DR. KISS GÁBOR
DR. KISS GÁBOR
DR. KISS GÁBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismerem a regulát - és a regula itt egy helyénvaló kifejezés, bár idegen eredetű, a paraszti nyelvhasználatba is átment -, hogy a részletes vitában az egyes paragrafusokhoz benyújtott módosító indítványokat indokoljam.
Elöljáróban mégis kell tennem egy megjegyzést, ez pedig a következő. A törvényjavaslatot támogatom, a benyújtó szándékával egyetértek, ezért arra törekedtem, hogy egyetlen olyan természetű szövegszerű módosító indítványt se tegyek, ami a törvényjavaslat felfogásán változtatna. Még arra is törekedtem, hogy a törvényjavaslat szóhasználatát megőrizzem, mert úgy gondoltam, tiszteletben kell tartani a törvényjavaslat-tevő szándékait. Elolvastam azonban a törvény szövegének bevezetését, némi tanáros akkurátussággal. Ez megint idegen eredetű szó, de Jókainak ez is tetszene, mert ez is átment a magyar nyelvhasználatba. A következő javításokat voltam kénytelen rajta eszközölni, mindenekelőtt nyelvhelyességi szempontból, a magyar stílus szempontjából és néhány, általam súlyosnak gondolt tárgyi tévedés kiiktatása miatt.
Döbbenten tapasztaltam azt, hogy a bizottsági vitában az előterjesztő képviselője a már ősi szokások szerint gondolkodás nélkül, egyre-másra utasította el ezeket az indítványokat; anélkül, hogy igazában az ésszerű érvelés meggyőző erejére igényt tartott volna. A kulturális bizottságban egyetlen indítványommal kapcsolatban sikerült a többségi képviselőket álláspontom elfogadására rávenni, az előterjesztő fenntartásai ellenére is. Ezért kérem, bocsássák meg, ha javaslataimat a bevezetés négy bekezdésével összefüggésben a szokásosnál egy kicsit részletesebben fogom megindokolni.
Így hangzik az eredeti előterjesztésben az (1) bekezdés: "A magyar nyelv a magyar nemzet egyik legfontosabb alkotása, élő közege, amely a magyar kultúra és tudomány legfőbb hordozója." Ebben a mondatban először is van egy súlyos képzavar, amelyet nehezít és súlyosbít az "amely" vonatkozó névmás. Ez a magyar nyelv szabályai szerint a megelőző szóra vonatkozik. Így az a sajátos helyzet áll elő, hogy a magyar nyelv alkotás is, közeg is, és mint közeg, hordozója is valaminek.
De ha eltekintek a képzavar jellegétől, és továbbmegyek a szövegben, a következő problémákba akadhatok bele: "A magyar nyelv védelme a nemzet jövőjének is záloga." És még minek a záloga? Mit keres itt az "is"? A zálog mint kifejezés, nagyon képszerű vagy képletes, de azt gondolom, hogy itt a kevesebb több lenne, mert a magyar nyelv nem egyszerűen záloga a nemzet jövőjének, hanem a nemzet jövője alakításának egyik feltétele, tényezője, fontos összetevője.
A szórend: "A magyar nyelv védelme a nemzet jövőjének is záloga, ezért a ma élő nemzedékek közös felelőssége a nyelvi környezet épségének megtartása és az utódokra való átörökítése, a nyelv egészséges alkalmazkodóképességének fenntartása." Ha eltekintek attól, hogy a megtartás és fenntartás nem elég elegáns, mert ugyanazt jelenti, akkor is, az épséget nem megtartjuk, hanem inkább megőrizzük. Ezek azonban - mondom még egyszer - stilisztikai észrevételek, de a szórend és a hangsúlyozás a törvényjavaslat szándéka szerint a következőképpen kellene hogy alakuljon: "A magyar nyelv védelme, átörökítése, alkalmazkodóképességének megtartása a nemzedékek közös felelőssége." Mert ez az igazán hangsúlyos mondanivaló, amely mindannyiunk felelősségévé teszi a törvényalkotó szándékát is.
