos, illetve egybekezdéses javaslatban -, ez véleményem szerint a magyar szavak általánosan elfogadott értelmezése szerint egy nyitott pozíciót jelent. Tehát nyitott a pozíció.
Én javasolnám, hogy az egyösszegű térítés mellett pontosítani kell, hogy azon volt hadiárva, hadigyámolt, illetve hadigondozott családtag is, akinek a háború után életben maradt szülője vagy más hozzátartozója a korábbi társadalmi helyzetéből kifolyólag politikai üldöztetéstől, társadalmi kirekesztéstől vagy a hatósági megfélemlítéstől tartva az ellátásra vonatkozó kérelmet nem terjesztette elő, részére ellátást nem állapítottak meg, azonban a jelen törvényben szabályozott hadiárva, hadigyámolt, hadigondozott státus körülményeinek megfelelő állapottal rendelkezett, illetve rendelkezik most, ez az 50 ezer forintos összeg kerüljön a részére megállapításra és kifizetésre.
Ugyancsak pontosításképpen hozzáfűzném az előterjesztett javaslatokhoz, hogy a hadiárva-ellátás elmaradásának bizonyítására dokumentumok hiányában - hiszen sok idő eltelt - a kérelmező nyilatkozata vagy a kérelmező által megnevezett tanú nyilatkozata is elfogadható. Tehát az a körbeírása a dolgoknak, ahogy a Fidesz egyes képviselői tették... - ha másfél évvel ezelőtti vitában teszik ezt az úgymond liberális hozzáállást, akkor nem lett volna talán baj, de a jogalkalmazók szintjén ezt a lehetőséget a nyomon követhetőség végett én javasolnám mindenképpen megtenni.
Azáltal, hogy sok hadiárvát különböző okok miatt nem vettek hadigondozásba, mert a családfő, az édesapa, és ebben az esetben a feleséget nem vették hadigondozásba, nem tudták bizonyossággal tanúsítani, hogy mi lett a katona sorsa. Számos esetben 10 évvel, 15 évvel a háború befejezése után történtek meg a holttá nyilvánítások, attól kezdve lehetett volna hadiözvegyi státust elérni, illetve hadiárva státust elérni. Ám azoknál, akik mindettől eltekintettek, mert kirekesztéstől, megfélemlítéstől féltek, itt most igenis egyértelműen kell rendezni az ő igényjogosultságuk megnyílását erre az 50 ezer forintos támogatásra, amely a pénzösszeg mellett, azt hiszem, egy erkölcsi jóvátételt is jelent.
Az általános vitának azon szakaszait, miszerint itt pénzösszegekre hivatkozik, tisztelt képviselőtársaim, én nem tartom egy helyénvaló megoldásnak. '98 szeptemberében én a módosító indítványom kapcsán megkerestem a Honvédelmi Minisztériumot. Ugyanaz volt a honvédelmi miniszter, az államtitkár - a politikai, a közigazgatási államtitkár -, mint most.
Módosító indítványom kapcsán - hiszen akkor is adtam be ehhez a törvényjavaslathoz módosítást - föltettem a kérdést, hogy a második világháború után hadiárva-ellátásban hány fő részesült. Visszaírt a minisztérium, hogy erre vonatkozólag nincs adat. Megkérdeztem azt, hogy 1949. január 1-je után a 12 200/1948-as kormányrendelet alapján hány fő holttá nyilvánítása történt meg. A minisztérium visszaírt, hogy nincs adat. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, egymilliárd, kétmilliárd, hárommilliárd? Ha nem tisztázott az, hogy mekkora a potenciálisan igénylőknek a köre, azt hiszem, hogy összegekről itt nem szabad és nem lehet beszélni.
(17.30)
Én nem is mennék bele a vitának ebbe a részébe, azt mondom, hogy erkölcsi kötelessége a Magyar Országgyűlésnek, hogy a hősi halált halt, háborús harci cselekményekben eltűnt magyar katonák családtagjait szerény anyagi, de legfőképpen erkölcsi elismerésben részesítse. Ehhez, úgy látom, mindegyik parlamenti párt részéről a jó szándék megvan. Azokat az acsarkodásokat, miszerint egymásra mutogatunk, nem tartom célravezetőnek, és ennek a törvényjavaslatnak a minél gyorsabb, minél hamarabb történő hatálybalépését szorgalmazom, támogatom azokat a kezdeményezéseket, amelyek erre irányulnak.
Köszönöm a figyelmüket.
