DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt határon kívül élő magyar Testvéreink! Püspök Urak! Elnök Urak! Igen tisztelt Országgyűlés! Ha ránézünk Európa hegy- és vízrajzi térképére, Európa közepén, mondhatni, Európa szívében egy nagyon jól körülhatárolt terület látható, a Kárpátok koszorújában, a Duna, Tisza, Dráva, Száva és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe, egyszóval a Kárpát-medence, amely területen legalább 1100 éve él egy nép, legendák népe, amely azonos nyelvet beszél, azonos a kultúrája és az azonosságtudata is.
Ez a földrajzilag nagyon jól körülhatárolt terület 80 éve darabokra hullott, és nagyobbik része, kétharmada más országok területe ma már, ahol nem vitásan más nemzetek is élnek, amelyeknek más a nyelve, más a kultúrája, más az azonosságtudata, és ezt tiszteletben is kell tartani. Az azonban kétségtelen, hogy ezen a területen az elcsatolás idején is több mint hárommillió magyar ember élt, mégpedig úgy számítva, hogy például az Erdélyben élő, magukat magyarnak valló zsidóságot nem tekintették magyarnak, és nem tekintették magyarnak a magyar származású, nemzetiségű, de görög katolikus vallású magyarokat sem.
(11.20)
Ugyanakkor például a Szerbiához csatolt Délvidéken több magyar élt ebben az időben, mint szerb. Az arányok természetesen változtak az évtizedek során, maga a népesség azonban körülbelül most is annyi, több mint 3 millió.
Így e 3 millióval és az úgynevezett nyugati magyarsággal, amelynek lélekszáma körülbelül 2 millió, 15 millió magyar él szerte a világban, amelynek így egyharmada nem a Magyar Köztársaság területén él. Ezzel az aránnyal a vezető helyek egyikén állunk Európában. A vezető helyen az írek állnak, akiknek csak 10 százaléka lakik az anyaországban. A legnagyobb részük az Észak-Amerikai Egyesült Államokban él, ahol egyébként az 1985-ös népszámlálás során 1 millió 800 ezer amerikai állampolgár vallotta magát magyarnak, holott jóllehet, ezek nagy része már nem beszéli nyelvünket, harmadik, negyedik generációs magyarok, de megvan a magyar azonosságtudatuk. Amerikában körülbelül 700 ezer ténylegesen magyar él, Kanadában 140 ezer, Ausztriában, Brazíliában 70 ezer, és 50-20 ezres nagyobb csoportok élnek Ausztráliában és a világ különböző részein.
Ez az úgynevezett nyugati magyarság azonban egészen másként éli meg magyarságát, mint az a 3 millió, akiről beszélünk, akik a szomszéd országokban élnek, mert más körülmények között váltak más ország állampolgáraivá. Még ha kényszer hatására is, de a nyugati magyarság mégis önként került más ország állampolgárává, míg a szomszédos országokban élő magyarok saját akaratukon kívül váltak azzá, amik jelenleg is, tehát idegen országok állampolgáraivá.
Három nagy kivándorlás volt Nyugatra. Az első, tudjuk, kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk, a másik a két háború között politikai és gazdasági célokkal, a harmadik pedig '56-ban, több mint 200 ezer magyar ember ment ki. Maga az amerikai közvélemény is elismeri, hogy talán ez volt Amerika történetében a legnagyobb, a legjobb minőségű emigráció, tehát önként mentek oda, míg a szomszédos országokban élő magyaroknál a határ változott. Ismert történet a rahói vasutas története, aki még a monarchia idején - Rahó egy nagy vasúti csomópont, jelenleg Ukrajnához tartozik - Magyarország területén volt, ott született ez a bizonyos vasutas magyar állampolgárnak, magyarnak, majd aztán lett belőle csehszlovák állampolgár '45-től, illetve egy ideig újra magyar, majd szovjet állampolgár, végül ukrán, holott, soha egyetlen pillanatig nem hagyta el Rahó városát.