Ezek voltak a stiláris és nyelvhelyességi észrevételek. Van azonban ebben egy súlyos tartalmi tévedés. Engedjék meg, hogy ennek időt szenteljek. "A magyar nyelv a magyar nemzet egyik legfontosabb alkotása." - mondja a szöveg. Kérem szépen, a nemzet egy késő történeti kori fejlemény. A XVIII. században van az európai nemzetek nemzetté válásának folyamata s a többi. Nem szabadna tehát megfordítani a viszonyt, mert magyar nyelv korábban is létezett.
Ha azt mondták volna, hogy a magyar nép fontos fejleménye, az is pontosabb és kifejezőbb lett volna, bár történetileg a népnek is jelentése van. Hiszen a népvándorlás-korabeli magyar nép egészen mást jelent, mint a rabotázó együgyű magyar jelentett Petőfi korszakában, amikor a népen elsősorban az alkotmány sáncain kívül rekedt parasztot értették. Hiszen még az ország szavunk is az uraság, uruszág kifejezésből származik. És hol vagyunk még attól, hogy az egységes magyar nemzet létrejöjjön?
A XVIII. században a magyar nyelvnek és a nyelvújítóknak, valamint a nyelvteremtőknek óriási szerepük volt, éppen a magyar nemzetté válás történeti folyamatában; abban, hogy ez a magyar nemzet mint egységes alakulat, végül is létrejöhetett.
Még azt is hozzá szeretném ehhez tenni, hogy a magyar nemzetfejlődés sajátos formában ment végbe. Ha azt veszem, hogy a franciák a napóleoni háborúk időszakában, a napóleoni terjeszkedéssel és expanzióval a nyelvi expanziót is meghirdették; és meggondolom azt, hogy a magyar nyelvújítás - és egyáltalán a magyar nyelv beemelése a nemzeti küzdelmekbe - az Ausztriától való függetlenségnek a nemzeti önállóságunk és önfejlődésünk alapján történő kimunkálását vagy kialakítását tűzte ki célul, akkor azt kell mondanom, hogy ez a fogalmazás nem jó, tartalmilag nem helyes, nem lehet vele egyetérteni.
(18.20)
Nem szabad, hogy a tudomány álláspontjával és - hogy mondjam csak - már a tudományok egyetértésével találkozó egész problémakör hibás megjelenítése egy ilyen fontos törvénynek mindjárt a bevezető szakaszában, az 1. §-ában így szerepeljen.
Ezért én megpróbáltam azt a szöveget a törvényalkotó szándékai szerint úgy módosítani, hogy lehetőség szerint kiiktassam ezeket a hibákat, és azt próbáltam tanácsolni, javasolni, hogy a magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása, igen, a nemzeti létezésünknek ez egy fontos megnyilatkozása, ez megkülönböztet bennünket más nemzetektől; nemzeti hovatartozásunk kifejezője, ez egy legfontosabb ismertetője ennek; a magyar kultúra és tudomány legfőbb hordozója, ezért a magyar nyelv védelme, nyelvi környezetünk épségének megóvása, az utódokra való átörökítése, egészséges alkalmazkodóképességünk fenntartása a ma élő nemzedékek közös felelőssége. Miért nem tetszik ez a törvényalkotónak, miközben a gondolatát minden tekintetben megőrzi anélkül - az én legjobb meggyőződésem szerint -, hogy nyelvi hibákba tévedezne bele, stilisztikai törések mutatkoznának benne, és egy képtelen állítást is - ami a tudomány eredményeivel szemben áll - megfogalmazna?
