DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A két módosító javaslatomról szeretnék szólni. Az egyik a 25. pontban van és arról szól, hogy az idegen nyelvű szövegen kívül annak a magyar nyelvű megfelelőjét is meg kell jeleníteni, legalább ugyanolyan jól érzékelhetően - és ez helyes -, valamint legalább ugyanolyan mértékben, mint az idegen nyelvű szöveget. Ezt azzal szeretném kiegészíteni, hogy a magyar nyelvű szöveg olvashatósága az idegen nyelvű szöveggel azonos legyen.
Miért mondom ezt? Az előbb szóltam arról, hogy végigkísértem a reklámtörvény születését, vitáját, és bizonyos nagyon sokszor reklámozó cégekkel volt vitám a parlamentben, amelyeket behívtunk és kikértük a tanácsaikat, hogy gyakorlatilag a reklámszöveg mindenféle szempontból legyen megfelelő.
(17.40)
Például mindenki tudja, hogy a dohányzással kapcsolatos reklámszöveg alatt ott van, hogy "A dohányzás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét". Először az szerepelt a törvényjavaslatban, hogy "súlyosan károsítja az ön egészségét", aztán később betettük a "környezete" szót is. Hadd ne nevezzek meg jelentős multi cégeket, amelyeket nehéz volt meggyőznöm arról, nem elég csupán azt szabályozni, hogy a reklámszövegnek legalább tíz százaléka legyen ez a rész, hanem azt is meg kellett nekik magyaráznom - azt hiszem, értették ők ezt, csak ki akartak bújni a lényeg alól -, nem mindegy, hogy milyen színű alapon milyen színű betűt alkalmazunk. Ha például a dohányreklám fehér alapon kék betűvel jelenik meg, ugyanakkor az a szöveg, amelyik úgy hangzik, hogy "A dohányzás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét", barna alapon zöld betűvel jelenik meg, az gyakorlatilag annyi, mintha nem is hoztunk volna törvényt a tiltásra vonatkozóan. Tehát a színtan törvényeit - amit a franciák, a csehek és a többiek nagyon jól kidolgoztak - figyelembe kellene venni, és a színtan törvényeihez igazodva a magyar nyelvű szöveg legalább olyan előkelő helyet foglaljon el a kontraszthatás szempontjából, mint az idegen nyelvű szöveg.
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni ezzel kapcsolatban. Ogilvynak van egy könyve, bizonyára sok képviselőtársam olvasta, amely "A reklámról" címet viseli. Nem emlékszem rá, hányadik oldalon, de kifejti, hogy nem mindegy az sem, milyen betűformát alkalmazunk akkor, amikor valamilyen reklámot akarunk közzétenni. Magyarul, ha én az idegen nyelvű szöveget egy nagyon kedvező betűformában jelenítem meg valahol - nem akarom most a betűformákat ismertetni, mert erre nincs idő -, míg a magyar nyelvű szöveget egy kedvezőtlenebb betűformában, akkor gyakorlatilag kilőttem a lényeget, és nem a lényegnek megfelelően tevékenykedtem.
Még sok mindent mondhatnék ezzel kapcsolatban, de ezért akarom hozzátenni az 1. § (2) bekezdéséhez azt a szöveget - még egyszer ismétlem -, hogy a magyar nyelvű szöveg olvashatósága az idegen nyelvű szöveggel azonos legyen. Még sorolhatnék sok érvet ezzel kapcsolatban, de azt hiszem, hogy ez is elegendő volt.
A másik: szintén ebben a vitaszakaszban van a 42. pont. Helyesen mondja ki a 4. § (2) pontja, hogy a "2. §-ban foglalt követelmények érvényesülését az üzlet működési engedélyét kiadó jegyző ellenőrzi". Igen ám, de a vidéket járva biztos képviselőtársaim is megtapasztalták, hogy bizony a jegyző hiába ellenőrzi; hány helyen lehet találni olyan cégfeliratot, amelyben enyhén szólva helyesírási hiba van. Én nem szeretem a szeszt, de egy község központjában mindig ott van a templom, az italbolt, a polgármesteri hivatal, és csak ránéz az ember az italboltra. Nos, hány helyen van úgy írva, hogy "ital", közte egy üveg valami és "bolt". Az "ital" és a "bolt" szavak olyan távol vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Én nem vagyok magyar szakos tanár - bár tanár vagyok -, de magyar szakos tanárként makoghatom a gyerekeknek, hogy az "italbolt" szót egybe kell írni, ha netán a gyerek valamelyik családtagját minden este felkeresi ott azért, hogy menjen már haza, és közben mindig látja az "italbolt"-ot külön írva. Higgyék el, képviselőtársaim, a nyelvszakos tanár problémás helyzetbe kerül.
Még egy dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, amit talán érdemes lenne figyelembe venni. A jegyzők sokszor csak jogi oldalról közelítik meg a dolgokat - tisztelet a kivételnek -, a helyesírás szabályaira azonban nem minden esetben figyelnek oda, nem minden jegyző figyel oda.
Még annyit szeretnék mondani, hogy Széchenyi "Intelmek Béla fiamhoz" című könyvében azt írja, hogy "Írni sok mindent lehet, egy írás után nem ítélik meg az embert, de másképp áll a dolog a kinyomtatással. Nem adtam sajtó alá egy sor írást sem, mielőtt több barátom tanácsát ki nem kértem, pedig én sem tartozom a túlságosan szerények közé".
Köszönöm szépen.