Tehát ezekről az emberekről, erről a 3 millió emberről szól ez a törvényjavaslat. Ez a 3 millió ember, tulajdonképpen ez a tömeg nyelvükben, kultúrájukban, azonosságtudatukban azonos az anyaországéval, ám ott szeretnének lakni, függetlenül attól, hogy jelenleg azt a területet, ahol apáik, nagyapáik éltek, milyen országnak hívják.
A törvénytervezet hosszú előéletet élt. Az Országgyűlési Könyvtár kiadott egy komoly kétkötetes munkát erről; izgalmas és érdekes olvasmány. Amikor már a törvény szövegének a szövegezése folyt, be voltak vonva a különböző szakmai munkákba a határon túli magyar szervezetek, nélkülük ez a munka igazán el sem lett volna végezhető, köszönet érte nekik.
Maga a cím is vitára adott okot. A legtöbben ezt a bizonyos státustörvény kifejezést használják, nem kifejezetten szerencsés kifejezés, már csak azért sem, mert hisz a magyar nyelv védelméről is szól ez a törvény, és rögtön az első szó nem magyar szó. De valóban ez ment át a legjobban a köztudatba. Volt aztán olyan felvetés, amely a nemzetpolgár fogalmat akarta meghonosítani, nem vitásan ez egy kicsit művi, csinált szó, ráadásul az alanya ennek nemcsak a szomszédos országokban élő magyarság, hanem akik Ausztráliában és Új-Zélandon is élnek, tehát nem igazán kifejező. Szerintem nyugodtan lehetett volna akár "az elcsatolt területen élő magyarok" is a cím, még akkor is, ha túlzott szemérmességből ezt a kifejezést nemigen tudjuk vagy nemigen szeretjük használni. Lehetett volna a cím a Kárpátokon belül élő vagy a Kárpát-medencében élő magyarság helyzetéről szóló törvény is. Ez azonban kicsit túlmutatott volna a törvényen, mert hisz ebbe akkor benne foglaltatott volna az a magyar is, aki Csehországban él, vagy Boszniában él, amely ma nem határos Magyarországgal, de kétségtelenül magyarokról van szó, és a Kárpát-medencében élő magyarokról van szó.
A jelen 4070. számú előterjesztés címe: a szomszéd államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet; maga a cím rendkívül találó, mert önmagában véve már utal arra is, hogy ki tekinthető a törvény alanyának, tehát a személyi hatályára is utal. Pontosan meghatározza a törvénytervezet, hogy ki is tekintendő az alanyának, a személyi hatálya alá tartozik mindaz, aki a hét szomszédos országban él, aki nem mondott le önként magyar állampolgárságáról, és aki magyar igazolvánnyal rendelkezik. Ez a harmadik pont egy lényeges pont, ugyanis rámutat arra, hogy senki nem válik automatikusan, nem lesz a személyi hatálya alá tartozó ennek a törvénynek, csak és kizárólag a szabad akaratából.
Itt rögtön ugranunk kell, mert a 20. § határozza meg azt, hogy milyen feltételek között és hogyan lehet ehhez a magyar igazolványhoz jutni. Ennek is három feltétele van; az, hogy itt lakjon, ebben a hét országban, az, hogy a határon túli magyar szervezetek ajánlásával rendelkezzen. Ez egy nagyon lényeges pont, mert a 21. § azt bízza a határon túli magyar szervezetekre, amivel tulajdonképpen kikerüli a törvénytervezet azt, hogy neki kelljen meghatározni, hogy ki is a magyar, ami kétségtelenül egy rendkívül izgalmas téma, ugyancsak túlzott szemérmességből erről nemigen szoktunk beszélni.
Illyés Gyulának van egy megfogalmazása, mely szerint az a magyar, aki annak vallja magát, és itt van is egy kis párhuzam a kettő között, mert ha egyszer valaki folyamodik azért, hogy magyar igazolványa legyen, akkor magyarnak vallja magát. Itt valóban megegyezik Illyés Gyula megfogalmazásával, ám a törvény gyakorlatának egy kicsit mégis ellentmond, mert ugyanakkor azt mondja a törvénytervezet, hogy nem lehet az, nem kérhet magyar igazolványt az, aki lemondott magyar állampolgárságáról. Pedig kétségtelenül ez is magyar, bár megtagadta magyarságát.