A (2) bekezdés: "A magyar nyelv - a magyarság hagyományos befogadó gondolkodásmódjának megfelelően - mindig is kész volt a külső hatások befogadására és azok saját képére formálására." Megint: "befogadás", "befogadás". "A magyarság hagyományos befogadó gondolkodásmódja." Beszélhetnénk arról, hogyan korszerűsítjük és értelmezzük át az istváni befogadásnak a gondolatkörét, de én azt gondolom, ebbe most ne menjünk bele.
A nyelv valóban egy élő organizmus átvitt értelemben, de megszemélyesíteni a nyelvet, és azt mondani róla, hogy mindig kész volt, ez egy fatális hiba. A nyelv nem kész volt, hanem képes volt. A magyar nyelv fennmaradt ezer éven keresztül, beolvasztotta az őt ért hatásokat, ezáltal gazdagodott, fejlődött, és követte a társadalom fejlődésének azokat a fontos szakaszait, amelyek következtében - mint végül is mondtam - mint egységes magyar nemzet létezünk, élünk és jelen vagyunk.
Szeretném még azt is elmondani itt, hogy már a törvény benyújtása pillanatában megjelentek a szélsőségek ebben a tekintetben - mint ahogy a nyelvtudományban is -: a tiszta purizmus, csak semmi idegenséget, és a teljes megengedésnek a másik véglete. Nem lehet a nyelvet hermetikusan elzárni. Mi lett volna velünk, tessék mondani, ha, mondjuk, már a Szent István-i korszakban, amikor találkozunk a kereszténységgel, a latinos kereszténységgel, nem találkoztunk volna egy egész olyan gondolatkörrel, amit beemeltünk a magyar nyelvbe és a magyar gondolkodásmódba?! Ha azt mondja a Halotti beszéd, hogy "Isa pur es chomuu vogymuk", az egész egyszerűen egy új gondolatrendszernek a meggyökeresedését jelenti a magyar gondolkodásban, ami elterjed, és, mondjuk, az egész népnek az alkotórészévé válik.
Templum - ez egy latin eredetű szó, de a templom és a templomok, amelyekről a millennium esztendejében olyan szép szólamokat mondtunk, már teljesen a magyar nyelvnek a sajátos része. De elmondhatnám ezt minden nyelvi hatásról, a szlávokról; nem mondhatjuk, hogy az asztal nekünk nem tetsző kifejezés azért, mert szláv eredetű, vagy hogy, mondjuk, a földműveléssel kapcsolatos foglalkozás török és részben szláv eredetűek, vagy hogy a nyelvújítást követően, a kiegyezés korszakában a német hivatalnoki nyelv, amelyből sok mindent átvettünk és a többi. A nyelvújításnak, a nyelvi alkalmazkodóképességnek ez a folyamata napjainkig tart. Nem szabad lezárni a XIX. századi nyelvújításnál!
Miért nem tetszik az bárkinek, hogy azt mondjuk a módosító javaslatunkban, hogy napjainkig ez jellemzi a magyar nyelvet. És megint a szórend! A képzavartól eltekintek; hogy a saját képére formálja a nyelv az őt ért hatásokat, nem szerencsés mondani. De "a honfoglalást megelőző nyelvfejlődés állomásaitól ... a középkori európai kultúra" s a többi, nem olvasom végig az eredeti szöveget, holott azt akarja mondani a törvényalkotó: a nyelvfejlődés honfoglalást megelőző állomásaitól, a középkori európai kultúra közös forrását jelentő latin nyelven át a modern magyar nyelv megteremtésére irányuló XIX. századi nyelvújításig és napjainkig.
Miért akarják megvonni a magyar nyelvtől az őt olyannyira védelmezők azt a képességét, azt a mindannyiunk által becsült tulajdonságát, hogy ez a bizonyos alkotóereje, az alkalmazkodó- és befogadóképessége a napjainkig tart? Hiszen valaki idézte, éppen Csapody képviselő úr, mondjuk, a honlap című legújabb kifejezést, mintegy szerencsés magyarítását egy olyan idegen szónak, ami a legújabb korban kerül el a magyar nyelvbe. Ezért megpróbáltam erre nézve is egyfajta javaslatot tenni a törvényhozó számára, hátha mégis, esetleg elfogadható az, amit javasolni szeretnék.
