TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szomorúsággal tölt el, hogy egy ilyen fontos kérdésről, mint a magyar energiaellátás biztonságának és a társadalom tagjainak nyugalma szempontjából fontos, egyértelmű helyzet kialakításának a kérdéséről lényegileg üres Ház előtt tárgyalunk. Régi javaslatom, hogy a részletkérdéseket ne parlamentáris, plenáris üléseken tárgyalja a Ház, hanem bizottságokban. A bizottságokba hívja meg a szakértőket, és a plenáris ülés csak a bizottságok döntéseit fogadja el. Ennek az üres Ház előtt való vitatkozásnak, ahol az érvek és az ellenérvek elkerülik a társadalom és a szakértők figyelmét is, csak a gyönge oldalait tudom értékelni, semmiféle hasznát nem látom.
Három kérdésről szeretnék szólni az előterjesztéssel kapcsolatban a szabad demokraták nevében. Az egyik: jól működött-e a Hivatal 1999-ben? A második: melyek azok a feladatok, amelyek megoldására az elmúlt év, úgy látszik, nem volt alkalmas, s amit a '99. év bírálataként is meg fogok említeni? Végül pedig, mivel a vitában felmerült az energiaellátás történelmi átalakulásának kérdése is, erről is szeretnék néhány megjegyzést tenni.
Úgy gondolom, hogy a Hivatal alapjában véve szembenézett a feladatokkal, és az akut ügyek intézésében alapjában véve jól járt el, és ezért úgy gondolom, hogy a beszámoló elfogadását nyugodt lelkiismerettel a szabad demokraták is támogathatják. Ugyanakkor elégedetlen vagyok, nemcsak azért, mert az elmúlt év nemcsak pozitív eredményeket produkált az energiaellátás biztonsága ügyében, hanem azért is, mert az elmúlt év nagy hiányossága, hogy azokat az alapvető kérdéseket, amelyeket az energiarendszer rendberakása terén előttünk állnak, nem segítettük elő, nem léptünk lényegesen előre, és magunk előtt toltuk a további feladatokat, amiről rögtön beszélni fogok.
Itt a képviselőtársaim már beszéltek arról, hogy a villamosenergia-ellátásban zavarok voltak időnként, de nem ezt tartom az alapvető kérdésnek. Az alapvető kérdésnek azt tartom, amit más kérdésként akarok érzékeltetni, hogy az energiarendszer rendberakása ügyében nagyon nagy feladatok állnak előttünk. Erről az előttem szóló képviselők bizottságok nevében és a saját nevükben vagy pártjuk nevében már szóltak, de úgy gondolom, hogy a probléma lényegét nem határozták meg. Nevezetesen, arról van szó, hogy a magyar energiaigények alakulása, a nemzetközi verseny kialakulása jelentős átalakulásokat követel meg a magyar energiarendszerben, amely azt fogja eredményezni, hogy ma működő erőművek, ma működő bányák esetleg bezárásra kerülnek. Ez jelentős társadalmi feszültségeket fog kiváltani, és nagyon sok kellemetlenséget fog okozni a következő időszak társadalompolitikájában.
Hasonló problémákat vet fel a környezetvédelem is. A magyar állampolgárok érdekében, de az aláírt nemzetközi megállapodások szellemében is a mai energiahelyzet elfogadhatatlan környezetszennyezést eredményez. Jelentős változásokra van szükség, amely változások nagyon nagy beruházásokat igényelnek, sokszor a beruházások nagyságrendje azt a problémát fogja fölvetni és veti föl, hogy további üzemek bezárására is sor kell hogy kerüljön, mert a villamos energia, a gáz, az olaj árának alakulása azokat a költségelemeket, amelyeket a környezetvédelmi kiadások megkövetelnek, már nem fogják elviselni egyes meghatározott magyar vállalatok esetében, ami azokat a problémákat, amelyekről az előbb beszéltünk, beszéltem, még tovább fogják fokozni, és nem is kis mértékben fogják tovább fokozni.
Mindehhez hozzátartozik, hogy a költségelemek növekedése és a versenytől várt árcsökkenés pozitív tendencia, és ha ezekben az ügyekben nem lépünk határozottan, akkor itt is egy ellentmondást találunk, ugyanis nyilvánvaló, hogy a termelők vagy a természetbarát megoldásokhoz alkalmazkodni akaró termelők a saját költségeik megtérítését követelni fogják. A kérdés, amit el kell döntenünk, hogy hogyan is akarunk energiaár-politikát folytatni, és az energiaár-politika következményeit a költségtámogatások oldaláról, vagy más vonatkozásban kikre terheljük. Ezekben a kérdésekben, méghozzá nagyon nehéz kérdésekben meggondolt, az alternatívákat világosan megrajzoló álláspontra van szükség, és ezek az egymásnak ellentmondó megoldási lehetőségek az Országgyűlés elé kell hogy kerüljenek, és itt politikai alapon, szakmai ismeretek birtokában, a szakértők megkérdezése után döntenünk kell politikai felelősségünk tudatában.