Én talán a sorsközösség kifejezést tartanám a legjobbnak, hogy az a magyar, aki vállalja a sorsközösséget. Erre számtalan szép példánk van a történelemből. Talán a legszebb az aradi tizenhárom vértanú esete, akik közül - tudjuk - voltak örmények, szerbek, németek és osztrákok, de vállalták a sorsközösséget. Bár nincs kimondva ebben a törvénytervezetben, de mégis egy paragrafusában nyomon követhető ez a sorsközösség-vállalás, amikor is kiterjeszti a személyi hatályt arra az egyébként nem magyarra, nem magyar házastársra vagy gyermekre, akinek a házastársa vagy szüleje viszont magyar igazolvánnyal rendelkezik és magyarnak tekintendő. Tehát ez igenis önmagában véve egy ilyen vegyes házasság is, egy sorsközösség-vállalás, másrészt pedig rendkívül praktikus oka is van, mert ez is kifejezi az együvé tartozást, együtt tudnak jönni Magyarországra, igénybe venni mindazt a támogatást, kedvezményt, amit maga a törvény biztosít.
Mert mi a célja az egésznek? A célja az, hogy a nyelvben, a kultúrában és az azonosságtudatban tovább fejlődjön a határon túli magyar, és hogy meg tudja őrizni ebbéli jártasságát.
(11.30)
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Miután meghatároztuk a személyi hatályt, meghatároztuk azt, hogy van ez a bizonyos magyar igazolvány; nem kaphat magyar igazolványt az, aki a 21. § szerinti szervezettől nem tudta ezt beszerezni, vagyis rájuk hárul az a feladat, hogy meghatározzák, ki kap majd ilyet, vagy kinek adnak ilyen ajánlást. Végül is akkor mit ad, milyen kedvezményeket, támogatásokat ez a törvény? Elhangzott a miniszteri expozéban is, hogy különbséget kell eközött tennünk, már csak azért is, mert a kedvezmények itt, a Magyar Köztársaság területén vehetők igénybe, míg a támogatások a határon túl is.
Osztályozhatjuk úgy is ezeket a kedvezményeket, támogatásokat, mint amit maga a törvény is megcéloz, hogy a nyelv, a kultúra és az azonosságtudat fejlesztése. Tehát ha csak a nyelvet vesszük, ennek egy általános és konkrét része is lehetséges. Általános maga tulajdonképpen mindaz, ami azt szolgálja, hogy idejöjjön, kedvezményesen utazhasson, igénybe vehesse a különböző kulturális intézményeket, tehát nyelvbéli jártasságának ezzel is gyakorlatot szerezhessen. De konkrét viszont az, amikor kimondja, hogy azok a kint élő pedagógusok, akik magyar nyelvet tanítanak, utazási kedvezményben, sőt ingyenes utazásban, szállásköltségben részesülhetnek, ha továbbképzésen vesznek részt Magyarországon. Ennek persze külföldi példája is van, a német nyelvterületen. Amikor Ausztria nem volt az Európai Unió tagja, ott erősen alkalmazták ezt Svájcban és Németországban az osztrák német tanárok, úgyhogy ismert példa ez Európában. Konkrét kedvezmény a magyar nyelv tanárait illeti meg: az is, hogy a továbbképzés költségeit is viseli a magyar állam, és e körbe tartozik az is, amikor a hazai akkreditált intézmények szomszédos országokban kihelyezett tagozatainak működését segíti elő a magyar állam. Ez azért is érdekes, mert ilyen már korábban is volt. Tehát működött például a Károly Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának levelező tagozata Marosvásárhelyen, amelyet természetesen eddig nem tudtak megfelelő módon támogatni. Ez arra is lehetőséget fog adni.