A (3) bekezdés: "A legutóbbi évtizedekben bekövetkezett technikai fejlődés a távközlés és a tömegtájékoztatás olyan új lehetőségeit bontakoztatta ki, amelyek jelentős hatással vannak minden nemzet nyelvére." Ez egy ép, világos, normális mondat. De "az ennek folytán állandóvá vált idegen nyelvi hatások olyan méreteket öltöttek, amelyekkel a magyar nyelv egészséges önfejlődése, szűrőképessége és átformáló ereje csak nehezen képes lépést tartani" - megint egy képzavar. Hogyan lehet a szűrőképességnek lépést tartani? Tessék szíves lenni ezt nekem megmondani!
Miért kell ilyen értelemben cifrázni és bonyolítani, miközben azt mondták annak idején azok a nyelvújítók, akikre hivatkoznunk, hogy "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok." vagy "Pongyola járású lovadat fékezd meg erősen: S lépni tanul büszkén, tánchoz emelve nyakát"; vagy amikor Ady azt mondta, hogy "Mint legendák alvó daliái alusznak a legigazabb, legszebb magyar szavak", akkor nem egyszerűen csak a legigazabb, legszebb magyar szavak alvására gondolt, hanem azokra a fogalmi tartalmakra is, amelyek veszni látszottak Ady korszakában. Ezért én azt gondolom, hogy nem ártana meggondolni, hogy nem kellene-e mégis megfontolás tárgyává tenni az általam javasolt, egyszerűsített és hitem szerint megint világosabb szöveget, amely világosabb szöveg, én úgy gondolom, pontosabb. Én azt javasolom, hogy: megbirkózni nehezen képes. Megbirkózni - ez igenis kifejezi a nyelvnek azt a sajátságos küzdelmét, annak az élő, eleven nyelvnek a küzdelmét, amely a nyelvi hatásokkal valóban birkózik, és a birkózás közben minduntalan - mint ahogy ezer év óta mindig - győzelmeket is arat, és megyünk előre.
Azt mondta Bessenyei György annak idején, hogy "Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a Földnek golyóbisán egy nemzet se tehette eddig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta." Nem lehet a társadalmi fejlődés elől elrekeszteni egy egész országot meg egy egész nyelvet. Hadd érjenek csak bennünket a hatások! Nem kell ezt a nyelvet olyan mértékben félteni, hiszen aki olyan mértékben félti, az lekicsinyli ennek a nemzetnek az önmegifjító erejét.
Ezért tehát én azt gondolom, hogy a nyelv fejlődése nem egyszerűen igény, hanem szükséglet, azonközben a nemkívánatos hatások, nyelvi hatások ellensúlyozása az én meggyőződésem szerint is törvényhozási lépéseket is nem sürget, hanem szükségessé tesz. Nem árt azért neki egy kis segítség; hadd kerüljön a nemzeti közérdeklődés előterébe az, hogy a magyar nyelvet mégiscsak ezzel a bizonyos invázióval szemben bizonyos intézményes védelem is megilleti.
Szeretném még azt is elmondani, hogy persze a bennünket érő nyelvi hatások nem egyszerűen csak gazdagítanak, hanem okoznak nehézségeket, problémákat is. Emlékezzünk a germanizmusok burjánzó jellegére, amelyekkel hosszú ideig vívtunk küzdelmeket; de a russzicizmusok ellenére is. Engem máig idegesít nem egyszerűen csak a mnye kazsetfjának a magyar lefordítása minden szövegben, hogy: nekem úgy tetszik, hanem az, amit ez gondolatilag kifejez. A nekem úgy tetszik nem határozott állásfoglalás, hogy az a véleményem, hanem ez a véleményformálás alól mindenképpen kioldalogni akaró, az állásfoglalást kerülő, magyartalan megközelítés. Vagy: azt hangoztatjuk gyakran a törvényhozásban is, hogy elfogadásra kerül a törvény. Ez a "kerül" szintén egy orosz körülményeskedés címén maradt meg a magyarban. És ez micsoda? Ez az intézményes felelőtlenségnek a megnyilvánulása. Nem azt mondjuk, hogy én elfogadom, nem azt mondjuk, hogy én utasítom, nem azt mondjuk, hogy én megcsinálom, hanem azt, hogy elfogadásra kerül, megoldásra kerül és a többi.