(10.30)
Sajnos, ezekben a nagyon jelentős kérdésekben az elmúlt évben gyakorlatilag nem történt semmi, illetve csak olyan munkákról tudunk, amelyeknek a végeredményét nem ismerjük, és nem látjuk azt, hogy a kormány a problémák kezelésére milyen megoldást fog javasolni.
Ezzel kapcsolatban felmerült az Energia Hivatal önállóságának a kérdése is. Az a probléma, hogy a kormány egy új energiatörvény előterjesztésén dolgozik, amelynek azonban eddig csak az előzetes változatait ismerjük. Ezek az előzetes változatok éppen a hivatal szempontjából ellentmondásos javaslatokat tartalmaznak. Képviselőtársaim zömével egyetértve azt gondolom, hogy egy önálló és parlamenti beszámolási kötelezettséggel bíró, sőt parlamenti ellenőrzési feltételeknek megfelelő hivatal felállítására volna szükség, tehát nem csökkenteni, hanem növelni kéne az Energia Hivatal önállóságát és felelősségét, ugyanakkor - ahogy az előttem szólók mondták - a kormány akut napi politikai alkalmazkodó képességével számoló, de nem azt meghatározóan figyelembe vevő önállóságára van szüksége a hivatalnak, hiszen az energiakérdésekben nem lehet hónapról hónapra vagy akár évről évre, de még kurzusról kurzusra, tehát négyéves választási periódusok alapján sem új és új stratégiákat választani. Az Országgyűlés ellenőrző szerepének kijelölése ezért határozottan fontos, de attól félek, hogy pillanatnyilag ennek az ellenkezője szerepel a kormány-előterjesztések gondolatában. Az utolsó változatban határozottan láttam, ahol az Energia Hivatal önállóságának korábban megfogalmazott gondolata már nem szerepel. Nagyon örülök, ha államtitkár úr tagadó bólogatása igazolódik, és a kormány az Energia Hivatal hatékonyságát és önállóságát csökkentő feltételezést nem osztja.
Még egyszer felhívom a figyelmet arra, hogy mind a versenyfeltételeknek megfelelő vállalati üzemnagyságok és termelési rendszerek kialakítása, mind a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő megoldások nagyon sok pénzbe fognak kerülni, és ezt a pénzt valakinek elő kell teremteni. Az a kérdés, hogy milyen mértékben terhelődik ez a nagyfogyasztókra, a kisfogyasztókra és a fogyasztástól függetlenül az állampolgárokra, tehát a költségvetésre. Ez nagyon jelentős politikai kérdés, amelyben világos alternatívákat kell megfogalmazni, és a mellette, valamint az ellene szóló érveket világosan kell felvonultatni. Várom, hogy a következő évben a hivatal és a minisztérium együttműködésének az eredményeit, illetve az együttműködésből fakadó lehetőségeket a parlament és a társadalom nyilvánossága elé fogják tárni.
Még egy kérdés maradt, amiről beszélnék, és csupán azért vetem fel, mert a vitában már többen megfogalmazták, hogy miből is erednek azok a problémák, amelyekkel szembenézünk, és ki milyen mértékben felelős ezekért a problémákért.
Tőlem már többször hallották ebben a Házban, hogy a posztkommunista átalakulás gazdasági következményeit nagyon terheseknek és ebben a villamosenergia- vagy az energiaipar általános helyzetét nem a legegyszerűbben kezelhető kérdésnek tartom.
Miről is van szó? A világméretű hatékonysági követelmények szempontjából Magyarországon nem a legjobb energiarendszer működött, és az energiabevételek az energiaköltségeket nem fedezték. Dotáció volt jellemző erre a rendszerre, amely alacsony hatékonyságú volt, ugyanakkor a lakosságnak, a felhasználóknak olcsó villamos energiát és olcsó energiahordozókat biztosított. Ha a környezetvédelmi problémákat nem venném figyelembe, ez akkor is nagyon ellentmondásos helyzetet tükröz. Ilyen körülmények között került sor az állami tulajdon felszámolására, és ilyen körülmények között alakult ki az, hogy privatizálni kellett.
Itt egy nagyon fontos tényezőről kell említést tenni, amiről el szoktak feledkezni, nevezetesen arról, hogy egy súlyosan eladósodott és a folyó fizetési mérleg szempontjából deficites állam helyzetében vetődött fel a kérdés, hogy privatizálunk-e vagy nem. A privatizációból származó bevételekre nem azért volt szükség - ahogy itt mondták -, mert a folyó költségvetés problémáit ezzel meg lehetett oldani, hanem azért, mert az eladósodott állam gazdaságpolitikája csak akkor volt végrehajtható, ha az adósságállomány csökken. Egy rossz rendszert kellett eladni - és el kellett adni -, mert ezekre a bevételekre a stabil helyzet kialakítása érdekében feltétlenül szükség volt.
Ez természetesen együtt járt azzal is, hogy a magántulajdonba kerülő vállalatok nem vállalták az előző kormányzat idején kialakult helyzetet, hogy az energiatermelő berendezéseken kialakult költségek, tőkeköltségek és amortizációs igények a bevételekből ne legyenek fedezhetők. Így a megörökölt helyzetből adódóan beépült egy inflációs nyomás.