A kultúra támogatása rendkívül széles körű, taxatíve felsorolja a törvény, hogy mi tartozik ide. Én egyet nem értek ugyan teljesen világosan, amikor a könyvtárlátogatással kezdi; nem értem, miért kedvezmény az. Könyvtárat a legjobb tudomásom szerint bárki látogathat, bármilyen külföldi, feltéve, ha be is iratkozott. Külön rendelkezések szólnak a munkavállalásról és az ehhez kapcsolódó társadalmi és egészségbiztosításról. Volt erről már szó. Többen keveslik a három hónapot, ám gondolnunk kell arra, hogy itt főleg idénymunkáról van szó, és véleményünk szerint hosszabb tartózkodási idő egyébként is az otthoni, tehát a határon túli életvitelt megszakítja, megkérdőjelezi, vagyis pontosan egy hosszabb idő eredményezhetné azt a nem létező vádat, hogy ez a törvény pontosan azt segíti elő, hogy áttelepedjenek és ne átjárjanak. Ugyanakkor lehetőség van arra is a törvény szerint, mivel kerettörvényről van szó, hogy majd miniszteri rendelet ezt adott esetben meghosszabbíthassa.
A kedvezmények körébe tartozik a diákigazolvány bevezetése, amely egyrészt a szomszédos országokban a magyar nyelven tanuló alsó tagozatosokat és középiskolásokat illeti meg, másrészt pedig minden tekintetben a felsőfokú tanintézetbe járókat. Külön kell szólni arról az utazási kedvezményről, amely lehetővé teszi a hat évet be nem töltött és a 65 évet betöltött személyek, törvény hatálya alá tartozó személyek jogosultságát a tömegközlekedési eszközök ingyenes igénybevételére. Magam is tagja vagyok egy olyan szervezetnek, amelynek nagy többsége idős ember és határon túl lakik, személyesen tudom, hogy micsoda óriási megterhelést jelentett eddig ezeknek az embereknek annak a kis útiköltségnek is az összeszedése. Ez mentesíteni fogja őket ez alól.
Külön szólni kell arról is, hogy a szomszédos országok területén működő nyereségérdekelt gazdasági szervezetek is kaphatnak támogatást, feltéve, ha ezzel elősegítik a települések népességmegtartó erejét. Tehát ismét egy olyan paragrafus, amely ellene szól azoknak a vádaknak, amelyek az áttelepülésre vonatkoznak. Külön szervezeteket jelöl meg a törvény, amelyek majd a támogatásokra benyújtott pályázatokat elbírálják. Örömmel hallottam miniszter úr expozéjában, hogy ezek esetleg meglévő szervezetek is lehetnek, társadalmi vagy civil szervezetek. Ez nem tűnik ki világosan a törvény tervezetéből, magam ajánlottam volna, hogy esetleg már működő szervezeteket meg lehetne ezzel bízni, nem kellene újakat létrehozni, mert hisz vannak ilyen, főleg karitatív szervezetek, amelyekkel a magyar állam, a magyar kormány jelenleg is kapcsolatot tart fenn, például az árvízkárosultak megsegítésénél.
Szó volt már többször arról, hogy bizonyos vádak illetik ezt a törvényt, és azt célozzák ezek a vádak, miszerint valami olyan burkolt célja lenne, vagy nem tökéletesen szolgálja azt a célt, hogy a határon túl maradjanak a határon túl élők, és hogy ezek a kedvezmények éppen azt szolgálják majd, hogy átjöjjenek. Nem, én ezt a vádat ki nem olvasom a törvény szövegéből, nem is értem, hogy ez honnan származhat. Kétségtelen, hogy maga a törvénytervezet azt a társadalmi viszonyt, amelyet rendezni kíván, vagyis a határon túli magyarság nyelvének, kultúrájának és azonosságtudatának megtartását, ápolását jól szolgálja, ugyanakkor összhangban áll a nemzetközi előírásokkal is, a magyar alkotmánnyal is, így a Független Kisgazdapárt véleménye szerint nemhogy általános vitára alkalmas a törvénytervezet, de majd annak idején a részletes vita után elfogadásra is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