Nemcsak a nyelvnek ezt az eltorzult formáját kellene elhagyni, hanem azt a gondolkodásmódot is, amelyet ez a nyelvi forma egy meghatározott időpontban rögzített. Ne egyszerűen a szavak ellen tiltakozzunk, és azokat próbáljuk ördögűzésszerűen kiiktatni a magyar gondolkodásból, hanem azokat a fajta gondolatelemeket, amelyek egy demokratikus közviszonyok mellett nemkívánatos magatartásformának a nyelvi megrögzítését is jelentik. Ez esetenként még fontosabb, mint egy-egy idegen szónak a kiűzése.
Végül, utoljára: az utolsó bekezdésre vonatkozóan szeretném a véleményemet elmondani. "A magyar nyelv védelme - mondja a bekezdés - olyan közérdek, amelynek előmozdítása megkívánja a társadalom, különösen a gazdasági szereplők és a közélet megkülönböztetett figyelmét."
(18.30)
Megint az "olyan, amelynek". Nagyon jólesett nekem Lezsák képviselő úr néhány mondata vagy szava, amit a vita bevezetéseként elmondott, de még egyszer mondom, és ez nem az "Uram, lángész lakik önben." - "Uram, önben nemkülönben." című bókolás, biztos voltam benne, hogy ezt észreveszi, mert akinek stilisztikai érzéke és gyakorlata van, az nem állíthat mást, mint amivel én is megkísérlem itt önöket meggyőzni.
A közérdek előmozdítása az, amit a törvényhozó mondani akar, vagy a nyelv védelmét? Én azt gondolom, hogy a törvényhozó a nyelv védelmére gondol. Nem az van, hogy "a magyar nyelv védelme olyan közérdek", és akkor egy alárendelt mondattal cifrázzuk, hanem "a magyar nyelv védelme közérdek", ez világosan hangzik. S akkor ezt már nyugodtan lehet folytatni azzal - most nem fogom megtalálni a saját magam üdvözítőnek szánt megoldását... Azt mondja: "védelme megkívánja a társadalmi és gazdasági szereplők" - miért csak a gazdasági szereplők, és mi az, hogy közérdek? Tessék csak odatenni, hogy a politikai szereplőknek és a kulturális élet szereplőinek, hiszen a közéletbe ők is beletartoznak, a felelősségük azonban elviselhetetlenül nagyobb, mint az egészen pontosan nem körvonalazott közérdeket képviselő - hogy mondjam csak - széles társadalmi rétegek felelőssége ebben a tekintetben. Mindenkié a felelősség, de nem árt, hogyha a felelősségben mi magunk, saját magunkra nézve, a magunk számára azért különös előírásokat fogalmazunk meg.
Közben megtaláltam, így hangzik: "A magyar nyelv megóvása közérdek." Én ezt pontosabbnak, és azt kell mondanom, hogy még szebbnek is gondolom. "Védelme megkívánja a társadalom, különösen a gazdasági szereplők, a politikai és kulturális közélet megkülönböztetett figyelmét."
Én pedig azt szeretném, hogyha mindazt, amit én megpróbáltam elmondani, mindazt a jelenlévők is és az előterjesztő is méltónak találná a saját maga megkülönböztetett figyelmére.
Köszönöm szépen. (Taps.)
